Traumaábrázolások a holokauszt túlélők művészetében
A pokol borzalmait sajátosan örökítették meg. Hangulatot, érzést, pillanatot tükröznek alkotásaik. A holokauszt művészei voltak. Túlélők és áldozatok. Ábrázolásaikban a forma és színvilág szimbolikus értelmet kap. Így üzennek. A Holokauszt Nemzetközi Emléknapján az ő alkotásaik által is emlékezünk mártírjainkra.
Nemcsak szavakba, de képekbe is nehéz önteni mindazt, mi leírhatatlan és felfoghatatlan. A fájdalmakkal teli szörnyűséget, az érthetetlen veszteséget. Az alábbi képsorokban a holokausztot túlélő, vagy annak áldozatául esett művészek festményei nem a kíméletlen valóságot akarják bemutatni. Alkotásaikon nem látjuk a csontsovány, halálra gyötört embertömeget, nem látjuk Auschwitz gyilkoló terét, nem látjuk az erőszakot és gyűlöletet, mégis érezzük. Jelképeket látunk és kontrasztokat, melyek érzéseket keltenek bennünk, s amiket mi magunk gondolunk és értelmezünk tovább a képeik láttán.
Egy ilyen allegorikus ábrázolást tár elénk Bedrich Fritta (1906-1944) cseh zsidó művész és karikatúrista, aki a háború előtt illusztrátorként és grafikusként dolgozott Prágában. Theresienstadtba, majd Auschwitzba deportáltak, ahol életét vesztette. A theresienstadti gettóban művésztársaival együtt alkotásaikat a falba rejtették el. Hátsó bejárat című képén egy félig nyitott kaput ábrázol, mely a halál metaforája. Az út a sötétségbe vezet. Nincs más lehetőség, nincs más alternatíva, nincs remény, nincs fény. Csak üresség, dermedtség és a halál.
A magyar származású, Sárváron született Alice Lok Cahana (1929 – 2017) fiatal lányként élte túl Auschwitz-Birkenau és Bergen-Belsen szörnyűségeit. A holokausztról írt írásaival és absztrakt festményeivel vált ismertté. A háború után 1957-ig Svédországban élt, majd kivándorolt az Egyesült Államokba. Munkáiban a judaizmus és a holokauszt áldozatainak emléke elevenedik meg azáltal, hogy a mártírok halála az ő életének tanúsága lett. Egyszer egy interjúban így nyilatkozott erről: „Csak a holokausztról kezdtem el festeni, azért, hogy tiszteletet és emléket állítsak azoknak, akik nem tértek vissza, és még mindig nem fejeztem be…” Életműve ebben teljesedett ki. Művészetében a kollázzsal és az absztrakt vizuális ábrázolás segítségével kelt érzéseket és gondolatokat bennünk. Úgy vélte, alkotásainak az emberi spiritualitás győzelméről kell szólnia az embertelen gonoszság felett, és tükrözniük kell az emberi szellem transzcendenciáját. Lamentations című alkotása Jeremiás Siralmaira utal: a pusztulásra, a veszteségre, a gyötrelemre, a halálra. A festmény közepén egy részlet olvasható a Siralmakból, melyet körülvesz az auschwitzi szögesdrótkerítés…
A lengyel Fishel Rabinowicz (1924-) vallásos zsidó család tíz gyermeke közül harmadikként nőtt fel. Fiatalon felfedezték tehetségét, apja támogatta ebben való kibontakozását. De a náci rémuralom közbeszólt. 1941-ben egy razzia során elfogták, 9 különböző koncentrációs táborba szállították. Rabinovicz így emlékszik vissza a történtekre: „attól a pillanattól kezdve nem voltam többé ember, csak egy szám.” A háború után a hosszú svájci szanatóriumi tartózkodást követően a Zürichi Iparművészeti Iskolában, majd Párizsban grafikusnak tanult. Locarnóban telepedett le és alapított családot. Csak nyugdíjba vonulása után kezdte grafikái által feldolgozni a holokauszt traumáját. Képei tele vannak a zsidó misztika elemeivel és szimbólumaival. Shoah című grafikájának közepén a héber ABC „s” betűje, a Sin áll, mellyel maga a soá szó is kezdődik. Ennek a betűnek a közepe Rabinovicz ábrázolásán kissé elkülönül a betű többi részétől és egy másik betű fedezhető fel benne: a Váv. A héber ABC betűi számértékkel is bírnak. A Váv értéke 6, mely a soá hatmillió zsidó áldozatát jelképezi. A kép jobb felső sarkában fekete betűkkel írva héber szöveg látható, az elhunytakért való ima, a Kaddis kezdete, aminek szövege lassan elvész és háromszögek formájában folytatódik. A bal oldali fehér szöveg a fekete szöveg tükörképe. Mintha két világnak, az élőknek és holtaknak kontrasztja lenne…
A litván zsidó Samuel Bak (1933-) művészi tehetsége már gyermekkorában feltűnt. 9 évesen tartotta első kiállítását a vilniusi gettóban. Bak édesanyjával együtt sikeresen el tudott rejtőzni egy bencés kolostorban, ott érte őket a felszabadulás. 1948-ban kivándoroltak Izraelbe, majd később családjával végül Bostonban telepedett le, ahol jelenleg is él. Művészi stílusa kifinomult lett, a szürrealizmus, a posztmodern és a pop art elemeit felhasználva alkotásait átszövik az allegóriák, metaforák, melyek tele vannak képes beszédekkel. Elmúlás című festménye is ilyen. A két gyertya közül, melyek a sabbati gyertyákra emlékeztetnek, az egyik már nem ég, kővé dermedt. A kövek az élettelenség, a halál jelképeként jelennek meg. A két gyertya alatt egy férfi és egy nő sziluettje rajzolódik ki. Egy pár, akik láthatóan mozgásban vannak. Menekülnek. A férfi kezében bőrönd. A nő keze mintha valami felé nyúlna. És minden érzékelhetően darabjaira hullik szét. Összetört a világ… De a megkövült alakok és tárgyak közt mégis felsejlik még az egyik gyertya lángja. A remény lángja…
