A hanuka (jelentése: felszentelés) a fények ünnepe, a zsidók legismertebb ünnepe a nem zsidók körében. A Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére (i. e. 165.), a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik. Sokféle cikk, tanítás jelenik meg ezekben a napokban az ünnepről itt a ZSIMA honlapon és másutt is. Ezért inkább én elkalauzolom az olvasót a késő ’80-as, kora ’90-es évekbe, hogyan ünnepeltük mi, akkori fővárosi zsidó ifjúság a fény ünnepét.

Az év várva várt eseménye a minden esztendő hanuka szombat estéjére eső hanuka bál volt a Budapesti Zsidó Hitközség Wesselényi utca 7. szám alatti Goldmark termében. Az este első részében kb. 20.00-tól 21.00 óráig az idősebbek részére szóló esztrádműsor ment, jellemzően a pesti kabaré kötelező műsorszámaival a középpontban.

„Az élet innen kabaré

De onnan nézve dráma

Ha lentről nézed olcsó

Ha fentről nézed drága

Odafönt is jól élnek, csak lent kevés a lé

Ha fentről nézed gyönyörű

De lentről nagyon tré”

Énekelte a hasonló kuplékat Sas József, a közönség hálásan tapsolt. Mármint, ahogy említettem az idősebbek, mert mi, fiatalok arra vártunk, hogy Arató András DJ mielőbb elkezdje az elmaradhatatlan – mai napig létező – Arató Disco-t.

Az előtérben ácsorogva stíröltük (német jövevényszó: stieren (megbámul)) a csajokat, kinek meddig ér vagy nem ér a miniszoknyája. Fiuknál a rappereknél a baseball sapka és a vastag szövet baseball dzseki volt a menő, az alter-rock vonalon mozgók Jim Morrison pólóban feszítettek, akkor újra nagy divat volt Doors-osnak lenni köszönhetően Oliver Stone kiváló, a zenekar nevét viselő filmjének. (Aki nem látta, feltétlenül pótolja.)

Nos, végre átvettük a terepet a táncteremben, felcsavartuk a képzeletbeli szőnyeget, és ráztuk magunkat a korszak nagy slágereire, mint a dalbéli Duci Juci.

„Duci Juci, a hárém is szét esik.

Duci Juci, rockizzunk reggelig,

Duci Juci, karomba pörögj be,

Duci Juci, maradj itt örökre!

Duci Juci, valami isteni

Ez rockabilly, rockadilly, boogie, boogie go!”

Na persze szerelmek is szövődtek, hiszen azért mentünk, lassú számokra jártuk a lányokkal a „tapadós tangót”, és súgtuk egymás fülébe a felcsendülő dal szövegét:

„Most először mondom el, most hinned kell nekem.

Legalább te maradj itt velem!

Annyi minden változik, s nem biztos semmi sem,

Legalább te legyél az nekem!”

 

Elcsattant egy-két csók is, a bátrabbak ott helyben a táncparketten, a szemérmesebbek a Síp utcai épület folyosószegleteiben adóztak Ámornak. (Egy kis ókori római képzavar így Hanuka alkalmából 😊.) Az Arató Disco óránkénti fénypontja a Love Me Forever című hora (izraeli néptánc) zeneszámra való körtánc volt, akkor ez (is) közösség- és identitásképző erőnek hatott. (Aki kíváncsi a zenére itt megtalálja.) Pillanatok alatt elrepült a háromórás buli, hazafelé mondtuk egymásnak: „Purim bálon itt találkozunk”.

Zárszóként elmesélem egy másik személyes élményemet: a ’90-es évek elején divatba jövő kereskedelmi rádiók alkalmazták azt a reklámformát, hogy híres külföldi pop-rocksztárok konferálták fel a rádiót egy rövid angol nyelvű spotban: pl. “Hy, Jon Bon Jovi vagyok, és az ilyen-olyan rádiót hallgatjátok”. Ekkortájt hallottam az egyik frekvencián, decemberben, az amerikai rocksztár, Meat Loaf köszöntését: „Szép hanukát és boldog karácsonyt mindenkinek!”

Nem vagyok benne biztos, hogy a szerkesztők pontosan tudták mi megy adásba, de rám 17-18 éves kamaszra hatással volt ez a fajta természetes elismerése egymás ünnepeinek.

 

Ennek jegyében kívánok Hanuka Szameach, keresztény testvéreimnek pedig szép adventi felkészülési időszakot!