אברהם חיים לעף

(Ábrahám Hajim)

(1854. január 20. Szeged – 1944. július 19. Budapest)

KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS SZEREPE

Löw Immánuel méltán nevezhető kora polihisztorának, mert vallási tevékenysége mellett kimagasló jelentőséggel bírnak a tudományos és a kulturális élet számos területén elért eredményei. Harcolt a szegedi zenepalota megépítéséért. Ő volt az első szegedi gyorsíró. 1920-ban Zadravecz István mellett szót emelt a Kun Béla vezette kommunista forradalom ellen. 1927-től tizenkét éven át a zsidóság felsőházi képviselője volt.

BOTANIKUS ÉS FOLKLORISTA

Élete legfőbb műve a 4 kötetes Die Flora der Juden (A zsidók növényvilága), melyet 10 éven át írt, miközben sok mással is foglalkozott. Megírásához a Szentírás, a Talmud, a rabbinikus irodalom ismeretén kívül alapos botanikai és filológiai ismeretre volt szükség. Az ősidőktől kezdve kigyűjtötte a héber, arámi és más nyelven leírt növényneveket, meghatározta azokat, és a tudomány által használt Linné-rendszer szerinti latin növénynevekkel be is azonosította őket. Löw álmodta meg a szegedi új zsinagógát is, melynek belsejében a tudós rabbi elképzelései szerint festették fel a jelképes növényeket a mennyezetre és az ablakokra. Azokat válogatta össze, amelyek a zsidó rítusban előfordulnak, szimbolikus jelentéssel bírnak és használatukkal is foglalkozott. A zsinagóga kertjében botanikuskertet hozott létre, ahol a cédrusok mellett ciprusfélék, rózsák, tiszafa, tuják, borókafélék, borostyán, jegenye, nyír, ezüstfenyő, szürkefenyő, szőlő, orgonabokor, sőt a déli oldal védett öbleiben füge tűnt fel. Mellettük megtalálható volt a dió, alma, szilva, cseresznye, meggy, őszibarack, vagyis a Palesztinára és Magyarországra jellemző növények.

Folklorista tevékenységéről így tesz említést Scheiber Sándor: „Löw Immánuel széles lombozatú tudományos munkásságának csak vékony ága a néprajz. Hajlama szerint azonban született folklorista volt. Állandóan figyeli és gyűjti a népszokásokat és babonákat. Kijegyzi a számára fontos legendákat, mondákat, meséket és közmondásokat.” (1.) Jövendő feleségének, Brenning Bellának írt tanulmánya 1882-ben  jelent meg „A csók” címmel, melynek fejezetcímei a Szentírás fényében mutatják be a csók szerepét, jelentőségét, hagyományát. Ugyanígy dolgozza fel például az ujj és a kéz szerepét és fontosságát. Módszere az egyetemes néprajzban is jelentős újítást hozott: a tárgy és a szó egységének elvét valósította meg, és szinte egész életművét erre alapozta. A tárgyi néprajz számára elválaszthatatlan lett a nyelvtudománytól. Löwnél a növény, állat, fém, ásvány leírása szorosan összekapcsolódott a szófejtéssel, annak jelentéstanával, illetve a hozzá fűződő szájhagyománnyal, hiedelem- és folklórvilággal.

FILOLÓGUS ÉS ORIENTALISTA

A magyar, a német és a héber nyelv mellett Löw tudott arámiul, szírül, törökül, arabul, perzsául, görögül, latinul, románul és szláv nyelveken is. Sémi filológiai dolgozataival nemzetközi hírnevet szerzett. Nyelvtudománya, különösen a keleti nyelvekben szerzett jártassága elválaszthatatlan szerepet játszott botanikus és folklorista tevékenységében. Felkérték a Gesenius héber-német szótár 9. kiadásának előkészítésére. Karl August Wünsche (1838–1912) evangélikus teológus a német Midrás-fordítás korrektúrájára kérte fel. Gustav Dallman (1855-1941), aki a posztbiblikus héber nyelv úttörő kutatója volt és a keresztény Bibliát, az Újszövetséget arámira fordította és óriási lexikai munkákat szerkesztett, munkatársának fogadta Löw rabbit, aki a lexikonjába számos cikket írt. Érdekes nyelvújítási kísérlete volt Löwnek, hogy az antiszemita szó helyett a „zsidófaló” szót javasolta használni.

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET ÍRÓ

Löw közéleti szerepe is példaértékű volt. A magyar irodalom és történelem nagyjait példaként említette szónoklataiban. Emlékbeszédeket tartott (1900-1922 között) Arany Jánosról, Deák Ferencről, II. Rákóczi Ferencről, Vörösmarty Mihályról, Petőfiről és Aranyról, mely beszédeket aztán könyvben is kiadta Száz beszéd címmel (2.). Helytörténészi érdeklődésének eredményeként megírta a szegedi zsidóság történetét. Tagja volt a Somogyi-könyvtárt felügyelő 14 tagú könyvtárbizottságnak. Könyvadományaival és megjelent dolgozatainak tiszteletpéldányaival rendszeresen gazdagította a könyvtár gyűjteményét.

NEVELTETÉSE

Löw Immánuel anyja Redlich Babett, Löw Lipót (1811-1875) második felesége. Apja, Löw Lipót (Leopold Loew) a híres prágai rabbi, Judah Loew (Júda Leib Löw, אברהם חיים לעף) Bezalel (MaHaRaL) kései leszármazottja 1811. május 22-én született a morvaországi Czerna Horán. A német-cseh születésű magyar tudós rabbi a zsidóság egyenjogúsítási mozgalmának vezetője, aki kezdeményezte és erősen pártolta a magyar zsidóság asszimilációját és a nemzeti nyelv használatát az egyházi szertartásokon. Lipót felnőtt korában tanult meg magyarul, de egész életében a zsinagógai magyar nyelvhasználatért küzdött, ennek írott orgánuma pedig az általa szerkesztett Ben Chananja című folyóirat volt. A magyar érzelmű rabbi a szabadságharc leverése után nem kerülhette el a vizsgálati fogságot. 1842-ben Pesten Schwab (Löw) Arszlán leányát, Leontint (1823-1851) vette feleségül, aki a családi feljegyzések szerint művelt, érzékeny és gyönyörű nő volt. Hét gyermekük született. Első felesége halála után 1853-ban újból megnősült, második felesége az ókanizsai Redlich Babette lett. E házasságából is hét gyermek született.

Löw Lipót közéleti tekintélyét később gyermekei is öregbítették. Löw Tóbiás (1844-1880) helyettes igazságügy miniszter, de büntetőjogi munkássága is számottevő. Löw Sámuel (1846–1936) belgyógyász Szegeden és Bécsben tanult, 1876-ban Budapesten megalapította a Pester Medizinisch-Chirurgische Presse című tudományos szaklapot. Löw Vilmos (William N. Loew) (1847–1922) New York-i jogász és műfordító volt, Löw Tódor (1848–?) budapesti jogász és csődeljárás-szakértő. Löw Immánuel (1854–1944) pedig rabbi és orientalista, aki Szegeden és a Berlinben tanult (Lehranstalt für die Wissenschaft des Judenthums), 1878-ban szerzett rabbi diplomát és doktorátust.

Löw Immánuel, a nagy Löw Lipót fia és Löw Vilmos féltestvére. Piaristáknál érettségizett. Tanárai közül ki kell emelnünk „az öreg Budavári”-t, teljes nevén Budavári Józsefet (1813–1897), aki őt csak „kedves Samum”-ként emlegette. A legnagyobb hatást Bolgár Mihály (1835–1879) piarista tanár gyakorolta rá, aki irodalom és földrajz terén is tágította a látókörét. Első nyilvános fellépését is a piaristák szervezték meg, amikor Báró Eötvös Józsefről (1813–1871) szóló gyászbeszédet mondhatott a régi városházán. Immánuel a rabbiképzőt Berlinben végezte (Hochschule für die Wissenschaft des Judentums), amely 1872-ben nyílott, és ő volt az első lajstromba vett diákja. Tanárai jórészt apja barátai és ismerősei voltak, szüleivel a kapcsolatot nem csak levelezésben, hanem az apja által bejelölt Talmud-traktátusok olvasásával és imával is tartották, amelyet Szegeden és Berlinben, ugyanabban az időben mondott el apja és a gyermeke, Immánuel. Az apa és fia közötti levelezés igen jó dokumentuma az európai zsidó tudósok kapcsolattartásának. Immánuel Berlinben került kapcsolatba a filozófiával és Hegel tanaival is, de apja szorgalmazta a természettudományos ismeretekben, többek között a botanikában való elmélyülését is. Heti rendszerességgel vendégeskedett a leghíresebb rabbiknál, Abraham Geiger (1810–1874), Bendavid Lazarus (1762–1832), Chaim (Heymann) Steinthal (1823–1899) családjánál, de megismerkedett a híres és befolyásos Rapaport Slomo Jehuda (1786–1867) családjával is, aki alapítója a Wissenschaft des Judentums (1819) mozgalomnak.

A berlini évek nem csak az ismereteinek, hanem kapcsolatainak körét is kiszélesítették, Európa és az egész világ vonatkozásában egyaránt. Mint arra Scheiber Sándor rámutatott, mire hazatért, már apjához hasonlóan híres és tekintélyes rabbi lett. 1875-ben utoljára küldött születésnapi áldást szeretett „Mandiká”-jának az édesapa. A fiú Pészachkor tartotta nyilvános beszédét a berlini új zsinagógában, de a sátoros ünnepen már apja ravatala felett beszélt, mint ahogy néhány hónappal később Deák Ferencet, édesapja jóbarátját is búcsúztatta. Dr. Bacher Vilmos után 1878-ban vette át a szegedi főrabbiság vezetését. Löw Immánuel öccse a budai község elnöke, Baracs Károly. A budai hitközség így nyilatkozott róla, amikor a felsőházba kívánták küldeni (voltak olyan hitközségek, akik Hevesi Simont jelölték…): „Legidősebb papja az ország zsidóságának. Egyénisége méltóságteljes, papi és emberi erényekkel messzire sugárzó. Nem lehet benne tehát percig se kétely, hogy Löw Immánuelt, a legnagyobb magyar zsidó papot, a legidősebb zsidó papot, a világszerte legismertebb zsidó papot kell a zsidóság képviselőjeképpen a felsőházba küldenünk.”

„LÖW IMMÁNUEL RABBISÁGI KÖNYVTÁR”

Szeged könyvtárai a városi könyvtár megalapítása előtt is jelentőségteljesek voltak, közöttük Löw főrabbiké is. A bibliotéka története Löw Lipóttal indult. 1830-1842. évre teszik az alapítás évét. Löw Immánuel (Szeged, Korona-utca 8 szám alatti lakos) édesapja halála után a gyűjteményét saját könyvtárába integrálta. Mint ahogyan Löw Lipót, Löw Immánuel is katalogizálta az állományát. A Löw hagyaték tulajdonképpen három részre osztható. Egyik az iratállomány-kéziratok (Scheiber nyomán: ún. „irodalmi hagyaték”), másik Löw Lipót és Löw Immánuel által publikált művek, harmadik pedig nagyhírű és értékes könyvgyűjteményük. Az eredeti és teljes gyűjtemény már soha nem lesz együtt, ezért a Löw bibliográfia teljességet nyújtó feldolgozása és az irodalmi hagyaték publikálása szakkutatókra vár. A Löw hagyaték „levéltári egységeinek” korabeli hiteles száma sem ismert, de köteteinek száma az ajándékozás során elkészített lista szerint 6.219 db, ezzel a mennyiséggel kis könyvtárnak számít. Ami hányatott sorsa folyamán köteteiből megmaradt, most az Izraeli Nemzeti Könyvtár állományába integrálva és nem külön-gyűjteményként él tovább.

„A könyvtár jegyzékének átvizsgálása alkalmával kiderült, hogy (…) nem csupán zsidó vonatkozású irodalmat tartalmaz. Löw Immánuel összehasonlító nyelvészettel is foglalkozott, behatóan tanulmányozta a botanikát és könyvtára ennek megfelelően tartalmaz, nem is csekély számban nyelvészeti és nyelvtani munkákat. (…) Löw Immánuel de még inkább apja Löw Lipót (és a könyvek nyilván részben még az ő szerzeményei) nagy műveltségű, tág érdeklődésű emberek voltak. A könyvtár sok érdekességet tartalmaz azon felül is, amit kutatásaik vagy papi munkásságuk érdekében gyűjtöttek össze. A könyvtár zsidó vonatkozású anyaga sem teljességgel érdektelen a magyar tudomány számára”.

A bibliotéka életének következő változása, amikor élete alkonyán, 90 évesen arra a nagylelkű elhatározásra jutott Löw Immánuel főrabbi, hogy a Hitközségnek ajándékozza könyvtárát. Megjegyzem, Löw békés egyénisége – az 1938-ban már elinduló antiszemitizmus ellenére – sajnos fel sem tételezte, hogy a hitközség nem lesz majd megfelelő hely könyvtára számára, és az elkövetkezendő időszak szétzilálja élete munkájának forrásait. Miután a hitközségnek adományozta könyvtárát, 1940. december 1-jétől immár hivatalosan „Löw Immánuel rabbisági könyvtár” lett az ajándékállomány neve.

SZÁZ BESZÉD

A Száz beszéd c. kiadványban nemcsak államfőkről, költőkről, hanem hitről, zsoltárokról is írt drósékat felettébb lírai hangvételben. A Fölszentelő fejezetében az új szegedi zsinagóga avatása kapcsán így nyilatkozik: „Hat évtized omlott el fejünk fölött, mióta a régit felszentelők, gyarapult a gyülekezet számban, újjászületett városunk, külső díszben túlszárnyalták a lakóházak az Úr lakát. És íme, a nagy, erőnket meghaladó munkát befejeztük!” Az építő munka 1900. augusztus hetedikén kezdődött meg, és 1902 őszén annyira haladt, hogy az épület 1902. október 2-i átadása után a tél folyamán és kora tavasszal a festési munkálatok is megkezdhetők és befejezhetők voltak. A teljes befejezésen és a kertépítésen a nyilvános felavatás idejéig, 1903. május 19-ig dolgoztak. Egyik gyakorlatias mondata ma is időszerű: „Ne mormolja gépszerűen a könyvnek holt szövegét, hanem fakadjon szívéből az áhítat buz­galma, amelytől megelevenedik a néma betű, hogy szálljon föl, mint a tömjén füstje buzgó ének szárnyán a fohász az Úrnak zsámolyához.”

A szegedi zsinagóga híres orgonáját így méltatta: „Fölavatom végül az orgonát. Ha élettelen sípjaiban, fában, ércben érzés kél, fakasza bennünk ájtat hevét, összhangok árján lebegő merengés ringását; ha ünnepi siráma hol zúgva, hol elhaló halk morajlattal tölti be a szentély íveit: szítsa életre a hitnek hamvadó tüzét és Hozzád emelő zengésében szülessék életre a buzgóság diadala, eget kérő hála zsolozsmája: ha sértő hangzat feloldódik s a hangok zűrje összhanggá kulcsolódik, egyező békesség, ellentétföloldó szeretet fakadjon közöttünk is, némuljon el az élet vásári zaja, megifjodó lelkünk tanuljon véle sírni, véle örülni, imában elmerülni: ha szárnyaló dallamok szárnyán kél a művészi alkotás keblé­ből az Úr dicsőítése, szálljon el rezgésében a lélek árnya, gondja, ködfoszlató sugárként hasson lelkünk mélyére, Hozzád híva a bánatost, a fájó lelkűt, a megtépett, panaszos szívűt, keltse bennünk részvét sajgását, roskadónak felkarolását, rejtelmes túlvilágnak sejtelmét s ha megzendül rajta ezeréves dallam, méla hangban, dúr-akkordban Izrael ősi áriái, amelyekben sír a szenvedés és triumfál a csüggedetlen élőhit, keljen bennünk lángoló lelkesedés ősök hitéért, elődök örökkéért, hogy lángszekerén a lelkesedésnek tündöklő, trónodig emelkedjünk, dicsérve életben és halálban Téged, az Egyetlenegyet. Ámen.”

Kántor című fejezetében ezt írja Dávidról: „Hárfa függött Dávid ablakában. Csendes éjeken a szellő fuvalma megindult és észak hűvös fuvallatára (היה מנגן מאיליו) megszólalt a hárfa önmagától, ujjaktól pengetetlen, megszólalt bűvös hangon. Nem tudomány, hanem sugallat szülé dallamát, ihlet szülé a zsoltáros király énekét. És később is dallamot, mélabúsat keltett a zsidó nép hárfáján észak hideg fuvalma: a szenvedés. A dallam a lélek megindulásából fakadt, de a szenvedések tüzében harmóniába nem olvadt. Jobb napok hozták meg az összhangosítást. Tanultunk a haladó világ műalkotásaiból, de azért nem világi zeneművészet a zsinagóga énekmestersége, nem is puszta művészet, hanem a néplélek zengő imádsága.”

Koránkelés fejezetben olvasható: „Átvirrasztja imádságban Sámuel az éjszakát, mintahogy a szol­gálattévő főpap átvirrasztá a szentélyben e mai szent nap éjszakáját, mintahogy eleink zsoltáréneklésbe merültek virradtig a bűnbánás ez éjszakáján. De ahol manapság átvirrasztják hajladozók az éjjeleket, vajjon zsoltár zsolozsmái mellett virrasztják-e át? Zajos esték már a gyer­mektől megvonják az álmot, a gyermektől, aki korán hajtandó a növesztő nyugalomra. Fejük az éjjeli élet, mind feslettebbé lesz az erkölcs a tivornyás, játékos éjjeken. Mintha az esthajnallal, napenyészet esthajnalával derülne fel az ébresztő reggel! Csábít, elámít, elvakít az éjjeli élet mételye, hazug, kendőzött bája-kelleme fölfordul az élet rendje. Vannak rétégei a társadalomnak, amelyekben úgyis fordított az élet rendje, amelyek éjjeleznek, mert nappaluk üres, pohosult rétegek, amelyek pihennek és mulatnak, mert érettük mások dolgoztak és szereztek: a társaságnak fölös, díszletes elemei, világvárosok könnyen kereső, mohón élvező felső tízezrei: a játék piacának nyerői, az ősök verejtékének, érdemének henyélni, akik­nek családi élete is oly szerfölött gyakran az otthontalanság átkát hordja. De a vidéken a világváros mohóságai a keresők, a szellem s a test munkásai között, a teremtő rétegek közt, a közönség zömében, családapák és családanyák közt harapóznak el. Nem elég, hogy a nappal gondja nyomaszt, az éj dőzsölése megöli az ideget. […] A nappal rugalmasságát megbénítja az éjjel élete: olyik már nincs is ébren nappal, csak virraszt és várja az estét. Könnyelmű­ség maszlaga hódítja az embereket: virágzik a játék s a cédaság s a renyhe lelkek minden hódító szere. Agyas konokság keresi az éjjel virrasztását és minden vele­járóját; tiltott kívánás martaléka lesz a lélek. Álmatlan éjszakák nyomába lép munkától rettenő nappalok unalma. Földúlatik a családi kör enyhe békessége. A tűzhely szelíd világossága a közhelyek vakító káprázatával nem tud versenyezni. Példája korcs nemzedéket, elbárgyulót fog nevelni, amely nem tud dolgozni, hevülni, lelkesedni, korcs nemzedéket, amely tud szórakozni, de örülni nem; tud mulatni, de boldogítani nem; korcs nemzedéket, amely felületes lesz, léha és könnyelmű, gúnyolkodó és rideg, elfásult és érzéketlen. Terméketlen rög, nem erénytermő talaj, megmérgezett szív, fegyelmezetlen, megtévedt lélek.”

Építs és plántálj fejezetben: (אתרוג) – Etrog „A zsidóság szigorát se vonjuk meg a palántáktól: az eszrog tanítása. Hibátlanná kellett az eszrog gyümölcsét nevelni, még mesterséges formába — (דפוס) – D’fusz — is fogták, hogy el ne torzuljon, meg ne sértődjék. (אל תמנע מנער מוסר). Ne vondd meg a gyermektől a fegyelmezést. Csupa becézés, csupa enyheség, csupa elnézés nem nevel nemes gyümölcsöt. Támasz kell a gyenge hajtásnak, mint karózás a szőlőnek, nem szabadjára engedése korcs hajlamok korcs hajtásainak.”

LÖW-PER

A Nemzeti Újság 1920. április 23-i számának vezércikke: „A magyargyalázó, szegedi főrabbi. Hogyan informálja dr. Löw Immánuel a külföldet? Egy hollandi újságíró benyomásai az Alföldön.” A vezércikk jórészt a Löwvel készített állítólagos interjú összefoglalása, Löw szájába ilyen állításokat ad a per alapjául szolgáló cikk:

• „Magyar nemzet nem létezik, sőt a magyar faj is kiveszett már, ami még megmaradt belőle, az keveréke azoknak a németeknek, akiket a tatárjárás után Magyarországra telepítettek. Ha négyfelé osztjuk az országot és az egyik részt a cseheknek, a másikat a románoknak, a harmadikat a szerbeknek és a negyediket az osztrákoknak adják, akkor megszűnt a földrajzi egység (mint Magyarország).”
• „Apponyi csak beszélni tud. Mit tett ez az ember életében! Soha semmit. Nagyon szép volt tőle, hogy ahelyett, hogy a Nemzeti Kaszinóban kártyázik, Párisba ment és három nyelven zsonglőrösködött a nagyhatalmak előtt. De, amit mondott, az mind hazugság.”
• „Nincs magyar nemzet. Nincsen létjogosultsága. Legjobban bizonyítja ezt, hogy Erdélyben, ahol székelyek vannak, nem ezek magyarosították a románokat, hanem a románok románosították a székelyeket. A székelyek ma mind románok. Ezt az országot a gentrik és a főnemesek züllesztették le s tették tönkre. […] Kétféle magyar van: az egyik buta és becsületes, a másik eszes, de becstelen.”

Ugyanennek a napnak a délutánján – a családi följegyzések szerint – Löw Immánuel éppen a háza mögötti kertben foglalatoskodott, amikor Bottka Sándor szegedi rendőrfőkapitány letartóztatta. A Széchenyi téren lévő ügyészségre vitték Harsányi Elemér főügyészhez. A főrabbi fia, Löw Lipót és Balassa Ármin ügyvéd felkereste a főügyészt, aki közölte velük, hogy Löw lmmánuelt az 1919. évi 4039. sz. miniszterelnöki rendelet 4. paragrafusa alapján, tehát a Tanácsköztársaság érdekében elkövetett bűncselekmény címén tartóztatták le. A fő­rabbit az ügyészség legfelső emeletén a bádogtető­zet alatt lévő vizsgálati fogdába zárták. Éjszaka pesti katonatisztek bezúzták a Löw-ház földszinti ablakait. Baracs Marcel pesti ügyvédet, Löw Immánuel unokaöccsét kérték meg nagybátyja ügyének intézésére. Löw tagadta a neki tulajdonított kijelentéseket, a vád két tanút (újságírókat) sorakoztatott fel ellene. Az ügy a fehérterrort tükrözi, amikor még nem történtek vérengzések, zsidóüldözések. A lap szerint a Magyarország ellen irányuló nemzetközi cionista összeesküvés vezérei Löw és a bécsi főrabbi, Chajes, Szeged a Magyarország ellen való rágalmazás központja, Varsó „az új Lengyelország ellen acsarkodó zsidó patkányfészek.” „Miután Kohn Sámuel pesti főrabbi március 11-én meghalt, rajtam kell bemutatni a magyarországi zsidóság gonoszságát” – mondta Löw Immánuel. Vizsgálati fogsága 13 hónap, mialatt önéletrajzán és gyűjteménye rendszerezésén elmélkedik. A bebörtönzött Löw kiszabadítása érdekében világméretű mozgalom indul. Diplomáciai úton az osztrák, holland és a német külügyminisztérium kéri Löw szabadon engedését, és közbenjár érte az amerikai kormány is. A letartóztatás utáni napokban a holland királynő táviratozik Horthynak, kérve a főrabbi szabadon bocsátását. Horthy válasza: „Löw már otthon van.” Végül 1921. június 11-én szabadult, a bíróság provokátoroknak ítélte a cikk íróit.

EMLÉKEZETE

A munkaszolgálatok megkezdése és a következő időszak eseményei a szegedi zsidóságot súlyosan érintették. 1944-ben elindult a gettózás, majd a szegedi zsidókat is elhurcolták, júniusban köztük a beteg, agg Löw Immánuel tudós főrabbi szintén vagonba került, (Zadravecz István katolikus püspök is személyesen járt közben szabadon bocsátása érdekében a belügyminiszternél) a Kasztner-féle különleges csoportba a 160 prominens személyiség helyett csupán 66 került be. Közülük 12 került Bergen-Belsenen át Svájcba, a megmaradt 54 közül elhunyt, illetve eltűnt 13 személy. Ezzel a csoporttal érkezett Budapestre Löw Immánuel, akit a Wesselényi kórházba szállítottak és ott július 19-én visszaadta lelkét a teremtőjének. A holokauszt úgy meggyötörte az idős rabbit, hogy 90 éves korában hunyt el csontsoványan és teljesen megvakulva. A sokakat tanító rabbi temetésén a vészkorszak félelmétől gyötörve a családon kívül csak Scheiber Sándor, a híres tanítvány volt jelen. A Farkasréti temetőben 1944. július 21-én Scheiber Sándor mondott Löw Immánuel felett beszédet. Ugyanő emlékezett meg róla exhumálásakor, és szegedi újratemetésekor 1947. április 23-án.

A Löw emlékünnepélyen, melyet 1947. július 20-án rendeztek a szegedi városházán, Scheiber Sándor Löw Immánuel és a zsidó néprajz címmel tartott felolvasást. A tudós főrabbi sírkőavatásán 1950. június 18-án, majd halálának negyedszázados évfordulóján Szegeden Scheiber Sándor tartott emlékbeszédet. Löw Immánuel Hajnóczy utca 8. szám alatti lakóházán 1969. június 29-én, a vidéki zsidóság deportálásának 25. évfordulóján tartott háromnapos megemlékezés keretében helyeztek el emléktáblát. Nagy elődeink közül Blau Lajos, a Rabbiképző egykori rektora Löw Immánuelt „a földkerekség legtudósabb rabbijának” nevezte. Scheiber Sándor, a későbbi rektor szavai szerint „a földkerekség élő legnagyobb zsidó tudósa volt”. Bálint Sándor néprajztudós „Szeged egyik legnagyobb fiának” hívta. Móra Ferenc, Löw kortársa így emlékszik vissza rá: „Löw Immánuel neve azok közé az önfényű nevek közé tartozik, amelyek maguktól is világítván, nem szorulnak semmi epithetonra. (…) Löw Immánuelt, az embert idehaza a háború nagy víz- és vérválasztójáig nemcsak tudományos híréért, hanem nagy műveltségéért, a legnemesebb értelemben vett kultúr-ember-voltáért, és mindenek fölött minden tettében megnyilvánuló magyar érzéséért övezte országos népszerűség. (…) Szíve minden dobbanásával magyar hazafi…” (3.) Szegeden 2004. január 20-án helyezték el másfélszeres nagyságú, bronz mellszobrát, mely Lapis András (1942-) alkotása. Löw Immánuel születésének 150. évfordulója adott alkalmat a város jeles szülötte emlékművének elhelyezésére. A portré mély humánummal jellemzett személyiségként ábrázolja az idős főrabbit, szemüvegben, kipával, a zsidó identitás jelvényével fején. Az emlékmű talapzata is bronzból készült, ábrázolata jelentéssel bír: elől a hengeres formák tóra tekercseket jelképeznek.

VALLÁSI TÉMÁJÚ ÍRÁSAI

Az 1922. évben a Szegedi Chevra Kaddisa kiadásában, Schwarz Jenő könyvnyomdája gondozásában jelent meg a SÍRVERSEK című 39 oldalas kis fü­zet. A szegedi temetőköltészetet kiemelten vizsgálva rendkívül színes palettára számíthatunk. Ha időszakokra osztjuk fel a szegedi izr. temető poétikáját, négy ciklust különböztethetünk meg. Első, vagy korai szakasz. A későbbi évekre vonatkozóan; a második periódust Löw Lipót (1811-1875) fogalmazványai jelentik, majd harmadik időszakba sorolva Löw Immánuel (1854-1943) stílusa fedezhető fel a kertben járva. A negyediknek nevezhető periódust mely jelenleg is tart, a holocaust utáni sírfeliratok jelentik. A két nagy főrabbi, Löw Immánuel és édesapja Löw Lipót a temetői szövegkorpuszok megfogalmazásában koncepciózusán viszonyultak elképzeléseikhez. Példaként említhető, hogy fontosnak tartották a rövid- és nem túlcirkalmazott megfogalmazást, valamint a szövegezés megfelelő, előírás szerinti elhelyezését a kőtesten. Előzményként Löw Lipót ifjú éveiben kereshető a válasz. Löw Lipót vonzódása a költészethez már 25 éves korában megmutatkozott, ez idő tájt héber nyelven is verselt.

 

„Vak – szemünk voltál nekünk
gyenge- mint hős támadtál a tudás mezején
idegen – honos törvény tiszta beszédét magadra vetted
tudós – vitatkoztál az egek istenének Tórájáról
titkos helyek rejtvényeit régi időktől felfedted
Mindenható szólított téged – rendeltetésedet befejezted.” (1867. Nr. 4. pp. 112.)

 

„Jákob meghalt gyászra fordult hegedünk,
Jákob él: nem vetett hiába és hiábavalóságra.” (1867. Nr. 14. pp. 442.)

 

„Elfutottál a sötétségből szeretted a Tóra fényét
Megpihentél a mélyben és visszatértél az ég világosságába.” (1867. Nr. 14. pp. 444.)

 

„Igaz tanító, prédikátor mondta meghal, amit Isten anyagból alkotott.
Csak lelke kévébe kötve tér vissza alkotójához.” (1865. Nr. 12. pp. 192.)

 

Érdekes olvasni Löw Immánuel szegedi árvízről írt emlékbeszédét, amely nem csak az események érzékletes leírását adja, hanem megjelenik benne az árvíz ellen küzdő személyek remek jellemzése, sőt mindezt beilleszti a zsidó teológia összefüggésébe is.

 

Bibliográfia:

• Löw Lipót végtisztessége. Búcsúszavak. U. ott, 1876.
• A temesvári belvárosi zsinagóga ünnepélye 1879. ápr. 24. U. ott, 1879. (Ünnepi beszéd és ima.)
• Felszentelő beszéd, a szombathelyi zsinagóga fölavatása alkalmával 1880. aug. 30. Szombathely, 1880.
• Aramäische Pflanzennamen. Leipzig, 1881.
• Melo Chofnájim. U. ott, 1882. (A tanító-testülettel együtt) (Héberül. 2–4. kiadás magyar fordítással. U. ott, 1884. és 1900.)
• Imádságok zsidók számára. U. ott, 1883. és 1894.
• Az énekek éneke. Magyarra ford. U. ott, 1885.
• A szegedi Chevra 1787-től 1887-ig. U. ott, 1887. (Klein Salamonnal.)
• A Szegedi zsidók 1785-től 1885-ig. 1885-01-01 Szeged. 409 oldal (Kulinyi Zsigmonddal) Kiadja Szegedi Zsidó Hitközség.
• A hűséges szeretet. Prédikáczió. U. ott, 1888.
• Nehemiás városa. U. ott, 1889.
• Kohen Johanna. Halotti beszéd. U. ott, 1889.
• Scheinberger Antal. Halotti beszéd. Szeged, 1890.
• Hódolj a királynak. Predikáczió. U. ott, 1892.
• Magyar zsidó hitszónokok. Székesfehérvár, 1892. (Hét prédikáczió.)
• Mózes áldása. Predikáczió. Szeged, 1893.
• Az árva. Predikáczió. U. ott, 1895.
• Új világ. Predikáczió. U. ott, 1896.
• Jog és béke. Predikáczió. U. ott, 1896.
• Milkó Jakab. Halotti beszéd. U. ott, 1896.
• Az ezredév, nyolcz beszéd. U. ott, 1836.
• Löw Immánuel beszédei 1874–1899. U. ott, 1900.
• Kétszáz beszéd 1919-1939. 1939-01-01 Szeged. 848 oldal. Kiadja Traub B. és Társa.

 

Jegyzetek

(1.) Scheiber Sándor: Folklór és tárgytörténet I. MIOK, Budapest, 1977.

(2.) Kiadása: 1923-01-01, Szeged. Kiadja: Schwarz Jenő. (380 oldal)

(3.) Hidvégi Máté: Löw Immánuel élete. In: Hidvégi Máté és Ungvári Tamás: Virág és vallás. Löw Immánuel élete és művei. Löw Heritage Alapítvány és Scolar Kiadó, Budapest, 2019.