„Ötvenhat izzó ősze volt,
Magyarország remény és pokol.
Gyűlt a tömeg és a harag nőtt,
Egy hazug világ szilánkokra tört,
Megmozdult a föld.”
Ezekkel a sorokkal emlékezik az East együttes az 1956. október 23-i forradalom kitörésére. Harminc évig nem lehetett a forradalomról beszélni. Korosztályom gyermekfejjel próbálta összerakni, hogy mi is történt „akkor”, mert csak elejtett mondatokat hallottunk.
Emlékszem, nagyanyám irodistaként dolgozott egy állami cégnél a 80-as évek elején, mesélte, hogy október 21-22.-e körül minden stencilgépet (sokszorosító gép, a mai fénymásolók elődje) a munkaidő végén elzártak egy irodába, hogy senki ne kapjon kedvet röplapok készítésére. Az elzárást elrendelő állami vállalat vezetője a rendszerváltást követően nagy politikai karriert futott be, nem ő volt az egyedüli, aki rátévedt a damaszkuszi útra. Hallottuk a városi legendát, miszerint az ötös lottó számgolyói között nem volt „56”-os számozású a Kádár-korszakban, nehogy valakiben képzettársítás szülessen. „Az ötödik nyerőszám az ötvenhatos”, furcsán hangzott volna a 70-es években. Iskolai tankönyveink a 80-as években még „ellenforradalomról”, „csőcselékről” „tanítottak”, a bátrabb tanárok óvatosan kiegészítő kommentárokat fűztek hozzá. A pesti kabaré vette elsőnek a bátorságot, hogy beszéljen az ünnepről, Hofi Géza Hofélia előadásában hangzott el 1986 őszén:
“(…) Harmincadik évforduló jól telt? Melyik, te főigazgatási, te? Hát a házassági, hát melyik, alumíniumlakodalom, persze. Azt mondta anyósom akkor kedden: te, Géza, október 21. van. Mondom, na és. Mit na és? Még kettőt kell aludni. És akkor mi lesz? Mi lenne, Géza? Október 23. Világraszóló esemény! Nem kell szednem vízhajtót. Na most azt nem értem, hogy a rendőrség miért kíváncsi annyira anyósom vízhajtójára, mert egész éjjel mind az utcán volt tökig géppisztolyban. A sok hülye reakciós meg otthon nyugodtan aludt. Hát, gyerekek! A Madách Kamarában akkor este csütörtök volt, és Hofélia-előadás volt. Na most, hát a nézőtér akkor is tele volt, mint máskor. Csak volt még plusz négy civil is, és úgy kapkodták a fejüket. (…) Fölírja a poént. És ennyi ésszel az első sorban ül. Édesapám! Na, nem azért, tudod, a műsoromról eddig is már többször készítettek jelentést. Csak azt a végén kell, nem közben. Na de addig fejben köll tartani, tudod? A pulóvered mi nyomta ki? Az akasztó vagy a váll-lap? Na, szóval ott volt négy civil, és kapkodták a fejüket, amikor valamit mondtam. Mi van? Vártok valamit, vagy mi az isten van? (…)”
Abban az évben – 1986-ban – jelent meg szamizdatban – fiataloknak mondom: illegális kiadásban, titokban – Aczél Tamás, Méray Tibor: Tisztító vihar című kötete.
E sorok írója is az „eredeti”, szamizdat kiadást olvasta. Miként váltott át hivatalosan a közbeszéd ’56 megítélése vonatkozásában? Elmesélem azt is. A 80-as, 90-es években két műsora volt a Magyar Rádió Kossuth adójának, melyet minden politika és közélet iránt érdeklődő hallgatott: az egyik a szombat délutáni 168 Óra, a másik a vasárnap délelőtti Gondolat-jel. Az előbbi politikai-közéleti, míg az utóbbi kulturális-közéleti magazinműsor volt. Egy-egy interjú hetekig volt téma az utcán, a vendéglátóhelyeken. A két műsorban elhangzottak a következő héten megjelentek nyomtatásban a ma is működő 168 Óra című lapban. Mai fejjel hihetetlen példányszámban kelt el az újság, jómagam az első lapszámot egy rajzóra alatt olvastam el a pad alatt, nem is lettem grafikusművész. Visszatérve ’56-ra: a 168 Óra 1989. január 28-i adásában – az akkori visszaemlékezések szerint mindenfajta előzetes egyeztetés nélkül – Pozsgay Imre államminiszter az alábbiakat jelentette ki: “1956 nem ellenforradalom volt, hanem egy nemzeti érzékenységében, önbecsülésében a diktatúra által megtiport nép jogos felkelése, népfelkelés volt”. A nagypolitika részéről ez volt az első lépés ’56 politikai rehabilitációja irányába. 1989-ben felgyorsultak az események: június 16. napján került sor a mártírhalált halt miniszterelnök Nagy Imre és forradalomban részt vett társai, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József ünnepélyes újratemetésére a budapesti Hősök terén. Az ismeretlen mártírokat jelképező hatodik koporsóra az 1956-os forradalmat szimbolizáló lyukas magyar zászlót terítettek. E sorok írója Sopronban, egy szakszervezeti üdülőben követte a televízió által élő egyeneseben közvetített eseményt. A rendszerváltás következő állomásaként 1989. október 23-án, az 1956-os forradalom 33. évfordulóján kiáltották ki Magyarországon a köztársasági államformát. Szerencsére az akkori osztályfőnököm ráérzett az esemény történelmi jelentőségére és az egész osztály kivonult a parlament elé. Élőben hallottuk, ahogy Szűrös Mátyás az Országgyűlés elnökeként ezekkel a szavakkal kiálltja ki a köztársaságot:
„Most, a XX. század vége felé közeledvén, a szabad, demokratikus Magyarország megteremtésében Kossuth Lajos, Károlyi Mihály és Tildy Zoltán nevével összekapcsolódó előző magyar köztársaságok nyomdokain haladunk, amikor azok demokratikus és nemzeti hagyományainak szellemében, s az utóbbi 40 esztendő – különösen az 1956-os októberi népfelkelés és nemzeti függetlenségi megmozdulás – történelmi tanulságaitól is indíttatva megalkottuk az új köztársaság törvényes alapjait – fogalmazott az ideiglenes köztársasági elnök, majd így folytatta: – A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam lesz, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek.”
Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke és a kormány képviseletében Medgyessy Péter, Németh Miklós és Pozsgay Imre díszőrségben Nagy Imre koporsójánál.
Kádár János, az ’56 utáni kommunista berendezkedés névadója és 32 éven át elsőszámú politikai vezetője 1989. július 6-án hunyt el, éppen azon a napon, amikor a Legfelsőbb Bíróságon kihirdették Nagy Imre és társai rehabilitációját.
Méghogy a történelem nem ismeri a szimbolizmust…
Joggal kérdezhetitek, kedves olvasók: „Na jó, jó, de egy gondolat sem szerepel az írásban a zsidóságról!” Igen, tudom, a ZSIMAgazin első ’56-os megemlékezését nem kívántam „csak” zsidó szemszögből megvilágítani, illetve szándékosan szereplenek benne szubjektív elemek. Remélem az elkövetkező években lesz még lehetőségem e virtuális hasábokon elemezni, ismertetni a magyar zsidóság és az ötvenhatos szabadságharc kapcsolatát. Aki az említett Tisztító vihar című könyvet akarja elolvasni a 2006-os megjelenést (Noran Kiadó) tudja a legkönnyebben beszerezni.