Mai fejjel szinte elképzelhetetlen, hogy tizenéves korunkban ne akarjuk az ébredő ifjúságunk minden egyes percét megélni. Az első szerelemet, szerelmes éjszakát, bulit a haverokkal, tanulmányaink nagy pillanatait, karrierválasztásunk első lépéseit. Fogalmazzunk úgy, hogy a mai fiatalok szeretik kimaxolni az életet. Az elmúlt generációk számára szinte felfoghatatlan, hogy körülbelül 80 évvel ezelőtt a tizenéves zsidó fiúk és lányok nem ezekkel az evidens dolgokkal, érzésekkel foglalkoztak, hanem hogy hogyan maradjanak életben, és lesz-e lehetőségük megélni az álmaikat. A gondtalanság kora Köves Gyuri, a Sorstalanság főhősének is kimaradt, ugyanis 1944 sorsdöntő év volt a budapesti zsidó srác életében.
A bongyori fiú világa napról napra egyre szűkösebb lesz; jön a sárga csillag, a fekete piacon már csak disznóhús van, az édesapját munkaszolgálatra hívják és egyre több ismerőse tűnik el, míg egy nap ő is egy vonaton találja magát, útban Auschwitzba, onnan pedig a buchenwaldi lágerbe. Kertész Imre könyve nem hiába kapott Nobel-díjat; nem csak a téma érzékenysége miatt lett a néhai íróé az elismerés, sokkal inkább, hogy egy pubertás tinifiú szemén keresztül mutatja meg azt a földi poklot, ami elképzelhetetlen számunkra. Korábban hasonlót talán csak az Anne Frank naplójában láthatunk; ő is elvesztette a tinikorát, később az életét is a haláltáborban, de az ő története a bujkálásról, emberségről és egy meg nem élt élet emlékeiről szól, mintsem a koncentrációs táborok kegyetlen világáról.
Gyuri karaktere azonban más oldalról is izgalmas; nem egy lázadó kamaszt látunk, sokkal inkább egy pillanatok alatt felnőni képes túlélőt, aki beletörődik a sorsába, sodródik az eseményekkel, miközben végig megmarad egy kicsit kisfiúnak, megfigyel és barátkozik a túlélés érdekében. Koltai Lajos rendezői debütálása több mint parádésra sikerült; morbid dolog ilyet leírni, de az Oscar-jelölt operatőr megtalálta a szépséget a pokolban. Ebben az azóta felnőtt és szintén operatőrként tevékenykedő Nagy Marcell méltó partnere volt. A forgatás idején mindössze 13 éves fiú arca képes átadni azokat a pillanatokat, belső vívódásokat, kérdéseket vagy éppen értetlenséget, amiket Kertész hosszú oldalakon keresztül írt meg a könyvében.
Gyuri kálváriáját számos barát, segítő követi; gondoljunk csak Citrom Bandi figurájára, akit Dimény Áron alakított vagy az Örkény Színházból Dóra Bélára, aki már gyerekként megmutatta, milyen sokoldalúan képes megformálni Dohányos karakterét. A magyar színjátszás legjava bukkan fel a legapróbb szerepekben, Schell Judit, Bán János, Haumann Péter, Harkányi Endre vagy Molnár Piroska…egy-két jelenetükkel is képesek emlékezetesek maradni a néző számára. A néhai Ennio Morricone filmzenéje azóta egy egész ország fülébe égett bele, nem beszélve arról a képről, amikor az olasz maestro dallamaira veszíti el minden emberi méltóságát Ladányi Andrea karaktere a lágerben. Sokkoló, de egyben gyönyörű pillanatokat kreáltak a fent említett mesterek.
Az ellopott gyerekkorukat a túlélők nem kapták soha vissza, sőt a szorongás generációról generációra száll. Erről Rubin Eszter Barhesz című könyve jut eszembe; ahol – szabadon idézve- azt írja; mindig kell, hogy egy évre elegendő liszt legyen otthon, élesztőből nem muszáj ennyi, maximum kovásztalan lesz a kenyér. Az írónőnek ez adja meg a nyugalmat, mivel sose lehet tudni, mikor kellhet az a fölös liszt. Ennyire mély ez a trauma a zsidóság életében, ha még mindig volnának kétkedők…tudjuk, vannak sajnos! Hogy meddig él bennünk ez a sokk? Csak az Örökkévaló tudná megmondani, illetve azok a szépkorúak, akiknek a munkatábor, halottak, elvesztett családtagok jutnak eszükbe a “gondtalan tiniévekről”, vagyis azok a „Köves Gyurik” akik túlélték a lehetetlent.
