Tisztelt Rabbi!
Hogy alakult ki a Tóra szövegének zsinagógában történő hangos felolvasása, és mik a szabályok erre vonatkozólag? Köszönöm a válaszát!
A Rabbi válaszol:
Köszönöm a kérdést. A Tóra hangos felolvasásának a hagyománya Mózes idejére nyúlik vissza, aki nyilvánosan olvasta fel a Tórát a nép előtt, Szombaton, Ünnepeken és Ros Chódes azaz újhold idején. A Misna említi meg azt a gyakorlatot, hogy a Tóra-olvasást a prófétai szakasz egy részletével fejezték be, amelyet Háftárának vagyis befejezésnek nevezünk .
Ma a Tóra 54 részre oszlik, amelyet minden Szombaton fel kell olvasni, ebből két olyan rész van, amit együtt olvasunk fel. Ezt dupla hetiszakasznak nevezzük, de ez csak kétszer van az év során.
A Talmud szerint Ezra, az írástudó alakította ki azt a gyakorlatot, amelyet ma is követünk, hogy hétfőn és csütörtökön reggel és Szombat délutánonként is olvassuk a Tórát. Ezek a napok azért lettek kiválasztva, mert a hétfő és a csütörtök hagyományosan olyan napok voltak, amikor a zsidók a legközelebbi városokba jártak vásárolni és kereskedni. Így az emberek soha nem maradnak három napnál tovább a Tóra, vagyis lelki táplálék nélkül.
Sajnos a zsidóság története során voltak időszakok, amikor ezeknek a feltételnek nem tudtak eleget tenni, de a makkabeusok kora óta a nyilvános Tóra olvasást folyamatosan fenntartották.
A korai időkben két hagyomány létezett arra vonatkozóan, hogyan kell Szombat délelőtt felolvasni a Tórát. Az egyik Izraelhez köthető; az egész öt könyvet 155 részre osztották, és három évbe telt felolvasni, A másik Babilóniához, ahol a Tórát 54 részre osztották, és így egy évbe telt felolvasni. Végül ez a gyakorlat vált mindenhol szokássá. A részek mérete változó, van ahol 30 és van ahol több mint 150 mondat kerül felolvasásra.
Mindig legalább hárman tartózkodnak a bimah, más néven a Tóra olvasó asztalnál. A Talmud szerint nem szabad egyedül állni, ezzel azt hangsúlyozva, hogy az Örökkévaló közvetítőn keresztül adta a Tórát. A bimán lévő személy emellett kijavítja az olvasó esetleges hibáit és a ” trop “-ot más néven “ta’amei hamikra-t” , ami a Tóra olvasásának dallamát meghatározó zenei hangokat jelenti, követi.
Mivel a Tóratekercsnek nincs írásjele, vagy más néven nincsenek magánhangzó jelölések, így a felolvasónak még arra is nagyon oda kell figyelni, hogy hol van egy-egy mondat vége. A felolvasást tisztán érthetően, hangosan és pontosan hiba nélkül kell megtenni annak, aki a Tórát olvassa. Szigorúan tilos nem a Tórából felolvasni. Az olvasó egy jád-ot, szó szerinti fordításban egy “kezet” használ, amely egy ujj alakú ezüst darab, hogy ezzel kövesse a Tóra szavait, miközben olvassa azokat. Ez azért történik, hogy az olvasó ne akadályozza a felhívott személyt abban, hogy kövesse a felolvasott szöveget és ne sértse meg a Tóra méltóságát, azzal, hogy megérinti. Egy gabbai (zsinagógai tisztviselő) is ott van, aki felhívja az embereket a Tórához.
Remélem kielégítő választ tudtam adni.
