Mit jelent a Schreiber vezetéknév?

2021.11.03.

Tisztelt A. Rabbi!

Megtudja mondani mit jelent a Schreiber vezetéknév? Felmenőim között találtam ilyen nevű ükszülőt és arra gondolok, hogy esetleg rabbi lehetett.

Köszönöm válaszát.

A. Rabbi válaszol:

Ahogy utánanéztem a kérdésének a jiddis /német schreiber , héberül átírva (שרייבער) szó jelentése „író”, és az angol „scribe” szó rokon szava is egyben.
Ez a név, egy időben nagyon elterjedt volt főleg a német nyelvterületen élők között, így a Schreiber név, nemcsak a zsidókra volt jellemző, és sok nem zsidó is osztozott ezen a néven.
(Ennek is érdemes utána nézni)

Könnyen elképzelhető az is, hogy a név viselője egy képzett írnok “Szofer” lehetett akinek a feladata és egyben a szent kötelessége a Tóra tekercsek írására volt.
Ugyanakkor egyáltalán nem zárható ki az sem, hogy a felmenője rabbi is volt, hiszen elég csak Chatam Sofer-ra gondolnunk akinek teljes héber neve Rabbi Moshe Schreiber-Sofer volt.
Ez is mutatja, hogy a szofer és a schreiber szavak mennyire összefüggnek egymással, Chatam Sofer (Pozsony) legendás rabbija mindkét nevet használta, gyakran héberül Soferként, németül pedig Schreiberként emlegette magát.
Valójában ez ihlette tudományos munkáinak címét, a Chatam Sofer (“Az írástudó pecsétje”) címen.

Minden lehetőség megvan arra, hogy nevezett felmenője rabbi is lehetett, én csak támogatni tudom a helyi levéltár és a helyi zsidó hitközség megkeresését.

A. Rabbi