Sziasztok, itt megint Mirjám. Még Egyiptomban, ami most már inkább hasonlít egy lávakitöréshez, mint országhoz. A fáraó hajthatatlan maradt, de hála az Örökkévalónak, Mózes és Áron is keményen állja a sarat. Szó szerint, a sarat is.
A szörnyű jégeső után Mózes bement a fáraóhoz, hogy engedjen el végre bennünket. Eleinte úgy tűnt, hogy végre hallgat a jó szóra és megszabadulunk ebből a rémálomból. A tanácsadói, a szolgái, a legfőbb bizalmasai is kérték, hogy térjen észhez, hisz elpusztul körülöttük minden, de végül megmakacsolta magát. Ekkor Mózes kinyújtotta a kezét és ellepték az országot a sáskák.
Ti már láttatok sáskajárást? Elmesélem, milyen. Képzelj el egy ízeltlábú rovart, ami akkorára nő, mint egy négyéves gyerek keze. A színe zöldes, vagy barnás, van amelyik repül, de olyan is van, amelyiknek nincs is szárnya. Hosszú hátsó lábai vannak, azokkal ugrik, így közlekedik a földön. Ne téveszd össze a szöcskével, amelyik a fán ciripel, neki hosszú csápjai vannak, a sáskáknak viszont rövidek. Ha a kertedben van néhány sáska, azt onnan veszed észre, hogy megrágja a leveleket, a földön és a fákon és közben kerregő hangot hallat, olyasmi, mint a ciripelés, de erősebb. Miután ettek, általában továbbállnak, nem időznek sokáig egy helyen. Most képzeld el, hogy egyszerre ellepi a kertedet, a szomszéd kertjét és az egész környéket több millió belőlük és csak esznek, esznek és esznek. Rémisztő zajjal érkezett meg a csapás, a teljes földet ellepték, a házakba is bementek, a magtárakban lévő magokat mind felfalták, ami gyümölcs, fű, fa, virág maradt a jégeső után, azt is elpusztították. Mondhatom, szörnyű látvány volt. A fáraó küldetett Mózesért és Áronért, könyörgött, hogy szabadítsa meg az országát a sáskáktól és elengedi a zsidókat. Mózes imádkozott, a sáskákat reggelre elvitte a szél. A fáraó úgy döntött, hogy inkább mégsem engedi el a zsidókat. Ekkor jött a háromnapos sötétség.
Az egyiptomiak falvai, városai koromsötétek lettek, az orrukig sem láttak. Akinek nem volt pont a keze ügyében a lámpája, hogy meggyújtsa, az három napig moccanni sem tudott a bénító sötétségtől. Nálunk világos volt, a zsidók házaiban remekül lehetett látni. Ekkor hívatta a fáraó Mózest és egyezkedni kezdett vele. Gondolhatjátok, Mózes mennyire volt nyitott az alkura. Kilenc csapás, kilenc könyörgés és kilenc hamis ígéret után. Így van. Semennyire. A fáraó végül úgy küldte el Mózest, hogy nem engedi el a zsidókat. Azt is mondta, hogy többé nem akarja látni őt. Ebben az egyben egyetértettek, Mózes sem akarta többé látni a fáraót. A sötétségnek három nappal később vége lett. Ekkor Mózes hozzánk fordult. Azt mondta, hogy kérjük el a szomszédainktól a kárpótlásunkat a sok év rabszolgamunkáért és meg fogjuk kapni. Aranyban, ezüstben, amit magunkkal vihetünk. Így is történt. Csodálkoztam erősen, hogy eddig azért nem voltunk olyan fene jóban, most meg egy szóra szedik össze a tartalékot és adják oda nekünk. Gondoltam, rendben, legyen, ahogy lennie kell. Később Mózes ismét a zsidókhoz szólt. Egy bárányt kellett levágnunk, házanként, tűzön megsütni és a kifolyt vérével az ajtónkat bekenni.
A gyerekek fujjoltak, a lányok ájuldoztak is, de megtettük. “Jel lesz ez a vér az ajtónkon”, magyarázta, hogy a szörnyűség, amiről nem is szívesen beszélek, minket, zsidókat elkerüljön. Az Örökkévaló meghagyta nekünk, hogy emlékezzünk erre a napra, amíg világ a világ, tartsuk meg a Pészahot, az első este tűzön sütött báránnyal, keserű füvekkel és aztán hét napon keresztül kovásztalan kenyérrel. Amikor a fáraó hallotta háza népe sírását, látta, hogy az Örökkévaló tizedik csapása az ő családját sem kíméli, hívatta Mózest és Áront. Nem könyörgött, nem kért, csak annyit mondott, hogy menjetek el és szolgáljátok a ti Isteneteket. Így történt, hogy négyszázharminc év után végre elmegyünk Egyiptomból. Most sietve pakolunk és indulunk, remélem hamar elérünk az országba, amit az Örökkévaló még Ábrahámnak ígért. Végtére is egész közel van.
