Szárá életének évei

2021.10.29.

.וַיִּהְיוּ חַיֵּי שָׂרָה, מֵאָה שָׁנָה וְעֶשְׂרִים שָׁנָה וְשֶׁבַע שָׁנִים–שְׁנֵי, חַיֵּי שָׂרָה

„És volt Sárának élete száz év, húsz év, és hét év, ezek Szárá életének évei’
(I.M. 23/1.)

Midrás Beresit rabba 58:2-ben olvassuk:

וְזָרַח הַשֶּׁמֶשׁ, וּבָא הַשָּׁמֶשׁ

“a nap felkel és a nap lenyugszik”
(Kohelet 1:5).

Rabbi Aba bar Kahana mondja: “Vajon nem tudjuk, hogy a nap felkel és lenyugszik? Valójában azt tanítja, hogy amikor egy igaz ember napja leáldozik, akkor a másik igazé felkel”. Azon a napon, amikor Rabbi Akiba meghalt, megszületett Rabbi Jehuda HaNaszi…Ugyancsak, előbb azt olvasunk, hogy “Betuel nemzette Rebekkát” ( I.M.22:23), és csak utána arról, hogy “volt Sára élete” ( uo.23:1).
„A Szent Áldott Ő, gondoskodik róla, hogy Izrael ne maradjon szellemi vezető nélkül, ezzel is biztosítja népe fennmaradását”.

Beresit rabba 58:3 Rabbi Akiba mondta, amikor tanítása közben látta, hogy majdnem elalszanak tanítványai: Eszter királynő annak érdemében uralkodott százhuszonhét tartomány felett, hogy Sára ősanya éppen ennyi évet élt.

Rási szerint Sára ősanya olyan bűntelen volt 100 évesen mint 20 évesen és olyan szép volt 20 évesen mint hét évesen. Az ősanya emberi tulajdonságai, olyan teljességet mutattak, hogy a gyertyák melyeket meggyújtott Sábeszre, a következő Sábeszig égtek és világítottak, így mindig fény volt sátrában.

Beresit Rabba 58/1 szerint, „Egy hétéves lány szebb, mint egy húsz éves. Egy nő hétévesen van szépsége teljében.” Hivatkozás Dávid királyra , aki számos feleség és ágyas után a Királyok könyve szerint beleszeretett a háztetőn fürdő Batsevá-ba, akinek neve azt jelenti: „hét éves lány”. Ha Batseváért Dávid király megtette, hogy háborúba küldte annak férjét és ott „elveszejtette”, valóban szép lehetett, olyan mint hét éves korában.
Valójában, Sára élete fia Jíchák születésével teljesedik ki. Sára érdeme és szerepe Évához, az első asszonyhoz mérhető. (uo.)

וּמֵעֵץ, הַדַּעַת טוֹב וָרָע–לֹא תֹאכַל, מִמֶּנּוּ: כִּי, בְּיוֹם אֲכָלְךָ מִמֶּנּוּ–מוֹת תָּמוּת

„ De a jó és rossz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen belőle eszel, meg fogsz halni.”
( I.M. 2/17)

Ádám evett a tudás fájáról, mégsem halt meg. Élt még kilencszáz harminc esztendeig.
Mi változtatta hát meg az Szent akaratát? Éva! Mikor a tilalom elhangzott, Ádám még egyedül volt a földön. Mikor elkövette a bűnt, már mellette volt Éva. Ezért nem hajtotta végre a Szent a büntetést. Ezért nem halt meg Ádám, ezért nem teljesült a Szent szava.
Ádám megmaradt, de csak Éva miatt, mert hisz csak nem hagyhatta egyedül, támasz nélkül hitvesét!