Sziasztok, Mirjám vagyok, Mózes és Áron nővére. Itt élek Egyiptomban és zsidó vagyok. A szüleimmel és Áronnal nőttem fel, a kisebb öcsémet a fáraó lánya, Bítja, anyám és úgy nagyjából mindenki nevelte a fáraó udvarában. Aztán neki el kellett mennie, egy jó időre, közben felnőttünk, családunk lett, Áronnak van négy fia, Nádáv, Ávihu, Elázár és Itámár.

Mózes visszatért és Áronnal karöltve próbálják meggyőzni a fáraót, hogy engedjen el minket Egyiptomból. Az országgal, magával nincs bajunk, régóta élünk itt, sokáig békében és biztonságban, de egy ideje már rettenetesen szenvedünk az egyiptomiak elnyomásától. Az Örökkévaló megjelent Mózesnek, azóta tudom, hogy előbb-utóbb kikerülünk innen és vége lesz a szenvedéseinknek. Amikor Mózes kicsi volt, Bítja vette magához és időközben egész jóban lettünk. Később feleségül ment Meredhez, így szegről végről még valószínűleg rokonok is lettünk. Néha beszélünk, így, ami történik a palotában, azt tőle is tudom, nem csak a testvéreimtől. Annyit mondhatok, hogy a helyzet nem javul, inkább egyre rosszabb.

Úgy kezdődött, hogy Áron és Mózes bement a fáraóhoz, kérték, hogy engedje el a zsidókat.

Hogy bizonyítsák, hogy nem a levegőbe beszélnek, Áron a földre dobta a botját, ami kígyóvá változott. A fáraó erre összehívta az összes varázslóját, mert neki olyanjai is vannak. Ők meg addig hókuszpókuszoztak, amíg kitalálták, hogyan lehet ezt Áron után csinálni. Végül sikerült valami béna siklókat varázsolni a botokból, néztek is nagy büszkén, hogy lám, ez nem is nagy kunszt. Ekkor  Áron kígyója egy levegőre felfalta az összeset. A fáraó nem engedett, így eljöttek.

Az Örökkévaló odaküldte Mózest és Áron a Nílus partjára. Odasereglettek a szolgák, a fáraó családja és a fáraó maga. Áron fogta a botját, rácsapott a vízre, az meg valami undorító vörös folyammá változott, büdös lett egy pillanat alatt. A halak döglötten bukkantak fel, egyik a másik után. Bítja mesélte, hogy majdnem elájult, amikor meglátta. Ő régebben ott fürdött a folyóban, Mózest is onnan szedte ki. Mózes arcán is látszott a szomorúság, hiszen szerette a folyót, de, ha a fáraó nem enged, akkor legyen, ahogy lennie kell. Ahogy a Nílus, a többi víz is átváltozott. A fáraó parancsot adott az embereinek, ássanak árkot a palota körül, gyűjtsenek benne tiszta vizet, így nekik van mit inniuk. Ismét nem engedett.

Ekkor az Örökkévaló Mózest küldte be a fáraóhoz, hogy engedje el a zsidókat, vagy újabb csapást küld a zsidók Istene rájuk. Békák lepték el az országot, jó kövér varangyok, amik a mocsaras vidéken laknak. Aztán Áron a vízhez csapta a botját, a békák meg ellepték a palotát és a városokat. Bítja sikítva szaladt ki az udvarra, mindig is félt a békáktól. Az apja hallotta a sikítást, látta sok barna békát, érezte a szagukat, elcsúszott a nyálkás testükön, alig hallott valamit a brekegésüktől. Hívatta Mózest és Áront, kérte őket, hogy tüntessék el a békákat. Megígérte, hogy, ha megteszik, elengedi a zsidókat, békével.

Az Örökkévaló megszabadította a palotát a varangyoktól, másnap reggel már egy sem volt a környéken sem. Ettől a fáraó úgy gondolta, hogy inkább mégsem engedi el a zsidókat. Ekkor Mózest küldte a fáraóhoz, hogy engedje el a népet. Ha nem engedi, vadállatok lepik el az egyiptomiak földjeit, de Gósent, ahol a zsidók laknak, megkíméli. Így is lett. A fáraó ismét kérte, hogy szabadítsák meg őt ettől a csapástól és elengedi a népet. Mózes és Áron elment a pusztába imádkozni, hogy szabaduljanak meg az egyiptomiak a vadaktól. Másnapra eltűntek a vadállatok, ettől a fáraó úgy gondolta, hogy mégsem engedi el a zsidókat.

Ezután a fáraó egy napot kapott, hogy gondolja meg magát, különben jön a dögvész. Nem gondolta meg magát, jött a dögvész, hullottak az állataik, a mezőkön, a pajtákban, még Bítja kedvenc tevéi, lovai is elpusztultak. A zsidók állatait megkímélte, a góseni birkák, tevék, lovak éltek és virultak. A zsidók már régóta szenvedtek, de mostanra már az egyiptomiak is sínylődtek a csapások miatt. Találkoztam Bítjával, kérdeztem, hogy a fáraó miért nem könyörül a saját népén, erre ő sem tudott válaszolni.

Mózes és Áron ismét bement a fáraóhoz, ezúttal már nem kértek, hanem feldobtak némi hamut a levegőbe és ahogy az lehullott, az emberek tele lettek ronda kiütésekkel. Olyasmi, mint a bárányhimlő, csak még csúnyább. Betegek lettek a földművesek, a hivatalnokok, még a varázslók is egész nap vakaróztak, csak úgy tekeregtek egy helyben. A zsidók egészségesek maradtak, egy folt sem lett rajtuk, ettől a fáraó úgy gondolta, hogy nem engedi el őket. Jött a jégeső, az egész országban, diónyi jegek csattantak a földön, a házakon, az emberek fején, a megmaradt állatokon, Egyiptom sosem látott még ehhez hasonlót. Gósen földjén lágy szellő lengedezett és szépen sütött a Nap. A fáraó ettől úgy gondolta, hogy nem engedi el a zsidókat.

Bítjával láttuk az egyiptomiak szenvedését és láttuk a zsidókét is. Vártuk, hogy mi történik, mi lehet még, ami végre meggyőzi a fáraót, hogy engedje el a zsidókat. Remélem a barátnőm, Bítja velünk tart majd.