Kétségtelen, hogy a Tanach-ot**, mint minden művet, legjobb eredetiben olvasni, de ha fordítást vesz az ember a kezébe, nem mindegy, melyiket használja. Az én kedvencem az IMIT (Izraelita Magyar Irodalmi Társaság) munkája, amiben a Tórát Bernstein Béla, az egykori nyíregyházi status quo hitközség főrabbija fordította. A Teremtés Könyvének elején tőle olvastam először így: „És lett este és lett reggel: egy nap.” Azaz nem „első nap”, ahogy Bernstein és Káldi György fordításán kívül talán minden magyar szövegben szerepel. És miután a Tóra minden egyes szava, sőt, betűje jelentőséggel bír (amit úgysem lehet más nyelven visszaadni), fontos lenne legalább a lehetőség szerinti hű fordítás. A héber szövegben az „egy” tőszámnév olvasható, és így logikus: az este és a reggel együtt adja meg a következő estig tartó nap – egy nap – mértékegységét. Ennél jóval szembetűnőbb az a bizonyos „szarvashiba”, amelynek következtében Michelangelo márványszobrán Mózes sugárzó arc helyett szarvakkal a fején jelenik meg. Az ok egyetlen héber szó téves értelmezése a latin nyelvű Vulgatában.
A fordítás szükségessége először a babiloni fogság alatt mutatkozott meg. Ekkor vált hivatalossá az arámi nyelv, ami kiszorította a hébert a hétköznapokból. Feltevések szerint ekkor jegyezték le Onkelosz arámi fordítását, amin valószínűleg még Erec Israelben kezdett el dolgozni a II. század elején. Ő maga Mózes öt könyvét fordította le, mások a Próféták könyve és a Szent iratok egyes részeit is átültették arámi nyelvre. A Septuaginta születésének története közismert: hetvenkettő jeruzsálemi zsidó tudós készítette el Pharosz szigetén II. Ptolemaiosz Philadelphosz egyiptomi király (i. e. 309-246) utasítására. A tudósok egymástól elkülönítve dolgoztak, és munkájuk végeztével a kultúra- és művészetpártoló király elégedetten konstatálta, hogy egymással teljesen egybevágó görög fordítás került ki a kezük alól. A későbbiekben az eredeti héber helyett ezt a fordítást használták alapként újabb és újabb görög feldolgozásokhoz, ami óhatatlanul azzal járt, hogy a szöveg eltávolodott az eredetitől. A legtöbb latin fordítás ugyancsak görög szöveg alapján készült. Szent Jeromos két évtizedes munkája során, a Vulgata elkészítésekor – bár héber és arámi szövegből dolgozott – a Septuagintát is figyelembe vette.
Az egyiptomi keresztények számára már a II.-III. századtól készültek kopt nyelvű fordítások a teljes Bibliáról. Az elemzések kiderítették, hogy az Ószövetség átültetéséhez itt is a görög szöveget használták. A szír nyelv eredetileg egy kelet-arámi dialektus. Ezen a nyelven készült fordítás a IV. században. A megrendelő ebben az esetben is egy király volt: Ábgár, ő azonban nem hivatott magához fordítókat, hanem a sajátjait küldte el a Szentföldre, hogy ott végezzék el a munkát. Érdekes megemlíteni az arab fordításokat, bár a teljes szöveg nem maradt fenn. A marokkói zsidóság körében szokás volt Tisá be’ávkor a Siralmak könyvét arabul felolvasni. Angol nyelvre először a VII. században fordítottak le részleteket a Tanach-ból. Az első, kézírásos teljes fordítás 1380-ban készült el John Wycliffe által, az egyház és a király azonban ezt a művet a hozzáfűzött magyarázatok miatt néhány korabeli társával egyetemben eretnek munkának nyilvánította. Azóta több mint ötvenféle teljes Biblia-kiadás (Ó- és Újszövetség) és számos részlet jelent meg angol nyelven. Luther Márton 1534-ben készült el a héberre épülő német fordítással. Jelentősége abban rejlett, hogy „olyan nyelven íródott, amelyet az északi és déli német nyelvterületeken egyaránt mindenki megértett” (Világirodalmi Lexikon, 1982). Ezt aztán sorozatban követték az európai nyelveken kiadott bibliák, köztük 1590-ben Károlyi Gáspár Vizsolyi Bibliája. Ami a többi nyelvet illeti: 2019-es adat szerint 698 nyelven jelent meg a teljes Szentírás, többek között eszperantóul.
Az elején a szöveghű fordításról írtam, most azonban egy más szempontra hívom fel a figyelmet. Egyik különleges zsoltárunk, a 119. szakaszai az alef-bét szerint következő kezdőbetűs sorokból állnak. Többek között jahrzeitokon olvassák, úgy, hogy az elhunyt nevének betűit sorra veszik és a hozzá illő szakaszt olvassák fel. Telekes Béla 1929-ben megjelent zsoltárfordításairól elismerően ír Illyés Gyula. Ennek kapcsán megemlíti Szenczi Molnár Albert 1607-ben megjelent munkáját: „Az ő zsoltárai olyanok, mintha egy keresztény, sőt mintha egy magyar keresztény király énekelte volna őket”, ezzel szemben „Telekes Béla fordításában föl-fölcsap a zsidó vallás fékezhetetlen, önbódító lángolása.” Ezen túlmenően külön érdekessége, hogy Telekes az említett 119. zsoltár fordításához a héberrel megegyezően huszonkettő betűre redukálta a magyar ábécét, így sikerült utalnia az eredeti szöveg funkciójára.
Tökéletes fordítást nem lehet találni, ahogy Victor János neves teológus és vallástanító megfogalmazta (Protestáns Szemle, 1940. április): „Minden igényt kielégíteni tehát nem egy, hanem csak több bibliafordítással lehet és el kell vetnünk azt a gondolatot, hogy egy jó bibliafordításunk valaha is lehet.” Szerencsére az általam felsoroltakon kívül is léteznek magyar nyelvű fordítások, így mindenki válogathat közülük – akár többet is – kedve és ízlése szerint.
**Tanach (Ószövetség): Mózes öt könyve (a Tóra), a Próféták könyve (Neviim) és a Szent iratok (Ktuvim) kezdőbetűit összeolvasztó mozaikszó.
