A gyümölcsöknek és az embereknek hasonló a lényegük: mindkettő csak töredékét tárja fel rejtett lehetőségeinek. Tu B’Shvat, a fák újéve, a nagy ünneplés ideje. De miért is? A zöldségek vagy a termények esetében nem találunk ilyen ünneplést. Mi olyan különleges a gyümölcsökben? Már a Tóra legelején különbség tétetett a gyümölcsök és a termények között.
Az Édenkertben Ádámot arra utasították, hogy étrendje gyümölcsökből álljon: „És megparancsolta az Ö-való I-ten az embernek, mondván: A kert minden fájáról szabadon ehetel”. (1Mózes 2/16) Amikor Ádám vétkezett és lezuhant az ő magas szellemi szintjéről, étrendje is alacsonyabb szintre csökkent: „Az emberhez [Ádám] pedig így szólt: átkozott legyen a föld miattad, fáradsággal táplálkozzál belőle életed minden napjában. Tövist és bogáncsot is terem majd neked, és enni fogod a mező füvét”. (1Mózes 3/17-18) A fák gyümölcsei többé nem táplálják az embert. Mostantól a mező füvein – búzán, árpán és más gabonaféléken és zöldségeken – kellett élnie. Ezt hallva Ádám nagyon elkeseredett:
„Amikor I-ten azt mondta Ádámnak: Tövist és bogáncsot is terem majd neked… könnybe lábadt a szeme; azt mondta: Világmindenség Ura! Én és a szamaram egy vályúból fogunk enni” (Talmud, Peszáchim 118a).
A gyümölcsökből álló étrendről a terményekre való áttéréskor Ádám érzékelte, hogy az állatokéhoz hasonló állapotba került. Nézzük meg egy kicsit mélyebben ezt a különbséget.
Több, mint ami látszik
Az embert „Ádámnak” nevezik, mert az ember az „adamah”-ból, a héber „föld” szóból vétetett. Ez elég egyszerűen hangzik, amíg bele nem gondolunk, hogy az állatok is a földből teremtettek. Minden teremtmény az adamah-ból alakult ki – miért csak az ember kapja az Ádám nevet? Mahárál elmagyarázza, hogy az ember és a föld között fogalmi hasonlóság van. Gondoljunk csak egy darab csupasz földre. Látszólag jellegtelennek, élettelennek tűnik. Lehet ásni, és még mindig nem találunk semmi izgalmasat, csak földet. De ha valaki vár és figyel, hihetetlen jelenségnek lesz tanúja. Növények és virágok nőnek ki látszólag a semmiből. Még hatalmas fák is kifejlődhetnek – és honnan származik a termésük? A földben hatalmas rejtett potenciál rejlik; sokkal több van benne, mint ami a szemünkbe ötlik. Nézzük most az állatokat. Az állatot a Tóra úgy említi, hogy (בהמה) „behémah”. Ez a szó a (בה מה) „bah mah” szavakból áll, amelyek jelentése „mi az?” vagy „ami van, az van benne” – más szóval „amit látsz, az van benne”. Amit egy állatban látsz – a bőre, a szeme, a végtagjai és a szőre – az minden, ami benne van. Egy vízilónak nincsenek rejtett mélységei. De az embernek megvan a képessége arra, hogy fejlessze az értelmét és valóban önzetlen természetű cselekedeteket hajtson végre. Képes a szellemi fejlődésre, és egyre magasabb rendű lénnyé alakíthatja magát. Az emberben sokkal több van, mint ami a szemmel látható. Ezért kapta a nevét a Földről. Az ember és a Föld abban hasonlítanak egymásra, hogy mindkettő óriási lehetőségeket rejt magában. Ha a gyümölcsöt szembe állítjuk a terményekkel és a zöldségekkel, ugyanezt a lényegi különbséget láthatjuk. Amikor gabonát és zöldséget termesztenek, az egész növényt levágják és elfogyasztják. Amit látunk, azt kapjuk. Ha egyszer elfogyasztották, nem marad belőle semmi. Soha többé nincs lehetőség arra, hogy ebből a növényből termést kapjunk. A gyümölcsfa más. Amit látunk, az csak egy parányi töredéke annak, amit kapunk. Mert még ha az összes gyümölcsöt el is fogyasztották, a fában hatalmas potenciál marad. Megvan a képessége, hogy még több gyümölcsöt teremjen, és még többet, sok generáción keresztül. Ádám eredetileg gyümölcsevő szinten volt. Hatalmas potenciál tartaléka volt, amely arra várt, hogy megvalósuljon. De, amikor vétkezett, lezuhant – alig valamivel magasabbra – az állatok szintjénél. Egy állatban nincs több, mint ami a szemnek látszik. Nem rendelkezik olyan nagy potenciállal, amelyet kreatív szellemi kifejezésre lehetne használni. Ezért növényekből és zöldségekből álló táplálékon él, amelyek szintén nem rendelkeznek tovább fejlődési potenciállal. Ugyanígy Ádám szellemi fejlődésre való képessége is nagymértékben lecsökkent.
A Földtől a Mennyekig
A gyümölcsök és a zöldségek közötti fogalmi különbség az ellentétes megjelenésükben is kifejeződik. A gyümölcsfák magasan állnak, és a földből az ég felé nyúlnak. A szellemi növekedésre való törekvést és a kifejeződésre vágyó potenciált képviselik. A termények és a zöldségek ezzel szemben alacsonyan fekszenek a földön; alacsony fizikai jelleget képviselnek, és nem vágynak a felemelkedésre. „Ádám a földről az égig ért… de amikor vétkezett, I-ten rátette a kezét és lekicsinyítette…”. (Talmud, Szanhedrin 38b) Itt a Talmud metaforikusan beszél, amit most már megérthetünk. Ádám eredetileg az ég felé nyúlt, mint a gyümölcsfák, kifejezve a hatalmas növekedési potenciálját. De miután a kígyó bűnre vitte, ez a lehetőség erősen korlátozódott. Maga a kígyó, amely a bűn kitervelője volt, a fákkal párhuzamosan felegyenesedve járkáló lény volt, de porban csúszó-, a terményekkel és zöldségekkel párhuzamba állított lénnyé változott. Az ember, a többi állattal ellentétben, még mindig felegyenesedve jár. Bár az ember nagysága csökkent, mégis megmaradt benne a lehetőség, hogy növekedjen, sőt, visszanyerje eredeti nagyságát.
Az egyiptomi szamár
Ádám kétségbeesett kiáltásában azon kesereg, hogy ugyanazt az ételt kell ennie, mint a szamarának. A szamarat héberül (חמור) „chamornak” hívják, ami a (חומר) „chomer”, „anyag” szóra épül. A szamár a leginkább „anyagias” teremtmény. Egyszerű gondolkodású állat, kizárólag a testi vágyai után sóvárog. Ádám felismerte, hogy megváltozott étrendje ilyen szintre való süllyedést eredményezett. Érdekes módon a szamár egy bizonyos néphez kapcsolódik: „…megemlékezvén ifjúkorának napjáról, midőn paráználkodott Egyiptom országában. És gerjedezett ágyasai iránt, akiknek szamártest a testük”. (Jechezkel 23/19-20) Egyiptom egy anyagias késztetésekkel átitatott nemzet volt, ezért a szamár képviseli. Hiányzott belőle a szellemi fejlődésre való képesség, és nem meglepő, hogy a zsidó nép úgy emlékezett Egyiptomra, mint a zöldségek földjére: „Emlékezünk a halra, melyet ettünk Egyiptomban ingyen, az ugorkára, a dinnyére, a párhagymára, a vöröshagymára és a fokhagymára…”. (4Mózes 11/5) A zöldségfélék, amelyek nem rendelkeznek a gyümölcsfák hatalmas lehetőségeivel, Egyiptom lényegét fejezik ki. És így írják le, amikor Izrael földjével állítják szembe: „Mert az ország, ahová bemégy, hogy elfoglaljad, nem olyan, mint Egyiptom országa, ahonnan kivonultatok, ahol elvetetted magodat és öntözted lábad nyomán [hogy vizet hozz a Nílusból], mint a zöldséges kertet” (5Mózes 11/10) Maga Egyiptom neve, (מצרים) Micrájim, a (מצר) „meitzar”, „korlátozás” szóra épül, ami a korlátozott növekedési képességére és a szellemi potenciál hiányára utal. A tél az év „száműzetés” időszaka. De a télnek ez a szakasza különösen az egyiptomi száműzetéshez kapcsolódik. Ezt jelzik a heti Tóraolvasások ebben az időszakban, amelyek az egyiptomi száműzetésünket tárgyalják. Fogalmilag tehát egy „vegetatív” szakaszban vagyunk, amely korlátozza a szellemi növekedést. Ezért a gyümölcsfák új éve, annak minden spirituális jelentőségével együtt, nagy ünneplésre ad okot.