Nem akarom a kedves olvasót azzal untatni, hogy melyek a ZSIMAgazin rovatszerkesztési elvei, de azt nyilván látják, hogy a komolyabb témákat igyekszem váltani a könnyedebbekkel, illetve próbálok figyelni az aktualitásokra, évfordulókra is. Az utóbbi hetekben az őszi nagyünnepek, illetve a világi események a komolyságot helyezték előtérbe, a jövő héten, ugyancsak évforduló kapcsán a Rabin-merénylet lesz terítéken, száz szónak is egy a vége, erre a hétre valami humoros dolgot akartam megjelentetni. Igen ám, de ez sem könnyű, hiszen éppen ezen sorok megjelenésének hetében van az ’56-os Kossuth téri sortűz évfordulója, keresztény testvéreink nemsokára elveszített szeretteikre emlékeznek Mindenszentek és Halottak Napján, majd jön a november 4., az ’56-os forradalom eltiprásának emléknapja. Ezek a gondolatok cikáznak a fejemben, miközben állok a könyvespolc előtt, hogy ihletet kapjak a heti cikkhez, amikor is megpillantom az alábbi könyvet: „A szabadságharctól – a rendszerváltásig: Történelmünk humorban (Politikai viccek, anekdoták, karikatúrák 1848-1994)” Szenes Imre gyűjtéséhez Sipos Péter történész írt előszót, melyben felhívja a figyelmet, hogy előadói, tanári tapasztalatai szerint a viccek a „maguk groteszk és tömör módján olyan ismereteket tartalmaznak és közölnek az éppen tárgyalt időről, esetleg annak valamely meghatározó személyiségéről, amelyek egyébként hosszas magyarázkodást igényelnének.”
Ennek jegyében megosztok a t. Olvasóval néhány poént:
„Különös komédiája a (’44-es német) megszállás utáni helyzetnek, hogy nem sokkal az addigi vicclapok betiltása után hirtelen felbukkant a Pesti Posta című új vicclap. És ezt a vagány illegális vállalkozást csak a 9. lapszámának megjelenése után veszik észre és némítják el a hatóságok. Addig meglepően bátor és humoros krokikat, vicceket, karikatúrákat közölt az események jellemző tükreként. Íme, az egyik vicc: Igazoltatás zajlik a presszóban. Az üldözöttek közé tartozó fiatal lány fülig pirulva s naiv jóhiszeműséggel azt mondja a hekusoknak: Én külföldi állampolgár vagyok, de kérem, tessék megvárni édesanyámat, most van a svéd és a portugál követségen, s még nem tudom, hogy melyik ország állampolgárságát kapjuk meg…”
„Krausz bácsit (az ötvenes években) notórius rémhírterjesztéssel vádolják. Amikor harmadszor viszik be az öreget, a szabálysértési előadó elhatározza: megpróbálják ráijesztéssel leszoktatni a mendemondás fecsegéseiről. Kiviszik az udvarra, bekötik a szemét – és vaktöltéssel rálőnek. Utána egész testében remegve kivánszorog az utcára, ahol találkozik egy ismerősével – és mint afféle korabeli naiv ellenzéki, mindjárt a fülébe súgja a maga önámító következtetését: – Képzelje, már töltényük sincs!”
„Kohn (a Kádár-érában) az április 4-i ünnepségen a jó munkájáért 5 000 forint jutalmat kap, és azt beteszi a bankba. De előbb megkérdi a tisztviselőtől: mi a garancia arra, hogy a bank rossz gazdálkodása esetén sem veszhet el a pénze?
– Hát a szocialista állam – hangzik a válasz.
– De ha az állam összeomlik?
– Ilyesmi nem fordulhat elő.
– És ha mégis?
– Akkor a többi szocialista állam megmenti.
– És ha ők is öndugájukba dőlnek?
– Akkor a Szovjetunió mindnyájukat megsegíti.
– De mi van, ha a Szovjetunió is felbomlik?
– Ez talán nem ér meg magának 5 000 forintot?!”
Ahogy a címben is említem: A humor a lélek gyógyszere, a nevetés gyógyít – tartja a népi bölcsesség. Ez ma már tudományosan is megalapozott tény. A nevetés fokozza szervezetünk ellenálló képességét, megháromszorozza a tüdő légcseréjét, javítja a gondolkodó képességet. Kolozsvári Grandpierre Emil író pedig így vélekedik: “A vicc mindenkor megbízhatóan üzen a táptalajról, amelyen megteremtett. A történészek megbocsáthatatlan mulasztást követnek el, hogy a pesti humor e termékeit nem használják iránytűül. Nem volt érdektelen föladat megírni Magyarország történetét a kiegyezéstől máig – viccekben.”
