A Magyarhoni Zsidó Imaegylet növekvő aggodalommal tapasztalja, hogy a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás alapvető jogát az utóbbi időben, politikai okokból, többen korlátozni kívánják.

Ennek legutóbbi riasztó példája, hogy megtámadtak egy újságírót, név szerint Veszprémy László Bernátot, aki rámutatott az antiszemita és szélsőséges személyek tűrhetetlen megnyilvánulásaira, növekvő aktivitásukra.

Nagyon aggasztónak tartjuk, hogy az erről cikket író, a holokauszt kutatásában jártas kutató-újságírót személyesen is súlyos fenyegetések érték, mivel Veszprémy László Bernát a sajtószabadság jogát gyakorolva írta meg a véleményét!

A zsidó világban nagy visszhangot kiváltott cikke objektíven, a tényeknek megfelelően elemezte a magyarországi politikai helyzetet, azt hogy sokan relativizálni próbálják a választásra készülő politikai pártok és vezetőik környezetében feltűnő antiszemita és szélsőséges személyek megnyilvánulásait.

Veszélyesnek tartjuk azokat  a nyilatkozatokat, melyek szerint az „ÖRDÖGGEL IS „ összefognának a fent említett politikai erők céljaik érdekében olyanokkal  is hajlandók együttműködni akik szélsőségesen fenyegetnek, gyűlöletet szítanak.

A magyarországi zsidóság keserű tapasztalataiból jól tudja, hova vezet a gyűlöletbeszéd: Ezért visszautasítjuk azt, hogy népcsoportokat és társadalmi rétegeket negatívan  minősítsenek , egymás ellen uszítsanak mindenkit.

Nincs és nem is lehet olyan cél vagy ok, amely indokolhatná, hogy egy demokratikus kormányzásra vágyó politikai erő és annak vezetője, összefogjon olyan csoportokkal, amelyek antiszemita, rasszista, fajgyűlölő nézeteket terjesztenek és nyíltan hangoztatnak, ezek nézeteit-akárcsak részben is- visszhangozzák és ne utasítsák el!

Veszprémy László Bernát, kitűnő cikkében erre a folyamatra mutatott rá, a valóságot írta meg.

Azt, hogy nem tévedett, egyértelműen bizonyítja a Magyarország legidősebb rabbijának , a Holokausztot megszenvedett Kardos Péter Főrabbinak azonos megállapításokat tartalmazó nyilatkozata is a Klub rádió élő műsorában.

A  Zsima  együttérzését fejezi ki  Veszprémy László Bernátal , amiért ilyen méltatlan és súlyos támadásokat kell elviselnie.

Kérünk minden jó érzésű magyar embert, hogy határolódjon el azoktól, akik pártpolitikai okokból el kívánják tiporni a központi szerepre vágyó, gyűlölködők és antiszemiták megjelenésének veszélyeire rámutató újságírókat, kutatokat.


IMÁDKOZUNK AZÉRT, HOGY A JÓTEREMTŐ NE EGDJE MEG, HOGY MAGYARHONBAN 

ISMÉTELTEN GYÖKERET VERJEN A ZSIDÓELLENESSÉG, AZ ANTISZEMITIZMUS !

Belföldi hírek

A Magyarhoni Zsidó Imaegylet közleménye

2022.01.09.