Az „embert” megtalálni a világ legnagyobb történései mögött mindig -stílusosan- embert próbáló feladat. Legyen szó háborúról, terrorcselekményről vagy bármilyen katasztrófáról, a végére valahogy mindig csak a rideg tények maradnak meg a fejünkben. Erről eszembe jut egy volt osztálytársam története. Magának való srác volt, manapság outsidernek neveznék, amikor én gyerek voltam, akkor a „fura” volt erre a ma már inkorrekt kifejezés. Osztályfelelős rendszerünk volt, heti váltásban jelentettünk óra előtt az „osztály vigyázz” után a tanárnak arról, hogy ki hiányzik. Ez a fiú lett volna a soron következő felelős, de valamiért az osztályfőnök ( minden bizonnyal tévedésből) ugrott egyet a névsorban. Dühkezelési problémái voltak a srácnak, így ingerülten jelezte, hogy igazságtalan, hogy nem ő jelent, hiszen ő a felelős. Próbálta nyugtatni a tanár, de nem sikerült, a második kifakadása után egy krétát vágott a tanári asztalnak.
A suliban úgy ment végig a sztori, hogy a fiú nekivágott egy krétát az osztályfőnöknek. Arról már senki se beszélt, hogy valóban eltalálta-e, mit érzett a fiú, hogy később leült vele beszélni az ofő, megértette a problémáját, sőt elnézést is kért az őt ért igazságtalanságért és kérte, hogy ha ilyet érez, azonnal jelezze neki, akár szóban, akár írásban az órák után, de igyekezzen erőszak nélkül kifejezni a bánatát, dühét. Nem kérdezi meg senki, hogy a fiúnak milyen a családja, honnan eredt ez az agresszió, bántották-e korábban. Nem, ő volt a „Krétás” a suli történetében és pont.
Ez a sztori jut eszembe Steven Spielberg München című filmjéről. A filmművészet fenegyereke ugyanis az 1972-es müncheni olimpiai játékokon történt terrortámadást és az utána következő izraeli megtorlást dolgozta fel alkotásában. Ez így elég rideg, nem? A Wikipédia gyanús szöveget és témát Spielberg azonban élettel, sorsokkal töltötte meg, ahol a legkisebb mellékszereplőnek is megértjük a motivációját, hitét, még akkor is, ha mi magunk nem tudunk feltétlenül egyetérteni velük. Sokan ezt tartják a film zsenialitásának, hiszen szinte mindenki ismeri a sztorit, de ha nem, akkor itt egy rövid összefoglaló:
Az olimpiai túszdráma, olimpiai tragédia vagy müncheni mészárlás elnevezés a palesztin terroristák által, izraeli sportolók ellen, 1972. szeptember 5-én Münchenben, az 1972-es nyári olimpiai játékok alatt elkövetett merényletet jelenti. Ekkor a Fekete szeptember elnevezésű palesztin terrorszervezet az izraeli csapat tizenegy sportolóját ejtette túszul. Két sportoló rögtön a túszejtés során halálosan megsebesült, de a német hatóságok kudarcba fulladt kiszabadítási akciója során a többi túsz is életét vesztette, valamint meghalt öt terrorista és egy német rendőr is. Később két túlélő palesztin túszejtőt, valamint az akció feltételezett kitervelőjét, az izraeliek titkos akciója során kivégezték, a nyolc végrehajtó közül egyedül Jamal Al-Gashey élte túl bujkálva az esetet.
Az esetről a magyar Jónás György írt könyvet Megtorlás: egy izraeli antiterrorista csoport igaz története címmel, amit Spielberg és a film forgatókönyvírója, Tony Kushner alapul vett. Sokan támadták a filmet annak valóságtartalma és történelmi hitelessége miatt, például, hogy az izraeli titkosszolgálatnak milyen és mekkora szerepe volt valójában a megtoroló akcióban.
Annyi biztos, hogy a részben hazánkban forgatott 2005-ös film izgalmas kérdéseket vet fel és megdöbbentő emberi sorsokat mutat be, ebben nagy segítségére volt Spielbergnek Eric Bana, a későbbi James Bond vagyis Daniel Craig és az izraeli Ayelet Zurer döbbenetesen erős alakítása. Pont nekik köszönhetően találjuk meg az „embert” a történet mögött. Lehet „Krétásnak” se ártana felhívnia Spielberget, hátha rendbe rakja a sztoriját.