Bizton állíthatom, hogy a zsidó gyermekek két dologban sosem szűkölködnek! Az egyik a szeretet, mely határtalan, a másik pedig a család figyelme! A zsidó gyereknevelés két ellentétes pillérre épül: a gyerek szabadságára és a szigorú szabályokra. A születéstől a felnőtté válásig a kisfiúkkal sokkal több minden történik, mint a kislányokkal.
Születése után nyolcadik napon körülmetélik, ha elsőszülöttfiú, akkor apja kiváltja a kohéntól. Majd hároméves korában, életében először egy nagy ünnepség keretében (háláká) levágják a haját. Megkapja első kipáját és a tálit kátánt (cidákli). Erre az időre már ismeri a héber betűket, ismeri és tudja a legfontosabb és leggyakoribb áldásokat. Öt évesen chéderbe, hagyományos zsidó elemi iskolába kezd járni. Tíz évesen már Misnát tanul. A chéderbe egészen 13 éves koráig jár, amíg bár micve nem lesz, utána jesivába megy, és tanulmányait ott folytatja.
A kislányok esetében a gyermekkor sokkal eseményszegényebben telt. Születése után az édesapja felhívást kap a Tórához, ahol bejelenti kislánya érkezését és nevét. A kislányok az édesanyjuk mellett megtanulják a fő áldásokat, a háztartás vezetését és a legfontosabb női micvákat és készültek fel a családi életre, amíg a bát micvá kort, azaz a nagykorúvá válást el nem érték.
Bát micvá
Bát micvá magyarul a parancsolat, vagy másképp fogalmazva, a kötelesség lánya. Bát micvá a tizenkettedik életévének betöltése után lesz a kislányból, bármiféle szertartástól függetlenül. Ez a kifejezés tulajdonképpen azt jelenti, hogy a kislány, „szigorúan” vallási értelemben, nagykorúvá lett. Immáron felelősséggel tartozik a felnőtt embereknek szóló 613 parancsból a micvot lo táászé, azaz a tiltó, szó szerint ne tedd parancsok betartásáért, melyekből 365 adatott a Talmud (Mákot 23b) szerint.
„Minden vallási parancs, mely időhöz van kötve a férfiakra nézve kötelező és a nőkre nem, de minden vallási tilalom férfiakat és nőket egyaránt kötelez…” olvashatjuk szintén a Talmudban (Kidusin 29a).
Ugyancsak a Talmud, a Sábát traktátusában (Sábát 31b) olvassuk, hogy a 248 tevőleges, tehát cselekvő parancs, micvot ászé közül csak hármat köteles megtartani.
E három parancs pedig a következő:
- hádlákát nérot, a szombati és az ünnepi gyertyák meggyújtása
Bővebben itt olvashatsz róla: https://zsima.hu/2021/06/17/salom-alechem/
- chálá, a tésztából vett olajbogyónyi mennyiség vétele és tűzbe dobása
Bővebben itt olvashatsz róla: https://zsima.hu/2021/06/03/mire-varsz-mannara/
- nidá, a rituális fürdőben, a mikvében való megmerítkezés.
Bővebben itt olvashatsz róla: https://zsima.hu/2021/04/20/legy-szep-a-ferjed-szemeben/
A tórai cselekvő parancsok (midorájtá) közül tehát ezért a három parancsért tartozik felelősséggel a felnőtt leány, míg a bölcseinktől kapott rabbinikus parancsokból (midrábbánán) az időhöz kötött parancsok, micvot seházmán grámá, teljesítése alól fel van mentve, mivel a nők elsődleges feladata, a hagyomány szerint, a gyermekek nevelése és a háztartás vezetése. Természetesen kivételek itt is vannak! Például a purimi megilá, azaz Eszter könyve felolvasásának meghallgatása, vagy a macesz fogyasztása a széder estén. A bibliai időkben a lányokat általában három éves koruk körül kapcsolódtak be a háztartás vezetésébe, segítésébe, az otthoni munkákba. Férjhez menetelükig, ami a talmudi időkben 12 éves kort jelentette, a szülőkkel éltek. Tehát maga férjhezmenetel volt a nagykorúság kezdete, hiszen magáig a esküvőig az apa rendelkezett a lánya felett, olvashatjuk szintén a Talmud Kidusin 48b lapján. Szertartást, avatási ünnepséget nem tartottak, az csak a XIX. században kezdett meghonosodni a neológ közösségekben. Magyarországon 1860-ban Wolf Alois Meisel, a Dohány utcai zsinagóga rabbija tartott első ízben ilyen szertartást.
Napjainkban általában Sávuotkor tartanak közös bát micvá ünnepségeket, az adott évben 12. életévüket betöltött lányoknak. Az ünnepség a helyi szokásoknak megfelelően zajlik le. A lányokat együttesen felhívják a frigyszekrény elé, ahol Sávuot előestéjén gyertyát gyújtanak vagy közösen elénekelik a 23. zsoltárt, néhány mondatot idéznek a Tórából és közösen fogadalmat tesznek. Szép szokás, hogy ajándékot kapnak a hitközségtől. Ez általában egy imakönyv, melybe kedves szavakat írnak.
Előfordulhat az is, hogy sajnálatos módon az adott évben nincs bát micvá kort elérő leány. Még szomorúbb, ha esetleg évekig nem ér senki felnőttkorba. Ez több okból kifolyólag is lehetséges. Sajnos főleg a vidéki közösségekben fordul elő, hogy akár 20-30 év után tudnak tartani bát micvát, de akár bár micvát is. Az én közösségemben bát micvát közel 70 (!!) év után tudtunk tartani! Két leány ért a felnőttkor küszöbére. Mindketten alapos felkészülés után adtak számot tudásukról, és fogadalmukkal fejezték ki elkötelezettségüket a zsidóság és szűkebb közösségük felé.
Bár micvá
Bár micvá a parancsolatok, de ahogy már előzőleg említettem, a kötelesség fia. Bár micvá a betöltött 13 életév után lesz a fiúból. Ezután teljes jogú tagja lesz a zsidó közösségnek! Beleszámít a minjenbe, véleményt nyilváníthat, felszólalhat, választhat és választható, szava semmivel sem ér kevesebbet, mint a közösség bármely más tagjának szava. E naptól azonban köteles betartani az összes, azaz a 613 vallási parancsot, micvát.
A Tórában nincs leírva konkrétan, hogy 13 éves korban kell felnőtté avatni az ifjút, de utalásból többet is találunk rá! Például bizonyos szavak számértékéből következtették ki.
„.. azt a népet, amelyet alkottam magamnak, hogy zengje dicsőségem..” (Jesájá43,21)
Az „amelyet” sz számértéke 13, tehát e kortól köteles az ember az Ö-rökkévalót dicsőíteni!
A Talmud idejében az ifjú 13 éves korban már felnőttnek számított, de csak a VII. századtól, a gáonok korából ismerjük, hogy az apa hálát adott az Ö-rökkévalónak a felmentésért. Addig ugyanis ő viselte gyermeke cselekedeteiért a felelősséget! A fiú ekkor olvasott hivatalosan először nagyközönség előtt a Tórából, és itt mondta el az apa áldását a felelősség alóli felmentésért.
A szokások szerint a fiúnak erre az időre meg kell tanulnia feltenni a tfilint, jiddisül légolni, melyet ezen túl minden hétköznap köteles lesz! A tizenharmadik születésnapja után egy olyan napon, amikor van Tóraolvasás jiddisül lejnolás, ez hétfő-csütörtök-szombat vagy ünnepnap, a hagyományos szokások szerint aliját, felhívást kap máftírnak. Ő olvassa fel hagyományos dallammal a háftárát. Ekkor vesz magára először tálitot, amelyben a Tórához megy fel. Ha azonban már az előimádkozással is megtisztelik, akkor értelemszerűen már akkor felölti és tálitban imádkozik elő.
Természetesen az apát is megtisztelik egy alijával, akárcsak a család többi férfitagját, a közösség elöljáróit.
Az apa a reá eső rész felolvasása vagy meghallgatása után a következő áldást mondja: „Áldott, aki levette vállamról ezen (fiú) büntetését (büntetőjogi felelősséget)”.
Az ünnepelthez a közösség nevében beszédet intéz a rabbi és tanácsokkal látja el az ifjú bár micvót, majd az újdonsült felnőtt elmondja a beszédét és köszönetét fejezi ki szüleinek, rabbijának, közösségének. A közösség ajándékának átvétele után a rabbi imát mond az ifjú felnőttért, és a szüleit megnevezve megáldja őket! Kedves szokáshoz érünk ekkor, ugyanis a közösség tagjai, de legfőképpen a gyerekek cukorral dobálják meg a frissen avatottat. A cukorkák szimbolizálják azt a kívánságot, hogy jó és édes élete legyen az elkövetkező időkben! A szülők ezek után kiduson látják vendégül a megjelenteket. Egy jó tanács a végére! Ne vegyünk kemény cukorkát!
Fiam és lányom révén átéltem, átéltünk bár micvát és bát micvát is.
Mindkettő gyönyörű és felemelő érzés volt! Látni és átélni azt a felemelő pillanatot, amikor a közösség egy-egy felnőtt taggal gazdagodik, büszkeséggel és boldogsággal tölti el a szülők, a rokonok és az egész közösség szívét!