וַתִּשָּׁחֵת הָאָרֶץ, לִפְנֵי הָאֱלֹהִים; וַתִּמָּלֵא הָאָרֶץ, חָמָס
„És a föld megromlott I’sten előtt, megtelt a föld erőszakkal.”
( I.M. 6/11.)
Talán azok a leginkább problémás élethelyzetek, amikor az emberek már egyáltalán nem érzékelik elvakult önmagukban, hogy baj van velük. A legnagyobb baj, hogy ilyenkor már nincs lehetőség az önkontrollra, javításra.
Minden korban mindig volt és van „világjavító” sorsszerűség.
Aki nem nyitott a jóra, az valamilyen formában, kivétel nélkül – akár tudtán kívül is – ”rosszul jár(hat)”.
Izraelben egy falu végén lakott a leggazdagabb és leggonoszabb ember. Uzsorás volt, a szegények üldözője és elnyomója. Egy napon két idegen állott meg kapuja előtt. Két nagyszakállú vándor volt, hosszú, barna köntösükben. Szállást kértek éjszakára.
– Szállást, nem adok – mondta az ember – de adok kenyeret és babot. Egyetek, azután menjetek tovább!
A két vándor leült a földre és falatozni kezdtek. Csendesen beszélgettek egymással. Az egyik volt Jósuá ben Lévi a titkok mestere. A másik Illés próféta (Elijahu Hanavi), aki titokban eljött a földi világba, hogy meglátogassa a jókat és rosszakat.
A gazda eléjük állt, nézte őket, amint fáradtan és porosan ülnek a porban. Az uzsorás eléjük állott és azt mondta:
– Áldjatok meg engem, mert kenyeret adtam nektek.
Illés prófáta szétnézett a telken. Nagy, hatalmas telek volt, zöldellő vetéssel.
– Ez mind a tied? – kérdezte Illés próféta.
– Az enyém, addig a romos falig. Az a határ! – válaszolta a gazda.
– Miért nem építed fel azt a falat? – kérdezte Jósua.
– Nincsen arra pénzem, pedig jó lenne ha felépülne – folytatta a gazda.
A próféta felállott, összetette két kezét. – Minden6ó I’sten – mondta – tégy csodát! Add hogy ez a romba dőlt fal felépüljön!
Zaj, lárma, kopogás és zúgás hallatszott. Az uzsorás meglepve nézett oda: csoda történt. A fal kezdett kiegyenesedni, Kövek és téglák mozdultak meg. Egy pillanat múlva, a fal állt magasan és szilárdan. A gonosz ember odarohant a falhoz, összecsapta kezét, Megtapogatta. A fal valóban felépült.
Visszasietett a két férfihez, de azok eltűntek.
Már távol, az országúton az est homályában a két vándor halkan beszélgetett.
– Miért tetted, szent ember? – kérdezte Jósuá.
– A romos fal – mondta halkan a próféta – egykor rablók rejtekhelye volt. Oda rejtették a rablott kincseket. A rom tele volt ékszerrel, drágakövekkel, gyémánttal, arany pénzekkel. Ha a rom megmarad, a gonosz megtalálja mind ezeket.
A fal most felépült és amíg él, a kincsekre rá nem talál soha!
