A zsidó felfogás szerint a család nem csupán egy egyszerű közösség, amely apából, anyából és a gyermekekből áll, hanem olyan közösség, melynek az Ö-rökkévaló is részese. A családalapításhoz a házasság vezet, így a házasságot bölcseink egyfajta szentségként értelmezték, a férfi és a nő egymásnak szentelésének. A hagyomány szerint a házasságok az égben köttetnek.
Negyven nappal a születés előtt az Ö-rökkévaló a kezébe vesz egy lelket, kettéválasztja azt, és azzal a feladattal látja el őket, hogy itt lent a Földön leljék meg egymást, találják meg a másik felüket. Hiszen baserolva vannak egymásnak! Amikor úgy érezzük, hogy párunk a másik felünk, hogy minden olyan természetes közöttünk, hogy olyan nagyon régről ismerjük Őt akkor biztosak lehetünk benne, hogy megtaláltuk a lelkünk másik felét, az Igazit, az Egyetlent, a Társat, a Szerelmet. Ha a felismerés, a keresés, az egymásra találás nehezebben menne, kérhetünk segítséget! Forduljunk a sádchenhez, azaz házasságközvetítőhöz! Hiszen minden zsidó, akinek nincs felesége, híjján van az örömnek, az áldásnak és a boldogságnak! A sádchen jól ismeri a helyi és a távolabbi közösségek eladósorban levő lányait és a nősülni kívánó ifjakat is. De nem utolsósorban ismeri az igényeket és a lehetőségeket, tisztában van az anyagi lehetőségekkel. A házasulandókkal sokat beszélget, hogy minél jobban megismerje őket és a gondolkozásban, elképzelésekben és az elvárásoknak leginkább megfelelő partnert mutassa be egymásnak, aki egy ékszer, egy gyöngyszem! Egy sádchen mindig nagy tiszteletnek örvend! Stimt? Stimt! Ennek ékes lenyomata ez a kedves dalocska, mely egy részlet a „Hegedűs a háztetőn” című előadásból.
Furcsának tűnhet, de a Tóra a házasságon kívüli kapcsolatok közül ismeri az ágyas fogalmát is. Erre a kapcsolatra példa Ábrahám és Hágár, vagy akár Jákob valamint Bilha és Zilpa esete. A T’nachban is olvashatunk ilyen kapcsolatokról, például Salamon királynak 300 ágyasa volt. A Tóra a többnejűségről is beszámol, mely általános gyakorlat azokban az időkben. Több felesége volt Jákobnak, Lea és Ráhel személyében, akik ráadásul még testvérek is voltak. A Szináj-hegyi kinyilatkoztatás után azonban már az ilyen típusú kapcsolatok tiltásáról olvashatunk. „Nőt a nővére mellé el ne vegyél!”(MIII/18,18)
A Talmud már egyértelműen rosszallja a több feleséget egy házasságban. A XI. században Rábbénu Gersom hozott egy rendeletet, mely szerint zsidó férfi csak akkor vehet még egy feleséget a másik mellé, ha az elsőtől nem tudna elválni, mert az nem ura cselekedeteinek (például gyógyíthatatlan elmebeteg) és e rendelkezés alól három különböző országbeli 100 rabbi írásbeli felmentést adott, miután a férj az asszony élete végéig gondoskodott annak ellátásáról és kezeléséről. Egyéb esetben tilos a több feleség, be nem tartása kiközösítést (héremet) von maga után.
Magyarországon 1894 óta csak polgári házasságkötés után lehet egyházi esküvőt tartani. Az egyházi esküvőt kizárólag rabbi vagy rabbihelyettes vezetheti le, mert ők rendelkeznek anyakönyv-vezetési joggal. A házasságkötést be kell vezetni az anyakönyvbe!
A Misna szerint a házasság érvényességéhez szükséges, hogy két tanú előtt menjenek végbe az alábbiak:
- Kinján (vétel, megszerzés), egy aranygyűrű jelképezi, melyet a férj ad feleségének. A gyűrűt a férj húzza fel felesége jobb kezének mutatóujjára
- Stár (okirat), ez a ketubá (házasságlevél) melyben a férj kötelességei és a feleség jogai vannak leírva, két tanú által hitelesítve
- Jihud (elkülönülés, együttlét), a férj és a feleség elvonul egy szobába néhány percre és ez az első együttlétük.
A Tóra adása előtt nem volt ennyire „bonyolult” a férfi számára az asszonyszerzés, mert elegendő volt egyszerűen az együtthálás, a szexuális együttlét megtörténte is. A Tóra átvétele után a felsoroltak közül, melyek jelenleg is érvényesek, egy is elég a nőnek a férfihez rendeléséhez, szenteléséhez, tehát a házassághoz.
Eljegyzés – Éruszin
Az eljegyzés hivatalos, a vallási törvények előírta részét napjainkban az esküvőn, a chupá, jiddisül chüpe, alatt tartják. Ez az elterjedt, a megszokott, mondhatjuk, hogy az általánosan bevett gyakorlat.
De vannak olyan, főleg hagyományőrző közösségek, ahol külön tartják az eljegyzést és külön az esküvőt, akárcsak a Misna idejében, amikor a két szertartás még elkülönült egymástól. Két különböző időpontban, ámde meghatározott időn belül tartották azokat. Ezekben a közösségekben az eljegyzés a családok közötti írásos egyezmény aláírását és a feltételek megbeszélését jelenti. Ebben az iratban szó esik a hozomány mértékéről, a büntetéspénz fizetése, ha az eljegyzés felbontatik, és természetesen az esküvő időpontja. Szokás, hogy ilyenkor az örömanyák eltörnek egy tányért. Ennek több magyarázata van, emlékezés a Szentély pusztulására, illetve, ahogy ebből a tányér darabjaiból sem lesz újra tányér, úgy ez az eljegyzés se menjen szét. Néhol a tányérdarabokat szétküldték a rokonságnak, jelezvén, hogy az eljegyzés megtörtént, és nemsokára következik az esküvő. De a hajadon lányok is raktak el maguknak belőle, remélve, hogy hamarosan őket is eljegyzik majd.
Az eljegyzett menyasszony minden tekintetben a férjes asszony státuszába került. Viszont ebben a szakaszban a leendő férj és feleség még nem vállalta egymással szemben a házassági levélben (kötubá) foglalt házastársi kötelezettségeket, még tilos volt házastársi kapcsolatra lépniük egymással. Még külön éltek úgy, hogy a menyasszony a szülei házában maradt. Ebben az időben az eljegyzés olyan lekötöttséget jelentett, hogy azt felbontani csak válólevél (get) adásával lehetett és lehet, hiszen a szabályok ma is ugyanazok, mint a régi időkben.
Esküvő – Hátuná
Az eljegyzési okiratban megjelölt vagy a szülők közötti megállapodásnak megfelelően kitűzött esküvői napot megelőző szombaton reggel a vőlegény elmegy a zsinagógába, ahol aliját kap a Tórához. Utána bejelenti, hogy mikor is lesz pontosan esküvőjének napja. A jelenlevők megdobálják cukorkával, mandulával, dióval. A cukor jelentése, hogy édes legyen az élete, a manduláé, mely először virágzik és hoz termést, azt jelenti, hogy minél előbb következzék be a gyermekáldás. A dió (egoz) betűinek számértéke pedig megegyezik a jó (tov) szó számértékével, így jelzik, hogy minden jót kívánnak az ifjú párnak.
Az esküvő napjának kitűzésekor sok mindenre kell figyelni! Nézzünk pár példát!
Nem tartunk esküvőt szombaton, ünnepnapon, böjt és gyásznapokon. Az ómerszámlálás ideje alatt, kivéve Lág báómert. A gyászos három hétben, de a tíz bűnbánó nap alatt sem. Általában az esküvő napja a keddi nap, mert a hagyomány szerint az egy kivételesen jó nap, hiszen a Tórában ezen a napon kétszer is olvashatjuk, hogy jó. Az esküvő (hátuná, hászene) napján a vőlegény és a menyasszony is böjtöt tart, úgymint Jom Kippurkor, a test sanyargatásával jelzik, hogy régi, eddigi életük bűneit megbánták és most már együtt fognak új életet kezdeni. A chupá (chüpe), vagyis az esküvői baldachin négy farúdra erősített bársony, díszes selyem, brokát, de van ahol egy tálitot tesznek rá. A szertartást a szabadban vagy zsinagógában tartják. A chupá alá a vőlegény fehér kitliben fog állni, mely jelentheti a tisztaságot és az új élet kezdetét is, de előtte még egy fontos dolga van a menyasszonyszobában!
A menyasszonyszobában öltöztetik a menyasszonyt, majd valaki lefátyolozza (bedekkolja) az arcát. A közösségek szokása szerint ezt megteheti a vőlegény vagy a rabbi, de akár a menyasszony édesanyja is. Ha nem a vőlegény fátyolozta le az arát, akkor meg kell néznie majd az arcát, mert nem szabad megesküdnie, amíg nem látta az arcát. Lásd, Jákob történetét! A fátyolozásnak több oka is van. Egyes magyarázatok szerint a hajadonok jelzése volt ez a zsidóságban (második házasságnál már nincs fátyolozás). Más magyarázat szerint ekkortól veszi oltalmába a leendő férj majdani feleségét. A néphit szerint pedig megakadályozza a szemmelverést!
Miközben ezek az előkészületek zajlanak, addig a két tanú aláírja a házasságlevelet, a ketubát, és a házassági anyakönyvet, melybe a rabbi vagy rabbihelyettes már bevezette a házasulandók adatait. A chupá alá a vőlegényt általában a két örömapa, a menyasszonyt a két örömanya kíséri, akikkel a menyasszony körbejárja a vőlegényt. Természetesen több magyarázat van a körbejárás szokására és annak számára is:
- egyszer, „mert nő környékez férfit”
- háromszor, mert az a mondat, hogy „Ha egy férfi elvesz egy nőt…” háromszor szerepel a Tórában
- hétszer, mert ennyiszer szerepelnek a „férfi elvesz egy nőt” szavak a T’nachban, illetve a teremtés hét napjára emlékezvén.
Én hétszer jártam körbe a férjemet, de örültem, hogy rajtam kívül más is számolta a köröket! Mert én bizony beleszédültem, amikor a bűvkörébe kerültem! Mint már említettem az esküvő része az eljegyzés, amelynek áldásaival kezdetét veszi a szertartás, mely áldások után az ifjú pár iszik a közös pohárból. Ezek után a vőlegény (hátán) elmondja az előírt mondatot:
„ Háré et mekudeset li betáábát kedát Mose vejiszráél!” azaz „Nekem vagy szentelve e gyűrű által Mózes és Izrael vallása szerint!”
Utána a menyasszony (kálá) jobb keze mutatóujjának első percére felhúzza a gyűrűt.
Ennek a szokásnak a háttere, hogy ez az ujj a legerősebb, és ha behajlította, maga felé vonta az ara akkor megvalósult a kinján, a megszerzés, a gyűrű átkerült a birtokába. A gyűrű szimbolizálja az élet körforgását, melynek a házasság az egyik állomása. A gyűrűt a vőlegénynek saját pénzen kell megvennie. Nem szabad kőnek díszítenie azt, mert nehogy kiderüljön az esküvő után, hogy a kő hamis. Egy gyönyörű aranygyűrű tökéletesen megfelel erre a célra! A gyűrű felhúzása után a szertartás vezetője felolvassa a ketubát, arameus és magyar nyelven is, vagy azon a nyelven, amelyen biztosan megért az ifjú pár.
A ketubá a feleség tulajdona, ezt úgy is jelzik, hogy a hátán a kálá jobb kezébe helyezi, aki megint csak maga felé húzza, így valósul meg a kinján (a megszerzés). A ketubában részletezve vannak a férj kötelességei, köztük az anyagi kötelezettségek is (válás, megözvegyülés esetére is), az asszony javadalmai és tulajdona. A ketubá felolvasása után a hét áldás következik, ezekkel az áldásokkal szokás a vendégeket megtisztelni, de sok helyen a kántor énekli őket. Ezután a pár iszik az esküvő borából, a szertartás vezetője pedig bejelenti, hogy a házasság megköttetett! Néhány mondatos dróse után a kohanita áldás szavaival pedig megáldja az újdonsült házasokat. Majd az ifjú férj a „Ha elfeledlek Jeruzsálem, felejtsen el a jobbom!” mondat kíséretében, jobb lábával, a cipője sarkával összetör egy üvegpoharat, melyet előtte gondosan becsavartak egy fehér kendőbe.
Sok helyen már kifejezetten erre az alkalomra készült kis zsákocskába teszik a poharat.
Természetesen ennek a szokásnak is több magyarázata van, például: emlékezés, a Szentély pusztulására (zéher lehurbán), hogy az örömünk addig nem lehet teljes, amíg az fel nem épül. De gondoljunk vissza az eljegyzéskor összetört tányérra, a jelentés itt is ugyanaz, ennek a házasságnak akkor legyen vége, ha ezt a poharat újra össze lehet rakni!
Mázál tov! Kezdődhet a tánc, a vígasság, a menyasszony és a vőlegény szórakoztatása!