Mit érdemel az a bűnös? – Ítélet Nürnbergben

Kovács Szilárd
2021.12.05.

2021 év végén is bátran elmondhatjuk, a címkék világában élünk. Mindent és mindenkit kategóriákkal aggatunk tele és sorolunk be egy-egy csoportba. Fekete, fehér, kövér, vékony, szőke vagy szeplős… és akkor még nem is mentünk a mélyére, úgymint nemi identitás, vallás vagy politikai nézetek. A másik fontos megállapítás; magamat pacifistának vallom, de bizony az igazságérzetem nem hagy nyugodni, legyen szó akár egy meg nem szervezett meetingről vagy egy ki nem osztott munkáról, csak abba tudok beleállni, amit én magam szúrtam el, nem amit rám akarnak húzni.

Bevallom ezek a „mini sérelmek” és címkék is igen erősen mozgolódtak bennem, amikor az Ítélet Nürnbergben című filmet újra néztem a minap. Hollywood viszonylag gyorsan, alig másfél évtizeddel a második világháború vége után nyúlt hozzá ehhez a kényes témához, ráadásul ez volt az első nagyköltségvetésű hollywoodi film, ahol valódi felvételeket láthattak a nézők a koncentrációs táborokról. Kőkemény három óra ez az 1961-es film, ennyi időt szántak az alkotók arra, hogy az emberiség – és a zsidóság – ellen elkövetett legnagyobb népirtással kapcsolatban megszülessen egy, a mai napig…jogos? kérdéses? megfelelő? vitatott? … szóval egy döntés.

Adott egy amerikai bíró, Dan Haywood, akit a mindig zseniális Spencer Tracy alakít. A humanizmus híve, miközben érzi a nyomást az egyre terjeszkedő Szovjetunió miatt, így folyamatosan azon vacillál elítélhető-e egy komplett ország, amiért szemet hunytak a nácik rémtettei felett? És ha igen, akkor a szovjetek meddig nyomulhatnak? A képzeletbeli ringben egy amerikai és egy német ügyész áll, akik szépen sorozzák vagy védik a vádlottak padján ülő négy náci bírót, akik közül az egyik bűnösnek vallja magát, dacára annak, hogy tudatosan állítja, hosszú ideig nem tudott a náci felsővezetés terveiről.

A két ügyész, két teljesen más világot képvisel; az egyik az amerikai idealizmusét, akik szerint megengedhetetlen a népirtás vagy a kényszer-sterilizálás (dacára annak, hogy népirtással szerezték meg a földrészük egy részét, nem beszélve arról, hogy az 1940-es években volt olyan amerikai állam, ahol szintén kényszer-sterilizálták az elmebetegeket. Milyen érdekes, hogy a történelem maga bizonyítja, hogy két nép között lehet nem is olyan nagy a különbség, mint ahogy azt sokan gondolnák. Zárójel bezár!) Közben ott a fiatal német ügyész Hans Rolfe (még soha nem került annál jobb helyre Oscar-díj, mint Maximilliam Schell-hez, akinek tűpontos alakítását tanítani kellene) aki amellett, hogy népe maradék méltóságát szeretné megtartani, rávilágít arra, hogy vajon mennyi joga is van az amerikaiaknak döntést hozni egy teljes ország sorsával kapcsolatban? Ez Haywood bíró fejében is megfogalmazódik, ezért két tárgyalás között a várost járva ismerkedik a helyiekkel és azok véleményével.

Közülük is kiemelkedik Frau Bertholt, akit a csodálatos Marlene Dietrich alakít. Pikáns, hogy a kortalan díva egy abszolút mellékszerepben tűnik fel egy olyan filmben, ami a saját népéről szól. Dietrich unokája egyszer azt állította, Marlene saját édesanyját játszotta el Bertholt asszony szerepében; a nőt, “aki nem látott és nem hallott semmit”. Teszi mindezt a karakter dacára annak, hogy a férje magasrangú vezető volt a nácik között, akit az amerikaiak az elsők között végeztek ki. Az asszony esetében nem is feltétlenül az a lényeg, hogy mit tudott vagy mit  nem, hanem hogy ő ártatlannak véli magát, hiszen személyesen egyetlen egy ember életét sem vette el vagy tette tönkre. Dietrich karaktere a német nép maga, sejtettek valami, mentek a pletykák, de biztonságosabb volt szemet hunyni, hiszen mióta világ a világ, mindig is az aktuális rezsim törvényei szerint kellett élni, hiszen ha nem ezt tette az ember, akkor a saját szabadságával vagy életével játszott. Itt felmerül a kérdés: gyávaság becsukni a szemünket vagy a józan ész diktálja ezt egy diktatúra alatt?

Napestig sorolhatnám a film morális kérdéseit, miközben mindig ugyanoda lyukadunk ki, mióta világ a világ nem született egy olyan ítélet sem, ami mindenki számára kielégítő lenne.  Ez mondatom kielégítő? Na ugye! Dilemmánkat csak „nehezíti” a kiváló forgatókönyv és a színészek, akik egytől egyig parádésak. Még az apró mellékszerepekben is olyan sztárok tűnnek fel, mint a faji törvényt megszegő Judy Garland vagy az szellemi fogyatékos, sterilizált német férfit alakító Montgomery Cliff.

Mind tudjuk, megtörtént az ítélet, amin lehet vitatkozni avagy sem, engem sokkal jobban érdekel a címben feltett kérdésem folytatása: Mit érdemel az a bűnös, aki…?