Simon, az Igazságos

Simon, a Szentéletű

Simon, az aggastyán

שִׁמְעוֹן הַצַדִּיק

Simon az Igazságos vagy I. Simon (i. e. 310-291 vagy 300-273), I. Oniász fia és Jaddua unokája, vagy II. Simon (i. e. 219-199), II. Oniász fia. A vele kapcsolatos számos kijelentést az ókori és modern tudósok különbözőképpen négy különböző személynek tulajdonítják, akik ugyanazt a nevet viselték: I. Simon1; II. Simon2; Simon Makkabeus3; vagy Simon, Gamaliel fia4. A 20. század végi tudományos konszenzus II. Simonra esett.

(Az alábbi anyagban kattintható módon helyeztük el a lábjegyzeteket.)

A Talmud, Josephus (aki I. Simonként azonosítja őt), Sirach és a Makkabeusok második könyve mind tartalmaz róla beszámolót. Életének jámborsága és honfitársaival szembeni jóindulata miatt „az Igazságosnak” nevezték5, és mélyen érdeklődött a nemzet szellemi és anyagi fejlődése iránt. Simon, az Igazságos időszámítás előtt 300 körül viselte a főpapi méltóságot Izraelben. Negyven évig volt Simon, az Igazságos, Izrael főpapja. Valóban, annyira igazságos, méltányos és szeretett volt, hogy Simon egyike volt azon nagyon keveseknek, aki a neve után megkapta a „HaCadik” – az Igazságos – elnevezést.

שִׁמְעוֹן הַצַּדִּיק הָיָה מִשְּׁיָרֵי כְנֶסֶת הַגְּדוֹלָה. הוּא הָיָה אוֹמֵר, עַל שְׁלשָׁה דְבָרִים הָעוֹלָם עוֹמֵד,

עַל הַתּוֹרָה וְעַל הָעֲבוֹדָה וְעַל גְּמִילוּת חֲסָדִים:

Simon, az igazságos, a Nagy Gyülekezet maradványából való volt. Ő azt mondotta három dolgon áll a világ: a Tórán (Törvényen), az istenszolgálaton (Szolgálaton: templomi áldozat; ma az ima) és a szeretet (jócselekedetek) gyakorlásán. (Pirké Avot 1:2)

Simon haCadik, az első tanná és az Ansé Kneszet HaGedola utolsó tagja; tanítóitól, az utolsó prófétáktól kapta a Tóra hagyományát, és hűségesen folytatta a zsidó nép vezetésének szent feladatát. Kohen Gadolként és a Szanhedrin vezetőjeként egyszerre testesítette meg a vallási és politikai hatalmat. Még az adók behajtásáért is személyesen a főpap volt felelős. (Monarchia hiányában a Kohen Gadol képviselte a nemzetet a külvilág felé. Korábban ez egy tisztán vallási tisztség volt). A Ptolemaioszok ugyanis nem avatkoztak be Júda belső ügyeibe, a zsidók így az állami ügyekben teljes önkormányzatot és önigazgatást élvezhettek. Simon saját papi hivatalán túlmenően Jeruzsálem jólétéről is kiválóan gondoskodott: megerősítette falait, csatornázási rendszert építtetett, melyen át a távoli források vizét a városba vezették. Ezáltal Jeruzsálem esetleges ostroma esetére a vízellátás biztosítva volt.

Maimonides szerint ő volt az utolsó, vagyis a százhuszadik tagja a szent tanháznak, amelyet Ezrá alapított, és amelynek az utolsó próféták, Chágáj, Zechárjá és Máláchi is tagjai voltak. Josephus Flavius A zsidók történetében azt írja, hogy Simon Chonjo főpap fia volt, míg a Talmud szerint Simon az apja volt ennek a Chonjonak, aki egy családi viszály következtében kénytelen volt elmenekülni Jeruzsálemből, és az egyiptomi Leontopoliszban fölépítette a jeruzsálemi Szentély pontos mását. Ben-Szira Bölcsességeinek könyvében6 is említés történik az igazságos Simonról. Ez a könyv olyan példabeszédeket és szólásmondásokat tartalmaz, amelyek az embert a Tóra útjaira és a bölcsesség (héberül hokhmá) útjára hivatottak elvezetni. Jésua Ben-Szira, aki Simon kortársa volt, és Simont személyesen is ismerte, költői tökéletességgel ábrázolta őt papi hivatásának gyakorlása közben. Sirach szerint újjáépítette Jeruzsálem falait, amelyeket Ptolemaiosz Szoter lerombolt, és kijavította a jeruzsálemi Templomban keletkezett károkat, megemelte az udvarának alapfalait, és a ciszternát medencévé bővítette7. A Talmudban és a midrásokban részletes és alapos beszámolók találhatók az igazságos Simon tetteiről, mivel jótéteményeiről és nagyságáról még hosszú időn át megemlékeztek.

Köztudott, hogy ezekben az években az Ansé Kneszet HaGedola meglehetősen aktív volt. Bemutatták Kiddus és Havdala rituáléit, áldásokat fogalmaztak meg különféle ételekre, és a Haftara felolvasását hozzáadták a szombati és ünnepi istentisztelethez. A Misna feljegyzi, hogy az Igazságos Simon papsága alatt két vörös üszőt égettek el az Olajfák hegyén épített áldozati helyen Ezra idejében. Nézeteiben Simon a hasmoneusok és a hellenisták között helyezkedett el. Ellenezte a naziritákat, és csak egyetlen alkalommal evett az e szekta által felajánlott áldozatból. Egyszer egy fiatalember, akinek dús haja volt, eljött hozzá, és azt akarta, hogy kopaszra nyírják a fejét. Amikor megkérdezték az indítékát, az ifjú azt válaszolta, hogy látta a saját arcát tükröződni egy forrásban, és ez annyira tetszett neki, hogy attól félt, a szépsége bálványává válik számára. Ezért fel akarta áldozni haját I-tennek, és Simon ekkor részesült a bűnért hozott áldozatból8.

A Talmud szerint öt csoda történt a Bét Hamikdás-ban az ő hivatali ideje alatt:

• Először is, a piros zsinór9, a Bét Hamikdásban a Jom Kipur-i istentiszteletek idején kifehéredett, Izrael tisztaságát szimbolizálva. Amíg Simon, az Igazságos élt, a csík fehérré vált, Simon halála után néha fehérré vált, néha piros maradt.

• Másodszor, Jom Kipurkor két áldozati kecskét jelöltek ki – egyiket a Kodes HaKodosimban kellett felajánlani, a másikat pedig egy szikláról kellett letaszítani. A Kohen Gadol mindkét esetben sorsot húzott, hogy melyik kecskét melyik célra szánják. Simon HaCadik 40 éves hivatali ideje alatt a Kodes HaKodosimban felajánlandó kecskét jelző sorsolás mindig a jobb kezében került, ami az isteni kegyelem jele volt. Amíg Simon, az Igazságos élt, az engesztelési kecskebak a hegynek még a feléig sem jutott s máris szétroncsolt tagokkal hullott alá, míg Simon halála után a pusztaságba rohant ki, ahol rablók megették.

• Harmadszor, minden este egy teljes éjszakai adag olajat töltöttek a Menóra minden egyes lámpájába. Csodálatos módon a nyugati lámpába töltött olaj 24 órán át égett, bizonyítva ezzel I-ten állandó jelenlétét a Bét Hamikdasban. Amíg Simon, az Igazságos élt, a napesti mécses10 tovább lobogott, Simon halála után néha tovább lobogott, néha kihamvadt.

• Negyedszer, bár minden kohén csak egy kis adagot kapott a Lechem Hapanimból (a bemutató kenyérből), mégis úgy érezte magát jóllakottnak, mintha egy teljes étkezést evett volna. Amíg Simon, az Igazságos élt, áldás volt a két kenyéren11 és a színkenyereken és bár minden papra annyi jutott, mint egy olajbogyó, némelyek jóllakásig ettek, mások még meg is hagytak; Simon halála után azonban eltávozott az áldás a két kenyérről és a színkenyerekről.

• Ötödször, az oltáron lévő tűz folyamatosan égett, állandó fahordás nélkül. Amíg Simon, az Igazságos élt, az oltártűz hatalmasan lobogott, és ha kora reggel két hasábfát tettek rá, egész nap nem keltett többé megrakni, Simon halála után megszűnt az oltártűz ereje és egész nap élesztgetni kellett.

Egy alkalommal, Jom Kipurkor szomorú hangulatban jött ki a Szentek Szentjéből, és amikor megkérdezték az okát, azt válaszolta, hogy minden Jom Kipurkor egy fehérbe öltözött alak vezette be őt a Szentek Szentjébe, majd kikísérte onnan. Ezúttal azonban a jelenés feketébe öltözött, és bevezette őt, de nem vezette ki, ami annak a jele, hogy ez az év lesz az utolsó. Állítólag nem sokkal ezután hét napig betegeskedett, és Szukot után meghalt12. Sajnos, Simon HaCadik halála után ilyen mértékű csodák többé nem mutatkoztak a Bét HaMikdasban. Igazságszeretete és bölcsessége miatt legendákkal vették körül alakját. Ezek közül valók az alant következők is. Negyven évig volt Simon, az Igazságos, Izraelnek főpapja.

SIMON ÉS A NAZÍR

Rabbi Simon HaCadik mondta: Egyetlen alkalom kivételével soha nem ettem rituálisan tisztátalan názír bűnös áldozatát. Egyszer egy bizonyos názír férfi jött délről, és láttam, hogy gyönyörű szemei vannak, jóképű, és a hajának rojtjai fürtökbe rendeződtek. Mondtam neki: Fiam, mit láttál, amiért úgy döntöttél, hogy tönkreteszed ezt a gyönyörű hajadat? Azt mondta nekem: Elmentem, hogy vizet merítsek a forrásból. Megnéztem a tükörképemet a vízben, és gonosz hajlamom gyorsan úrrá lett rajtam, és ki akart űzni a világból. Azt mondtam magamban: „Gonosz! Miért büszkélkedsz egy olyan világban, amely nem a tiéd? Miért vagy büszke valakire, aki végül (a sírban) a férgek és a kukacok eledele lesz? (Esküszöm) a templomi szolgálatra, hogy leborotvállak a mennyek kedvéért.” Azonnal felkeltem, és megcsókoltam a fejét. Azt mondtam neki: A zsidó nép körében legyenek még olyanok, akik hozzád hasonlóan názír fogadalmat tesznek. Rólad szól a vers: „amikor egy férfi vagy egy nő nyilvánosan názír fogadalmat tesz, az Úrnak szenteli magát” (Bámidbár 6:2). A párhuzamok e megrendítő rabbinikus elbeszélés és a Nárcisz-legenda között éppoly számosak, mint amennyire nyilvánvalóak. Mindkét vallásos történet egy feltűnően jóképű fiatalemberről szól. Elragadtatva saját szépségétől, amelyet a víz tükörképében lát – ne feledjük, hogy mindkét korszakban ritkák voltak a tükrök -, a fiúnak a saját szépségével kell szembenéznie. A főhős legalább a halál küszöbén elmerül önmagában. A történet megoldása minden esetben fontos etikai tanulságot közvetít. Mi több, ezek az erkölcsök nagyjából ugyanazok. Mindkét mese elrettentő példaként szolgál a később nárcizmus néven ismertté váló viselkedés veszélyeire. Valójában nyilvánvalónak tűnik, hogy a talmudi szerző ismerte a Nárcisz-történet valamelyik változatát, és átformálta, hogy megfeleljen a rabbinikus érzékenységnek. E nyílt hasonlóságokon túl a Talmudi mese alapos tanulmányozása a Nárcisz-történet fényében kevésbé nyilvánvaló hasonlóságokat, éles különbségeket és olyan motívumokat tár fel, amelyek a görög-római meséből hiányoznak. Végül a rabbik nemcsak a szerénység mítoszát csomagolták újra, hanem meditációt is kínáltak a párbeszéd fontosságáról a személyes fejlődésben, és arról, hogy még a legokosabb bölcset is átformálhatja egy útkereső tanítvánnyal való találkozás.

MALEAKI UTÁN

3448-ban13 a zsidó nép a spirituális és anyagi téren egyaránt nagy zavargások időszakába lépett. A prófétaság véget ért, és Nagy Sándor meghódította az ismert világot. Szerencsére egy nagyszerű vezető, Simon HaCadik ügyesen átkormányozta a népet az ismeretlen vizeken. Az utolsó próféták távozásával egy dicsőséges korszak ért véget a zsidó nép számára. Többé már nem hirdethette volna egy ember, hogy „Így szól az Úr”. A prófétával való kapcsolat révén nyert nagyszerű spirituális inspiráció, és az I-ten által elrendelt életfeladat abszolút ismerete – mind személyes, mind nemzeti szinten -, amelyet közvetlenül I-ten kiválasztott küldötte közölt, megszűnt. A Tóra továbbadásának folyama azonban nem szakadt meg, mert a prófétaság kora simán beleolvadt a tannáim, a Misna bölcseinek korszakába. Bár a prófétaság már nem létezett, I-ten kárpótolta a zsidó népet azzal, hogy a Tannaimnak rendkívüli éleslátást és mély megértést adott a Tóra minden területén, és arra inspirálta a Tannaimokat, hogy a Tóra törvényeinek egészét kikristályosítsák és rendszerezzék az írott Misnába. A tannáim azonban csak elődeik tudására építettek. Ez a tény Einstein Relativitás-elméletének felfedezéséhez hasonlítható. Bár sok könyvet írtak a témáról, és az elmélet új következményeit még mindig felfedezik, ezek mind Einstein eredeti munkáján alapulnak. Ugyanez igaz a Misnára is.

 

EGY ESET NAGY SÁNDORRAL

A Joma 69a drámai beszámolót mutat be a Simon és Alexander közötti konfrontációról14. I.e. 332-ben Nagy Sándor végig vonult Izrael földjén, és véget vetett a perzsa uralomnak. Így történt – meséli a talmudi legenda –, hogy a szamaritánusok kérték Nagy Sándort, egyezzék bele, hogy lerombolják a jeruzsálemi Templomot, és ők másikat építhessenek Gerizim-, az Áldás hegyén. Nagy Sándor jóvá is hagyta a tervet. Jöttek, és közölték ezt Simonnal, a Szentéletűvel. Mit tett Simon? Simon felvette a Bigdé Lavant, a fehér ruhákat, amelyeket Jom Kippurkor viselt, amikor belépett a Szentek Szentjébe, és kiment Antipatrisba15, Sándor elé. A zsidók rettegéssel telve küldtek egy küldöttséget a Kohánimokból, Simon HaCadik vezetésével, mindannyian papi öltözékükben. Sándorhoz közeledve megdöbbentek, amikor a nagy hódító leborult Simon előtt! Amikor megkérdezték a megmagyarázhatatlan viselkedés okát, Sándor azt válaszolta, hogy csatái előtt egy látomásban jelent meg neki Simon, aki győzelmet ígért. Miután felemelkedett, Sándor megígérte, hogy jóindulatúan fog bánni a zsidókkal.

Simon HaCadik elvitte Nagy Sándort egy körútra a Templomba. Sándor nagyon el volt ragadtatva, és kérte, hogy egy márványképet helyezzenek el magáról a Templomban. Simon tiltakozott, mondván, hogy tilos a zsidóknak képmásokat tartaniuk, és természetesen nem a templomban. A császárnak a zsidók Szent Városában tett látogatása alkalmából egy alternatív módját javasolta a megemlékezésnek. Ez azt jelenti, hogy minden abban az évben született fiúgyermek az „Alexander”16 (Alexandrosz) nevet kapná. A császárnak tetszett az ötlet.

Hálából a zsidó nép két nagyon különleges módon tisztelte meg Alexandert. Először is, minden Kohanim (egyes vélemények szerint minden zsidó férfi), aki abban az évben született, az Alexander nevet kapta. Másodszor, új datálási rendszert vezettek be a zsidó dokumentumok számára, amely Sándor szabályán alapul. Ez a rendszer Minján Starosz néven vált ismertté, és több mint 1000 évig tartott.

 

A ZSIDÓ HATALMAK FELOSZTÁSA

Simon HaCadik abszolút hatalommal rendelkezett a zsidó nép felett. Sajnos, leszármazottjai nem voltak elég nagy formátumúak ahhoz, hogy hasonlóan rájuk bízzák a kormányzás gyeplőjét. Ráadásul Sándor halála után, megmaradt tábornokai versengtek a hatalomért, és a viszonyok instabillá váltak Erec Izraelben. Egy hatalmas összegért Joszef ben Tuvija, egy rendkívül korrupt ember megszerezte az uralkodótól az adózási jogkört. Ahogy az várható volt, az ő mértéktelen adói kivéreztették a népet. Végül még a Kohen Gadol magasztos pozíciója is tisztán politikai tisztséggé vált, amely teljesen nélkülözte a spiritualitást, és a legmagasabb ajánlattevőnek adták el. E romló állapotokra válaszul a Szanhedrin két vezetői tisztséget hozott létre: a Nászi, vagyis a Szanhedrin elnöke, aki a Szanhedrint képviselte politikai ügyekben; és az Av Bét Din, vagyis a Szanhedrin „dékánja”, aki a Szanhedrin legfőbb halachikus szószólója volt. E két tisztség betöltőit Zugot-nak, párosnak nevezték. Az Ávot-ban található Misna a Zug-ok öt nemzedékét sorolja fel, kezdve Josze ben Joezerrel és Josze ben Jochánánnal, folytatva Sámmájon át Hillél-ig, ami mintegy 200 évnyi időszakot jelent.

 

ANTIGONOSZ IS SZOCHO

Simon HaCadik első számú tanítványa és a zsidó nép új Tóra-vezetője, Antigonosz tanította a híres hitvallást: „Ne szolgáld I-tent jutalomért”. Bár ez egyszerűen azt jelenti, hogy az ember istenszolgálatának mentesnek kell lennie hátsó szándékoktól, két tanítványa, Cadok és Bétusz félreértették ezeket a szavakat, hogy azt jelentik, hogy nincs örök jutalom. Ezért tagadták a Szóbeli Törvény érvényességét és a bölcsek Tóra-értelmezői tekintélyét, és megalapították a szakadár szektákat, a Cadokim-ot (szadduceusokat) és a Bétuszim-ot. Ezek a rendkívül viszálykodó csoportok folyamatosan becsmérelték a Szóbeli Tórát és a Tórát betartó zsidókat, és sok tragédia és viszály forrásai voltak.

 

EMLÉKEZETE

Személyiségét, és azt, milyen nagyra becsülték, mutatja a Szirák egyik verse, amely a Szentek Szentjéből való kilépése pillanatában a Naphoz, a Holdhoz és a csillagokhoz, valamint a legcsodálatosabb növényekhez hasonlítja őt.17 Ez a vers bizonyos változtatásokkal a Jom Kipur-i muszáf istentiszteleten jelent meg, amely Mareh Kohen címen ismert. Simon halála után az emberek abbahagyták a Tetragrammaton hangos kimondását18.  Az Igazságos Simon vagy az Igaz Simon sírja (קבר שמעון הצדיק‎) – Kever Simon haCadik – egy ősi sír Jeruzsálemben. A tudósok konszenzusa szerint egy in situ felirat alapján ez egy Julia Sabina nevű római matróna i.sz. 2. századi temetkezési helye. Egy középkori zsidó hagyomány szerint azonban Igazságos Simon és tanítványai temetkezési helye. A Kis Szanhedrin barlangja mellett található a Simon HaCadik városnegyedben, a Sheikh Jarrah szomszédságában. A Simon HaCadik negyed, más néven Sheikh Jarrah Jeruzsálemnek az Óvárostól északra fekvő területe. A városrész nevét Simon HaCadik (Simon, az Igazságos) sírja után kapta, és annak központja köré épült, aki a második templomban szolgált (az i. e. 4. vagy a 2. században). A sírt és a hozzá tartozó területet 1876-ban vásárolták meg, és 1891-ben zsidó negyedként telepítették be, akkoriban, amikor az Óváros veszélyesen túlzsúfolt lett.

A 17 dunam területű Simon HaCadik sírkertet és környékét 1875-ben vásárolta meg a szefárd közösségi tanács és a Kneszet Jiszráél. A szomszédságában található a Kis Szanhedrin barlangja. A területet 1890-ben felosztották egy lakónegyed kialakítása céljából, és a környék a Szefárd Közösségi Tanácsra szállt. Az 1890-es évben, a szefárd zsidó közösség az ártéren északra a helyszíntől, a Simon HaCadik területe feletti lejtőn hat házat gazdasági nehézségekkel küzdő emberek számára épített, „בתי הקדש שמעון הצדיק” néven ismert. Ebben az időben az emberek elkezdtek magánházakat építeni a területen, a többi pedig mezőgazdasági földterületté és olajbogyó betakarítási területté alakult át. 1936-ban arab zavargók támadták meg a környéket, majd 1948-ban az arab légió elfoglalta, mielőtt 1950-ben a Jordán Királysághoz csatolták volna. A jordániai hódítók megengedték, hogy arab családok elfoglalják az elhagyott zsidó házakat, megsértve a tulajdonosok jogait. Amikor Izrael 1967-ben visszafoglalta a területet, az a bizottság, amely eredetileg megvásárolta a földet, elkezdett azon fáradozni, hogy kilakoltassa az arab bérlőket, és zsidó lakosokkal telepítse újra a környéket, ahogyan azt az eredeti vásárlás idején tervezték.

Sorozatunk bevezető írása ITT olvasható!

 

JEGYZETEK

2 Krochmal a 18. században, Brüll a 19. században, Moore és Zeitlin a 20. században vélekedett róla.

3 Löw nézete szerint.

4 Weiss nézete szerint.

5 Josephus, Régiségek, 12:2, 5. §.

6 Bölcseink becsülték ugyan Ben-Szira könyvét, mondásait idézik a Talmudban és a midrásokban, a Szentírás gyűjteményébe azonban mégsem vették fel művét. Valószínűleg ez lehetett az oka annak is, hogy bölcsességeinek eredeti szövege elveszett, és egészen az elmúlt évszázadig csak görög fordításban ismertük. Csak a 19. század végén fedezték fel újra Ben-Szira könyvét, mégpedig a Kairó óvárosában levő Ezra-zsinagóga genizájában. (A geniza egy zárt terem, ahol a régi és használhatatlanná vált szent könyveket tárolták, mielőtt eltemették volna őket.) Itt más kéziratok társaságában megtalálták Ben-Szira héber nyelvű könyvének több hosszú részletét is.

7 Szirák 50:1-14

8 Nazir 4b; Nedarim 9b; Jerusálmi Nedarim 36d; Toszefta Nazir 4; Jerusálmi Nazir 1:7

9 Piros szalagot kötöttek a pusztaságba küldött bak nyakára. Ha az fehérré vált, annak volt jele, hogy I-ten a bűnöket megbocsátotta.

10 A menóra nyugati oldalán levő mécses.

11 Melyeket a Hetek ünnepén kellett bemutatni.

12 Jomá 39b; Toszefta Szotá 15; Jerusálmi Jomá 5:1

13 Zsidó naptár szerint.

14 Ez a történet azonosnak tűnik a 3 Makkabeusok 2. fejezetével, ahol Szeleukosz (Kasgalgas) szerepel. (Szotá 33a; Jeruzsálemi Talmud Szotá 4:3; Sir haSirim Rabbá 38c; Toszefta Szotá 13.)

15 Bár Josephus szerint maga Sándor jött Jeruzsálembe. Josephus ugyanezt a történetet meséli el, de a főpapot a történetben Simon helyett Jadduaként azonosítja.

16 Leviticus Rabbá 13, vége; Pesikta Rabbáti “Parah” szakasza

17 Szirák 50

 

Felhasznált irodalom:

Róna Tamás: Bevezetés a talmudi bölcsek életéhez