Noé – Te mit csinálsz?

2021.10.20.

Tisztelt A. Rabbi!
Nem régen olvastuk Noé hetiszakaszát. Pár dolog elgondolkodtatott a történet kapcsán. Szerintem annyiféle módon menthette volna meg őt és az állatokat I’sten, miért pont egy bárka építését kérte tőle, és az miért tartott 120 évig?
Köszönöm a választ.


A. Rabbi válaszol.
Köszönöm a kérdést, mert a XXI. századból szemlélve bizony nagyon is helytálló, amit kérdez.

Miért egy bárka építésére szólította fel Noét az Örökkévaló?!
A választ erre מִדְרָשׁ/ Midrás adja a számunkra, azt írja, hogy kifejezetten I’sten akarta, hogy Noé egy furcsa és szokatlan projektbe kezdjen bele. Ezzel érje el, hogy az emberek kíváncsiak legyenek és megkérdezzék: “Noé – Te mit csinálsz?” Így Noé el tudta magyarázni az embereknek, hogy mivel lehet elkerülni a katasztrófát ami sújtani fogja őket. Az egész furcsaság amúgy önmagában azzal kezdődött, hogy Noé nem a tenger partján kezdett el építkezni, ahogy ez logikus lenne, hanem egy hegynek a tetején!

És hogy miért tartott 120 évig?
Ennek két oka volt. Az egyik, hogy a bárka nem egy közönséges hajó volt. A leírások szerint a mérete 300 x 50 könyök, ami nagyobb volt, mint ma egy futballpálya, és több mint egymillió köbméternyi hely volt benne, három külön szinten. Felül Noé és családja, a középsőn az állatok és az alsó szinten az elhasznált hulladékok voltak elhelyezve. Ami egyébként megmutatja a Tóra egyedi aggodalmát a környezetünk iránt. Még a világ pusztulása közben sem dobták a szemetet a tengerbe.
Ha nem ismernénk a történetet, jogosan feltételeznénk, hogy 120 év biztos elég lenne arra hogy sok embert meglehessen győzni arról, hogy mi a helyes irány, amin járni kellene. De ennél lesújtóbb volt a kép.
Noé szinte magára maradt. Nem akarták meghallani a jóakarat szavát.