Sziasztok, Áron vagyok. Gósenben lakom, ami Egyiptomban van, a keleti határnál. A környéken nagyjából mindenki zsidó, még régebben vándoroltak ide az őseim. Akkor jó ötletnek tűnt, mára határozottan kínos a szitu. Az egyik első bevándorló József volt, neki egészen nagy mákja volt, rabszolgából alkirálynak küzdötte fel magát, úgy, hogy mindenféle trükköket tudott. Alap, hogy elaléltak tőle a helyiek. Nagy játékos volt az öreg, az biztos. Megjósolt ezt, azt, álmot fejtett, jókor volt jó helyen, lényeg, hogy kábé mindenki is ismerte. Aztán, hogy ez a József ekkora arc volt, a helyi erők bírták a többi zsidót is. Egy darabig. Aztán lettünk jó sokan és kezdték vágni, hogy ez így annyira nem pálya. Lett új fáraó, az nem volt nagy rajongója a zsidóknak. Pont nem érdekelte, hogy ki volt József, mondta is, hogy ne szövegeljenek neki ilyen régi arcokról, mert elvesztette az érdeklődését. Gósen amúgy egész király hely, van minden a közelben, gondolhatnátok, mekkora parti volt ott felnőni, hát pont nem. Ez a fáraó csóka kitalálta, hogy szól a zsidó bábáknak, tudjátok, akik ott sürgölődnek amikor születik a gyerek, hogy öljék meg a fiú babákat. Ez mennyire para már? Ők meg inkább kamuztak, hogy mire odaérnek, már tökre meg vannak születve, szóval nem is látják őket. A fáraó se ma kezdte, mondta, oké, akkor viszont a katonái gyűjtsék be és dobják a Nílusba az újszülött fiúkat. És most jön a full hátborzongató rész, anyám pont szült és nyilván fia lett. Totál levert a víz, amikor kiderült. Anyám három hónapig rejtegette az öcsémet, aztán a nővéremmel jól kitalálták, hogy felviszik oda, ahol a fáraó lánya úszkálni szokott az idegesítő barátnőivel. Eddig jó terv volt, de a csecsemők egész rosszul úsznak, így kellett valami, amitől nem süllyed el, mondjuk rögtön. Fontak egy kosarat, nem piacra járósat, nagyobbat, lapos aljút, széleset, hogy egy három hónapos kis sikítófrász beleférjen és vígan ellebegjen a vízen.
kép: Darius Gilmont
Az öcsém egész cuki volt, így, amikor meglátták a lányok, rögtön sikítozni kezdtek, hogy jajj, de ari, jujj, de édes, tartsuk meg. A fáraó lánya volt a leglelkesebb, fogta a kis vigyorgó gyereket és vitte magával a palotába. Anyám meg jelentkezett bébicsősznek, szóval a kistesó egész jól járt. Én már kevésbé, azóta magamnak kell kaját csináljak, de mindegy. Szóval Mózes, az öcsém a palotában bírt felnevelődni, egészen parádés dolga volt. Nyilván tudták, hogy ő is zsidó, de, ha már ott volt, megkedvelték. Együtt nőtt fel a fáraó gyerekeivel, közben azért velünk is dumált, egész sokat.
Nemrég a fáraó megint nekiállt zaklatni a zsidókat, kiadta, hogy lehet minket rabszolgaként dolgoztatni, nem kell vesződni a fizetéssel, majd mi ingyen, némi verésért felépítjük itt az egész országot. Alapvetően békés nép vagyunk, meg nem is nagyon vettük az adást rögtön, hogy mi történik velünk. Mózesnek is feltűnt, amikor sétált a városban, hogy mostanában annyira nem pálya zsidónak lenni Egyiptomban, szólt is a fáraónak, hogy fogja már vissza magát, ha nem nagy gond. Nagy gond volt. Kiadta az arc, hogy ne spóroljanak a veréssel, bátran csapjanak oda még keményebben. A tesóm ezt látta pont, amikor kiment valami lányokkal talizni és totál ledobta a gépszíjat. Az embert, aki ütötte a zsidó rabszolgát, egy laza mozdulattal átküldte az egyiptomi másvilágba, annyit se mondott, hogy nyekk. Másnap Mózesre megint rájött a csavaroghatnék, ki is ment a kapuig, ott meg két zsidó balhézott össze, ütötték egymást rendesen. Meglátták az öcsémet szétugrottak, látszott rajtuk, hogy a félelemmel vannak elfoglalva. A pletyka gyorsabban terjed mifelénk, mint a futótűz, ezek hallották, hogy Mózes túltolta a rendreutasítást az egyiptomi fickónál, gondolták, mindjárt őket is nyakon penderíti, de aztán csak álltak ott bután. Mózesnek leesett, hogy jobb, ha letiplizik, lehetőleg gyorsan és jó messzire.
Vigyázz magadra, kistesó, várunk vissza!
Áron a bátyám
Sziasztok, Mózes vagyok. Egyiptomban születtem, anyám neve Joheved, apámé Ámrám, a nővéremet Mirjámnak, a bátyámat Áronnak hívják.
Elmesélem, hogy kerültem vissza Egyiptomba, a felségemmel Cipórával és a fiaimmal Gersonnal és Eliézerrel. Miután el kellett jönnöm Egyiptomból, Midjánban telepedtem le, ahol pásztorként kezdtem dolgozni. Így találkoztam Cipórával, tudom, nem nagyon eredeti történet, de a kútnál segítettem neki megitatni az állatait. Az apja, Jitró, behívott, megkínált, sokat beszélgettünk, majd megkértem a lánya kezét.
Egészen békésen teltek a napjaim, néha hallottam az egyiptomi történésekről, amitől mindig nagyon szomorú lettem. Egyik nap, legeltetés közben elmentem egészen a Hóreb hegyig, ahol azt láttam, hogy egy csipkebokor ég, hatalmas lánggal, de nem ég el.
Közelebb mentem, éreztem, hogy itt valami egészen rendkívüli dolog történik. A bokorba néztem és az Örökkévaló szólított engem. Engem, Mózest. Hosszan beszélt hozzám, én nem mertem többé a bokorra nézni, csak próbáltam annyira figyelni, mint még soha. Feladatot kaptam. Én leszek az az ember, akivel az Örökkévaló kihozatja a népét Egyiptomból és felviszi oda, ahová mindannyian vágyunk, vissza Kánaán országába.
Tele voltam kétségekkel. Hogy fogok visszamenni? Hogy fognak nekem hinni az emberek? Miért hallgatna rám a fáraó? A múltkor is próbáltam beszélni vele, semmi foganatja nem lett. Nem vagyok hős alkat, olyan nagyon bátornak sem mondanám magam, kicsit dadogok is, amikor izgulok. Az Örökkévaló három csodát adott nekem, előszőr kígyóvá változott a bot, majd vissza bottá. Másodszor a kezemet a kabátom alá tetette, amikor kihúztam borzalmasan sebes volt, visszatettem, kihúztam újra és semmi nem volt rajta. Harmadszor egy pohár kiöntött vizet vérré változtatott. Ezektől majd az emberek biztosan hinni fognak nekem. Azt továbbra sem tudtam, hogy hogyan fogok beszélni az emberekkel, a fáraóval, de az Örökkévalónak erre is volt egy remek terve. Ismeritek a bátyámat, Áront? Neki nem gond a beszéd, ő lesz az, aki helyettem szól majd. Indulnunk kellett. Hazamentem, szóltam Cipóranak, hogy megyünk a szülőföldemre, apósomtól elköszöntünk, ő megáldott és mentünk a pusztába. Ott találkoztam Áronnal, mindent elmondtam neki, töviről, hegyire. Ő hallgatott és láttam az arcán, hogy az én okos bátyám megértett. Együtt mentünk be a fáraóhoz. Áron beszélt, mondta, amit nekem nehéz lett volna. Rövidre fogom, úgyis sejtitek, mi történt. A fáraó nemhogy nem engedte el a népemet, még keményebb és még gonoszabb munkafelügyelőket tett föléjük és még kegyetlenebbül dolgoztatta őket.
A téglához még a szalmát is nekik kellett begyűjteni és ugyanannyit kellett egy nap csinálniuk, mint korábban, amikor a szalma még ott volt, felhalmozva.
Nem volt elég a kemény munka, még mehettek szerteszéjjel, hogy szalmát találjanak.
Mindezt azért, hogy a férfiak ne tudjanak szervezkedni, lázadni. A zsidóknak rosszabb lett, mint előtte, az egyiptomiak gyűlöltek, amiért félniük kellett a rabszolgáktól, kezdtem kétségbe esni. Nemhogy nem menti meg őket az Isten, még miattam rosszabb helyzetbe is kerültek. Ekkor az Örökkévaló tudtomra adta, hogy ha nem megy szép szóval, megy majd másképp, erős kézzel.
A bátyám és én itt vagyunk, hogy mindent megtegyünk, amit csak kell.
Michal Meron: Illustrated Torah Scroll