Első rész, Noé és az ő bárkája

Sziasztok. Noé vagyok vagy Noá, ahogy itt hívnak az emberek. Nős vagyok, három fiam van, Sem, Hám és Jáfet. Igazatok van, választhattunk volna más nevet is nekik, dehát akkoriban ezek egész divatosak voltak. Kezdem ott, hogy nem pontosan tudom, hány éves vagyok. Ennek két oka van. Egyrészt nincs naptáram, amibe beírhattam volna a szülinapomat, másrészt nem pontosan tudom, mennyi is egy év. Tudjátok, a Hold, meg a Nap, mindkettőt figyelem, de a számolásnál összekavarodtam a nagy munkában. Milyen munkában?
Arról is mindjárt mesélek.

Szóval a fiaim felnőttek, a feleségemmel, Náámával egész rendes embereket neveltünk belőlük. Amikor kicsik voltak, sokat piszkálták egymást, de nagy gond szerencsére nem volt velük. Látom a szomszédság gyerekeit, hát, nem egyszerűek, az biztos. Verekszenek, veszekszenek, ezt, azt el is csennek, alig győztem elpakolni a szerszámaimat. Megváltoztak az emberek, amióta én élek és figyelem őket. Nem barátkoznak, inkább ellenségeskednek, nem kedvesek, inkább gorombák, nem figyelmesek, inkább gonoszkodnak, nem is értem, miért csinálják ezt. Talán unatkoznak. Van szomszédom, aki olyan öreg, hogy a haja már kétszer őszült meg és egy foga sincs. Ő is csak perlekedik, egész álló nap. Velem is összekülönbözött a minap, hogy az olajfám levele az ő kertjébe hullik, mert oda viszi a szél. Mondtam neki, hogy szívesen összetakarítom, de meg sem várta a választ, dúlva – fúlva bement a házába. Szavamat ne feledjem, térjek vissza a munkához, az én munkámhoz. Az úgy történt, hogy egy szép napon, megszólitott az Örökkévaló. Igen, én is így néztem, mint ti most, de aztán végül elhittem, hogy nem napszúrást kaptam és figyeltem arra, amit mondott. Röviden, megbízott, hogy építsek egy bárkát, mert jön az özönvíz, szedjek össze minden állatból kettőt, némelyikből többet és legyünk készen, mert a Földet elönti az áradás. Mifelénk ugyan még egy rendes eső sem volt hónapok óta, így nehezen tudok elképzelni özönvizet, vagy akár csak egy rendes méretű pocsolyát is, de azóta dolgozom, szinte megállás nélkül. A fiaim segítenek, egyedül nem boldogulnék, mert nem akármekkora bárkát kell építsek, hanem akkorát, mint három úszómedence, olyan magasat, mint hat zsiráf egymáson és olyan széleset, mint a kiserdő az utca végében. El tudjátok képzelni, micsoda munka. Csak a bevásárlás tartott addig, hogy a fiaim közben kamaszok lettek. Az összes góferfa, szurok, egymillió szög, gerenda, létrák, kerítések, ólak, odúk, vájuk, cserepek, a környéken kiürítettem az összes barkácsboltot. A szomszédság biztos benne, hogy megbolondultam, ami engem egy cseppet sem zavar. Kérdezgették, hogy mit építek, én eleinte válaszoltam nekik, hogy bárkát és, hogy szedjék össze magukat, akkor akár jöhetnek is velem, majd, ha jön az özönvíz, de kinevettek. Ráadásul éjjelente eltüntették a szögeimet, a kalapácsomat, a fűrészemet, az ékemet, így kezdhettem elölről a bevásárlást. Bosszantó volt, azóta lett egy remekül záródó sufnim, onnan nem hiányzik semmi, ráadásul kitaláltam, hogy minden szerszámnak külön tartója legyen, este rendben bepakolom, reggel ott várnak szépen sorban. A szerszámok fontosak, vigyázni kell rájuk, tisztán kell őket tartani, különben megeszi a rozsda mindet. A fiaim is beszálltak az építésbe, menet közben megnősültek mind a hárman, a feleségeik is szoktak segíteni, nagyon jó ötleteik vannak, csakúgy, mint az én feleségemnek. Most ott tartok, hogy a bárka nagyjából készen van, hatalmas lett, én öregebb és el kell kezdenem begyűjteni az állatokat. Ebben biztosan szükségem lesz segítségre. Nem ismerek túl sok fajt. Ugye, vannak az állatok a ház körül, őket ismerem, a madarakat is nagyjából, némelyik költözik, némelyik hatalmas, némelyik egész kicsi, némelyik rikácsol és némelyik szépen énekel. A feladatom az, hogy minden állatból gyűjtsek be és vigyem magammal őket. Idáig rendben is van, de hogy fogom rávenni őket, hogy velem jöjjenek?

Második rész, Noé és az állatok

Mostanában érdekes dolgot vettem észre. Miközben dolgozok és magamban dúdolgatok a madarak válaszolnak nekem. A csicsergő, az éneklő, a rikácsoló és a költöző is. A rikácsolástól kicsit megfájdult a fejem, őt megkértem, hogy halkabban berregjen és láss csodát, úgy is tett. Úgy tűnik, hallgatnak rám. A minap, amikor szögért mentem, hozzám csapódott egy rém fura szerzet, hosszú csíkos farka volt, hegyes orra, szürke bundája és makogó hangja. Végig követett, riszálva járt a hátsó lábán, aztán meg is várt az üzlet előtt és hazáig jött mellettem. Itthon is gyülekeznek a furcsábbnál furcsább lények, én nem is tudtam, hogy ilyen állatok egyáltalán léteznek. Van itt egy kis kacsaszerű madár, színes csőrrel, nagy hátsóval, apró szárnyakkal, amivel egyáltalán nem tudott repülni, csak toporgott. Aztán láttam egy mókás állatot, lapátszerű farokkal, óriási fogakkal, amelyik fát evett. Nem tudom, hogy mi lesz vele a bárkán, hiszen ott minden fából van, még a végén elsüllyeszt bennünket. Hátha rá tudom venni szénadiétára. Aztán arrébb gurítottam egy gömböt, mert útban volt, szerencsére nem erősen, mert kiderült, hogy egy kis állat van a gömb alatt, nagy körmökkel, apró szemekkel és fura arckifejezéssel. Körbenéztem és láttam, hogy gyülekeznek a szerzetek a bárka körül, mintha tudnák, hogy mi készül. Az egyik hatalmas, szőrös és ormánya van, a másik meg apró és mindenhonnan tüskék állnak ki belőle és a hosszú farkával kapaszkodik a fába, a harmadiknak fekete bundája és csillagszerű orra van, a földből mászott elő, tiszta maszat lett az arca. Aztán ott van az álomszuszék. Csak lóg le a fáról, a hátát egészen belepte a moha, először azt hittem hogy zöld a szőre, aztán láttam, hogy barna, csak éppen megtelepedett rajta a növényzet, annyira meg sem mozdul. Őt hogy fogom onnan leszedni? A kígyóktól meg rendesen kitör a frász. Kicsi, nagy, óriási, színes, csíkos, csörgő, tekergőző, mászó, sikló, mindegyiktől félek. Elkezdtem listát írni, hogy egy állatot se felejtsek itt. Oroszlánok, tigrisek, medvék, farkasok, rókák, hiénák, sivatagi kutyák. Majmok, pelék, csincsillák, nyulak. Őzek, szarvasok, kecskék, bárányok, tevék, lámák. Kutyák, macskák, tyúkok, pulykák, pávák, fürjek. Varjak, hollók, galambok, verebek, pintyek, papagájok. Sólymok, sasok, keselyűk. Egerek, patkányok, ürgék, mókusok, sünök. Gyíkok, giliszták, békák, szarvasbogarak, legyek, szúnyogok, méhek, csótányok. A tetvekkel és a bolhákkal nem kell bajlódjak, azok jönnek a szőrös állatokon. Írtam a listát, igyekszem őket praktikusan elhelyezni a három emeleten, hogy ne zavarják egymást és kényelmes legyen nekik. Figyeltem arra is hogy etetni, itatni, pucolni kell őket, terveztem a karámok, szobák, ketrecek, ólak közé folyosót. Határozottan meg vagyok magammal elégedve, mindenre gondoltam. Aztán valamelyik este eszembe jutottak a fura állatok, akik már napok óta gyülekeznek a bárka körül. A nevüket ugyan nem tudom, de valahogy fel kell vigyem őket is a bárkára és helyet is kell adjak nekik. Egész megkedveltem a színes társaságot. Némelyik ugyan kimondottan rémisztő, főleg, a kis fekete kutyaszerű, amelyik egyfolytában visít és az éles fogaival harapja a másikat. Úgy döntöttem, hogy a furáknak külön szintje lesz, rájuk még jobban fogok vigyázni. Én magam fogom őket etetni, itatni. Az óriás szemű, hosszú farkú, selymes szőrű kis majmocska nagyon tetszik nekem. Összebújnak a társával és szőlőt majszolgatnak, a családban mindenki őket akarja a hálófülkéje mellé. A beosztást viszont én csinálom, így a nagyszemű és a párja nálam fognak lakni, ez a jutalmam a sok éjszakai túlóráért. Lassan elkészül a papírmunka, ma már fekete felhőket is láttam gyülekezni és mintha cseperegne is az eső.

Feladat: Ha jársz az Állatkertben, keresd meg a “furákat”!

Íme egy kis segítség: