A Szinájnál született meg a szabadság politikája.
A Szinaj-hegyi kinyilatkoztatás – amely nemcsak a Jitró-parshának, hanem az egész judaizmusnak is központi epizódja – egyedülálló volt az emberiség vallástörténetében. Más vallások is azt állították magukról, hogy a kinyilatkoztatás vallásai, de a kinyilatkoztatás, amelyről beszéltek, egy egyénnek szólt. Egyedül a judaizmusban I-ten kinyilatkoztatása nem egy egyénnek (egy prófétának) vagy egy csoportnak (a véneknek) szólt, hanem egy egész népnek, fiataloknak és öregeknek, férfiaknak, nőknek és gyermekeknek, igazaknak és még nem igazaknak egyaránt.
Izrael népe kezdettől fogva tudta, hogy valami páratlan dolog történt a Szinájnál. Ahogy Mózes negyven évvel később megfogalmazta:
כִּי שְׁאַל נָא לְיָמִים רִאשֹׁנִים אֲשֶׁר הָיוּ לְפָנֶיךָ לְמִן הַיּוֹם אֲשֶׁר בָּרָא אֱלֹקִים אָדָם עַל הָאָרֶץ וּלְמִקְצֵה הַשָּׁמַיִם וְעַד קְצֵה הַשָּׁמָיִם הֲנִהְיָה כַּדָּבָר הַגָּדוֹל הַזֶּה אוֹ הֲנִשְׁמַע כָּמֹהוּ: הֲשָׁמַע עָם קוֹל אֱלֹקִים מְדַבֵּר מִתּוֹךְ הָאֵשׁ כַּאֲשֶׁר שָׁמַעְתָּ אַתָּה וַיֶּחִי:
“Mert kérdezd csak az elmúlt időket, amelyek előtted voltak, vajon azon nap óta, midőn I-ten embert teremtett a földön és az ég egyik végétől az ég másik végéig, történt-e ilyen nagy dolog vagy hallható volt-e ilyesmi? Vajon hallotta-e valaha egy nép, amint szól I-ten a tűz közepéből, úgy, amint te hallottad és életben maradt?” (5M4/32-33).
A középkor nagy zsidó gondolkodói számára ez elsősorban ismeretelméleti jelentőséggel bírt. Bizonyosságot teremtett és megszüntette a kétséget. Az egy személy által megtapasztalt kinyilatkoztatás hitelességét meg lehetett kérdőjelezni. A milliók által látottat nem. I-ten nyilvánosan tárta fel jelenlétét, hogy eloszlasson minden lehetséges gyanút, miszerint az érzékelhető jelenléte és hallható hangja nem valódi. Ha azonban az emberiség azóta eltelt napjait vizsgáljuk, világossá válik, hogy volt egy másik jelentősége is, amely nem a vallási ismeretekkel, hanem a politikával függött össze. A Szinájnál egy újfajta nemzet és egy újfajta társadalom alakult ki – egy olyan, amely ellentétes volt Egyiptommal, ahol a keveseké volt a hatalom, sokan pedig rabszolgasorban éltek. A Szinájnál Izrael fiai megszűntek egyének csoportja lenni, és először váltak politikai közösséggé: az I-ten szuverenitása alatt álló polgárok nemzetévé, amelynek írott alkotmánya a Tóra volt, és amelynek küldetése az volt, hogy „papok országa és szent nemzet” legyen.
A politikai gondolkodás történetéről szóló standard művek még ma is visszanyúlnak Marxon, Rousseau-n és Hobbes-on keresztül Platón Köztársaságáig, Arisztotelész Politikájáig és a Kr. e. negyedik századi görög városállamig (különösen Athénig). Ez súlyos tévedés. Az biztos, hogy az olyan szavak, mint a „demokrácia” (népuralom) görög eredetűek. A görögök tehetségesek voltak az elvont főnevekben és a szisztematikus gondolkodásban. Ha azonban megnézzük a „modernség születését” – olyan alakokat, mint Milton, Hobbes és Locke Angliában, vagy Amerika alapító atyái -, a könyv, amellyel kapcsolatban álltak, nem Platón vagy Arisztotelész volt, hanem a héber Biblia. Hobbes csak a Leviatánban 657 alkalommal idézi. Jóval a görög filozófusok előtt, és sokkal mélyebben, a Szináj-hegyen született meg a szabad társadalom fogalma. Három dolog abban a pillanatban döntő fontosságúnak bizonyult. Az első az, hogy jóval azelőtt, hogy Izrael belépett volna a földre, és kialakította volna saját kormányzati rendszerét (először bírák, később királyok által), átfogó szövetséget kötöttek I-tennel. Ez a szövetség (brit Szináj) erkölcsi határokat szabott a hatalom gyakorlásának. Az általunk Tórának nevezett törvénykönyv először állapította meg a jog elsőbbségét a hatalommal szemben. Bármely király, aki a Tórával ellentétesen viselkedett, törvénytelenül cselekedett, és megtámadható volt. Ez a bibliai politika legfontosabb ténye. A görög mintájú demokráciának mindig is volt egy végzetes gyengesége. Alexis de Tocqueville és John Stuart Mill „a többség zsarnokságának” nevezte. J. L. Talmon „totalitárius demokráciának” nevezte. A többség uralma nem tartalmaz garanciát a kisebbségek jogaira. Ahogy Lord Acton helyesen megjegyezte, ez vezetett Athén bukásához: „Nem volt az állam törvényénél magasabb rendű törvény. A törvényhozó a törvény felett állt.” A judaizmusban ezzel szemben a prófétáknak az volt a feladatuk, hogy megkérdőjelezzék a király tekintélyét, ha az a Tóra előírásaival ellentétesen cselekedett. Az egyéneknek felhatalmazásuk volt arra, hogy ne engedelmeskedjenek a törvénytelen vagy erkölcstelen parancsoknak. Már csak ezért is méltó, hogy a szináji szövetséget a szabad társadalom felé vezető hosszú út egyetlen legnagyobb lépésének tekintsük.
A második kulcselem a szövetség bevezetőjében rejlik. I-ten azt mondja Mózesnek:
כֹּה תֹאמַר לְבֵית יַעֲקֹב וְתַגֵּיד לִבְנֵי יִשְׂרָאֵל: אַתֶּם רְאִיתֶם אֲשֶׁר עָשִׂיתִי לְמִצְרָיִם וָאֶשָּׂא אֶתְכֶם עַל כַּנְפֵי נְשָׁרִים וָאָבִא אֶתְכֶם אֵלָי: וְעַתָּה אִם שָׁמוֹעַ תִּשְׁמְעוּ בְּקֹלִי וּשְׁמַרְתֶּם אֶת בְּרִיתִי וִהְיִיתֶם לִי סְגֻלָּה מִכָּל הָעַמִּים כִּי לִי כָּל הָאָרֶץ: וְאַתֶּם תִּהְיוּ לִי מַמְלֶכֶת כֹּהֲנִים וְגוֹי קָדוֹשׁ אֵלֶּה הַדְּבָרִים אֲשֶׁר תְּדַבֵּר אֶל בְּנֵי יִשְׂרָאֵל: וַיָּבֹא משֶׁה וַיִּקְרָא לְזִקְנֵי הָעָם וַיָּשֶׂם לִפְנֵיהֶם אֵת כָּל הַדְּבָרִים הָאֵלֶּה אֲשֶׁר צִוָּהוּ ה’: וַיַּעֲנוּ כָל הָעָם יַחְדָּו וַיֹּאמְרוּ כֹּל אֲשֶׁר דִּבֶּר ה’ נַעֲשֶׂה:
“Ekként szólj Jákób házához és hirdesd Izráel fiainak: Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal és hogy felemeltelek benneteket sasszárnyokon és elhoztalak benneteket magamhoz. Most tehát, ha hallgatva hallgattok hangomra és megtartjátok szövetségemet, akkor értékes kincs lesztek számomra az összes népek közül, mert enyém az egész föld. És ti lesztek számomra papok birodalma és megszentelt nép! – Ezek azok a szavak, amelyeket el kell mondanod Izráel fiainak! És ment Mózes és összehívta a nép véneit és eléjük tárta mindazokat a szavakat, amelyeket az Ö-való meghagyott neki. És felelt az egész nép együttesen és szóltak: Mindazt, amit az Ö-való mondott, meg fogjuk cselekedni!” (2M19/3-8)
Mi a jelentősége ennek a szóváltásnak? Azt jelenti, hogy amíg a nép nem adta jelét beleegyezésének, addig a kinyilatkoztatás nem folytatódhatott. Nincs törvényes kormányzás a kormányzottak beleegyezése nélkül, még akkor sem, ha a kormányzó az ég és a föld Teremtője. Kevés ennél radikálisabb eszme létezik a világon. Az biztos, hogy a talmudi korszakban voltak bölcsek, akik megkérdőjelezték, hogy a szövetség elfogadása a Szinájnál teljesen önkéntes volt. A judaizmus középpontjában azonban az a – korát messze megelőző és nem mindig teljesen megvalósított – gondolat áll, hogy a független I-ten a független emberek független imádatát kívánja. I-ten – mondták a rabbik – nem viselkedik zsarnoki módon a teremtményeivel.
A harmadik dolog, amely ugyancsak megelőzte a korát, az volt, hogy a szövetség tagjai „az egész nép” – férfiak, nők és gyermekek – lesznek. Ezt a tényt később a Tórában a Hákhel micvában (1), a szövetség megújításának szertartásában hangsúlyozzák. A Tóra kifejezetten kimondja, hogy erre a szertartásra az egész népnek össze kell gyűlnie, „férfiaknak, nőknek és gyermekeknek”. Ezer évvel később, amikor Athén kísérletezett a demokráciával, a társadalomnak csak egy szűk rétege rendelkezett politikai jogokkal. A nők, a gyermekek, a rabszolgák és az idegenek ki voltak zárva. Nagy-Britanniában a nők csak a huszadik században kaptak szavazati jogot. A bölcsek szerint, amikor I-ten a Szináj-hegyen át akarta adni a Tórát, azt mondta Mózesnek, hogy először a nőkkel konzultáljon, és csak utána a férfiakkal („így szólj Jákob házához” – ez azt jelenti, hogy a nőkhöz). A Tóra, Izrael „szabadságának alkotmánya” mindenkit magában foglal. Ez az első olyan pillanat, évezredek óta, amikor az állampolgárság egyetemes formában fogalmazódik meg. A Tóra politikai elméletéről még sok mindent el lehet mondani (lásd: „A remény politikája”, „A különbség méltósága” és „A főrabbi hágádája”, valamint Daniel Elazar és Michael Walzer fontos munkáit). Egy dolog azonban világos. A szináji kinyilatkoztatással valami példátlan dolog lépett az emberi látókörbe. Évszázadokba, évezredekbe telt, mire annak teljes következményeit megértették. Abraham Lincoln fogalmazta meg ezt a legjobban, amikor „egy új nemzetről beszélt, amely a szabadságban fogant, és annak a gondolatnak szenteli magát, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett”. A Szinájon született meg a szabadság politikája.
Ezekkel a gondolatokkal kívánunk olvasóinknak Sabat salomot!
Jegyzet
(1) A hákhel törvénye kimondja, hogy a szombatév végén a népet össze kell gyűjteni, és a király felolvassa nekik a Tórát. A hákhel mögöttes jelentése: amikor az egész nemzet összegyűlik, és hallja, ahogy vezetőjük felolvassa a Tórát, azt az élményt eleveníti fel, amely a Szinájnál történt kinyilatkoztatásra emlékeztet. Az új nemzedék, amelyet Jehosua fog vezetni, és minden következő nemzedék, amelynek nem Mózes lesz a vezetője, hátrányos helyzetűnek, üresnek és távolinak fogja érezni magát azoktól a nagyszerű eseményektől, amelyeket apáik átéltek, és amelyek nemzetté kovácsolták őket. Ők is szükségét fogják érezni egy kinyilatkoztatásnak, vagy legalábbis egy kvázi kinyilatkoztatásnak. Pontosan ez a hákhel funkciója: az egész nemzet összegyűjtése, hogy meghallgassa I-ten szavát, minden egyes következő nemzedék számára és ez a „kinyilatkoztatás élménye”-ként hat.
Felhasznált irodalom:
