Zsinagógaépítészet Magyarországon című sorozatunkban kronológiai sorrendben haladunk végig hazánk zsidó építészeti örökségein, érintve azokat az építészeti stílusokat, melyeknek jellegzetességei megnyilvánulnak a zsinagógákon is. Figyelemmel kísérjük ezeknek a korszakoknak sajátosságai mellett az adott zsinagóga közösségének kialakulását, hitéletét is abban a periódusban.

Az eklektikus, vagy más néven historizáló építészet Magyarországon 1860-1910 között a meghatározó építészeti irányzatok összefoglaló neve, mely különböző korok stíluselemeiből válogatva ún. neostílusokat hozott létre. Legjellemzőbb a reneszánsz, a barokk, a gótika és a román építészet elemeinek használata. A historizáló épületek formajegyei ugyan korábbi korszakokra utalnak, funkciójukban azonban saját koruknak feleltek meg korszerű technikájukkal és szerkezetükkel. Hazánkban az eklektikus építészet kiemelkedő mesterei Ybl Miklós, Steindl Imre, Hauszmann Alajos és Schulek Frigyes, akiknek nevéhez olyan épületeink megalkotása fűződik, mint az Országház, a vele szemközti akkori Kúria, az Operaház, a Szent István-bazilika, a New York-palota, és még sorolhatnánk. Ekkor kapja meg a vidék is mai arculatát: színházak, középületek, templomok épülnek országszerte. A zsinagógaépítészetben is megjelenik a historizáló elemek alkalmazása: gondos kidolgozás, gazdag dekoráció figyelhető meg legtöbbször a neogótikus és neobarokk elemek használatával.

Orosházán 1828-ban 3 zsidó család alapította meg a hitközséget. A kiegyezés után létszámuk növekedett, közösségük 205 főből állt. Voltak köztük ügyvédek, orvosok, kereskedők, szatócsok. Zsinagógájuk 1890-ben épült a Főtér közelében. A bejárat felett jellegzetes növényi ornamentika húzódik, mely felé körablakos timpanon került. A főkaputól jobbra és balra található pillérek koronázott tornyocskákban végződnek, ablakai neogótikusak. A holokauszt alatt 1800 főnyi orosházi és környéki zsidót deportáltak Auschwitzba, vagy vittek munkaszolgálatra a bécsi téglagyárba. 1945-ben a visszatérők újjáalakították a hitközséget 60 családdal, de 1956-ban tömeges kivándorlás indult meg, végül 1967-ben eladták a zsinagógát a városnak. A hitközség létszáma folyamatosan csökkent, 1981-ben megszűnt. A zsinagóga épülete ma is a városé, felújították, Művészetek Háza néven koncerteknek, kiállításoknak ad otthont.

Keszthely városa a XVIII. századi iparosodás idején a Festeticsek uralma alatt vett lendületet. Ekkor telepedett meg a városban a zsidóság is, kezdetben 7 családdal, majd 1851-re már 500 lelket számláltak. Az első keszthelyi zsinagóga ott állt, ahol a mai: a város egyik legrégebbi épületében, az ún. Pethő-házban, mely később a Festeticseké lett, akik a házat jelentősen átalakították. Őket szolgálta a Goldmark-család is, és ebben a házban született a híres zeneszerző, Goldmark Károly 1830-ban. Az imaház már 1769-ben működött az épületben, 1812-ben a hitközség megvásárolta, s a helyére 1852-ben emeltetett új, klasszicista jellegű épületét, melyet 1894-ben megújítottak, ekkor nyerte el historizáló stílusát. Belső terének jellegzetességét a festett kárpittal körülvett, geometrikus mintázatú ablakok között álló, színes, nagyméretű ablakokkal kiemelt frigyszekrény adja. Figyelemre méltó a mennyezet palmetta díszítésű festése. A holokauszt alatt a zsinagógát istállónak használták, orgonáját szétverték. 1945 után több renováláson is átesett. 2012-ben a hitközség csatlakozott az EMIH-hez, kicsi, de aktív közösségként „Bibliai kertet” hozott létre a Tanachban szereplő ismert növényekkel, közösségi központot és temetőt tart fent.

Debrecen városa 1840-től engedte a zsidók letelepedését. A közösség nagyobb része az 1868-as zsidó kongresszus után csatlakozott a status quo ante irányzathoz. Az itteni ortodox hitközség csak a status quo ante és a neológ irányzat 1886-os egyesülését követően jött létre. Zsinagógájuk ma is látható a Pásti utcában, melyet 1913-ban építettek. A vakolat és vöröstégla kombinációjával készült főhomlokzat között félköríves ablakok kaptak helyet, mely felett Dávid-csillaggal díszített körablak áll, és az épület tetején a két kőtábla helyezkedik el. Belső terét tekintve a hagyományos elrendezést követi: középen áll a bima (tóraolvasó emelvény), keleti részében a tóraszekrény, melyet festett ívmező fog közre, a női karzata pedig magasított mellvéddel lett elkülönítve. A holokauszt egyik irányzatra sem volt tekintettel, 7411 debreceni zsidót deportáltak. A visszatérők nagy része Budapesten és külföldön telepedett végül le, de akik maradtak, újjáélesztették a hitközséget, s a városban ma is élő, aktív közösség működik.

Szolnokon a XIX. század elején jelentek meg először zsidók kereskedőkként és fuvarozókként, majd letelepedésüket követve kialakult értelmiségi és hivatalnokrétegük is.1850-ben alapítottak hitközséget, imaházat, de a bővülő létszám miatt az 1890-es évektől sürgetővé vált egy nagyobb befogadóképességű zsinagóga létesítése. Baumhorn Lipót tervei alapján 1899-re felépült a sokféle stílusjegyet magán hordozó eklektikus zsinagóga. A homlokzatán megjelennek az itáliai gótika jellegzetességei, ugyanakkor nyolcszögletű kupolája a budapesti Iparművészeti Múzeumra emlékeztet, hiszen Baumhorn Lechner Ödön és Pártos Gyula építészek irodájában dolgozott 12 évig, akik az említett múzeum megálmodói voltak. A főbejáratot rózsaablak és derékszögben záródó oromfal emeli ki. A sokszögű falpillérek tornyocskákban végződnek, az ikerablakok román és gótikus hatást tükröznek. A II. világháborút követően az 1960-as években a zsinagógát a város megvásárolta, felújította. Azóta Szolnoki Galéria néven működik, kiállítások és kulturális rendezvények helyszíneként szolgál.

Szegeden 1791-ben alapítottak hitközséget az ott élő zsidók, akik főként kereskedelemmel és iparos munkával foglalkoztak. 1840 körül épített zsinagógájukat a század végére kinőtték, és az új zsinagóga építésére Baumhorn Lipót nyerte el a pályázatot. Baumhorn zsinagógaépítészetének legjelentősebb és legkiemelkedőbb alkotása lett a szegedi újzsinagóga, melyet 1903-ban avattak fel, s mely ma Magyarország második és a világ negyedik legnagyobb zsinagógája. Nagyméretű telek közepén áll kovácsoltvas kerítéssel körülvéve, kertjében dr. Lőw Immánuel (1854-1944) főrabbinak köszönhetően százesztendős tiszafákkal és egyéb botanikai különlegességekkel büszkélkedhet. A zsinagóga falait vakolatdíszítések borítják, monumentális méretét ikerablakai és csipkeszerűen áttört tornyai teszik könnyeddé.

A főkapun keresztül a tágas előcsarnokon áthaladva léphetünk be a lenyűgöző látványt nyújtó imatérbe, ahol figyelmünket egyből a csodás üvegkupola vonja magára, ami a világ teljességét szimbolizálja. Középpontjában, mely a csillagos égre emlékeztet, napsugaras Dávid-csillag látható. A kupola tartóoszlopai a világ erkölcsi oszlopait idézik: a Tórát, a munkát, a tanulást és a jótékonyságot. A 24 tartóoszlop a nap 24 órájára utal, a csipkebokor motívum a hit erejét jelképezi. A tóraszekrény felett magyar nyelven olvasható: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.

A belső tér kék és aranyszíneit egyedülálló módon ragyogja be az ólomüvegablakokon át érkező fény. A színes üvegablakokon megjelennek a zsidó ünnepek jellegzetes eszközei, és egy történelmi visszatekintést is kapunk a régi és az új zsinagógáról. A fényárban úszó üvegablakok és a kupola díszes üvegei a világhírű üvegfestő Róth Miksa testvérének, Róth Manónak alkotásai.

Bár közel 3000 szegedi zsidó vált a holokauszt áldozatává, s ennek következtében a hitközség lélekszáma jelentősen megfogyatkozott, a zsinagóga napjainkban is eredeti funkcióját tölti be, emellett pedig számos zenei rendezvénynek is otthont ad.

Folyt.köv.

Források:

Moravánszky Ákos: Építészet az Osztrák-Magyar Monarchiában 1867–1918. Corvina, Budapest, 1988.

Podonyi Hedvig: Zsinagógák Magyarországon, Viva Média Holding