A XII. kerület egyik híressége lett a 2006-ban átadott Turul szobor. A szimbólum, illetve maga a műalkotás immár bő másfél évtizede korbácsolja fel az érzelmeket.
Amióta csak felavatták a XII. kerületben a második világháborús áldozatokra emlékező – közkeletűen csak – Turul szobornak nevezett emlékművet, azóta áll a viták kereszttüzében. Magával a turul szimbólummal, az emlékművön található nevekkel, s a nagy kérdéssel: ki tekinthető kerületi áldozatnak – sokan és sokat foglalkoztak, vitatkoztak ezen kérdéseken. A gyakran az érzelmektől, indulatuktól és a politikai fenn hangoktól sem mentes vita, amely a szobor körül kialakult, 2019-ben újabb lendületet kapott. Az önkormányzat újfent hivatalosan napirendre vette mind a szobor ügyét, mind pedig a kerületi áldozatokra való méltó megemlékezés ügyét. A Hegyvidék önkormányzata úgy döntött, hogy nem csak új emlékművet emel az áldozatoknak, amely szimbólumrendszere nem ad okot vitákra, hanem újradefiniálta a kerületi áldozat fogalmát, így a kerületi zsidó intézményekben megölt- de adminisztratív ételemben a XII. kerülethez nem emberek nevei is felkerülnek az új emlékműre. Ugyanakkor azok, akik részt vettek a nyilas korszakban a különböző tömeggyilkosságokban, nevei nem fognak felkerülni erre az új emlékműre.
De ott volt a kérdés, mi legyen a már álló kerületi Turul szoborral?
A kerületi vezetés döntése – a Turul szobor megtartása és a fentiekben említett új emlékmű felállítása mellett –, hogy történelmi távlatban meg be kell mutatni a Turult, mint szimbólumot a magyar történelemben. Ez a kiállítás október elejére elkészült, s jelenleg a Hegyvidék Galériában tekinthető meg. A kiállító tér nagysága, s a téma érzékenysége és egyben összetettsége nem kis feladat elé állította a kiállítás kivitelezőit. Hiszen nem pusztán látogatóbarát módon kellett befogadható mennyiségű anyagot megjeleníteni, de ügyelni kellett a kiegyensúlyozottságra is.
A turul már a középkorban is ismert jelkép volt, számos helyen jelent meg. Aztán a kora-újkorban szinte eltűnt a kifejezés, a szimbólum, s amikor Arany János az 1840-es években a turul madárról írt, már lábjegyezetelni kellett az olvasóközönségnek, hogy mi is az a turul(madár)… A turul első virágkora a millennium éveire esett, amikor is a magyar nemzeti nagyságot látták, s egyfajta ellenpontját a kétfejű császári sasnak. Ez az a kor, amikor az ország számos pontján állítottak turul szobrot. Az egyik legismertebb turul szobornak, a tatabányainak (pontosabban: bánidainak) a tervezője Donáth Gyula (1850 – 1909) maga is zsidó származású volt. De jegyezzük meg: ő tervezte budai várnegyedben lévő turul szobrot is.
Az embernek van egy olyan érzése, hogy a XX. század elején mindenből volt olyan, hogy turul: gyufából, kocsmából…
A turul a két világháború közötti korban a szélsőjobboldal egyik legfontosabb szimbólumává vált. A jelképet nem csak a nevében használta a Turul Szövetség, amely a 30-as évekre a legnagyobb egyetemi diákszövetséggé vált, nyíltan antiszemita nézeteket hirdetett, s az egyetemi zsidóverések is jórészt hozzájuk voltak köthetőek. A turul megjelent más szélsőjobboldali szerveztek szimbólumrendszerében is. Talán azt is érdemes megjegyezni, hogy amíg 1945 után Magyarországon a turul szimbólum tiltólistára került, addig a szélsőjobboldali emigrációban továbbra is gyakran használt jelkép maradt.
A kiállítás külön részt szentel a XII. kerületi turul szobor történetének is, amely nem csak a kerületi lakosoknak lehet érdekes, hiszen az ügy már 15 évvel ezelőtt is országos jelentőségűvé nőtte ki magát. Nem ítélkezik, nem nevez meg bűnösöket. Mindössze bemutatja a turul szimbólum történetét.