A vihar előtt – Budapest Noir

Kovács Szilárd
2022.01.30.

Minden viharnak érezzük az előszelét; megmozdul az eldobott újságpapír az utcán, az ég szürkébb lesz, hirtelen összébb húzzuk a rajtunk lévő ruhát és rohamléptekben haladunk biztonságos célunk felé. Vannak viharok, amikor pár óra alatt elvonulnak, akadnak azonban olyanok, melyek évekkel később is megtépázzák a világot, sőt 77 évvel később is érezni a fuvallatait. Ebből a vihar előtti állapotból ad némi ízelítőt a Budapest Noir című film.

1936-ot írunk, Gömbös Gyula meghalt, Budapest pedig egy furcsa, vihar előtti állapotban van. A trafikos ablakát nyugodtan bedobják egy féltéglával, hiszen ahogy ő mondja főhősünknek, Gordon Zsigmond újságírónak: „Kérem tisztelettel, mostanában zsidó lettem”. Emberek disszidálnak, míg mások igyekeznek lefeküdni a rendszernek, a korrupció virágkorát éli ( mondjuk ezt azóta mondjuk, amióta az ősember eggyel több bogyót/szelet húst adott a másiknak, ha tesz neki egy szívességet) a belváros pedig örömlányokkal, illegális bokszolókkal és maffiózókkal van tele. Jah és azt se mindegy, hogy milyen dalt énekelnek a Centrálban, hiszen a Tanulj meg fiacskám komédiázni című nótáért bizonyos szélsőjobbos ( szóval náci) figurák már ott ólálkodnak az utca végén a sötét sikátorban.

Itt ténykedik a már említett Gordon Zsigmond, aki a felső tízezer bonyolult és mocskos világában igyekszik rájönni arra, ki ölt meg egy örömlányt, akivel nem sokkal korábban véletlenül találkozott. Az igazság azonban az alvilág legmocskosabb bugyraiba vezet, ebben lesz segítségére régi szerelme, a fotós Krisztina, akivel együtt próbálnak rájönni arra, ki miatt kellett meghalnia a szép, fiatal nőnek.

Gárdos Éva rendezőnő igyekezett a legkorhűbb külsőt adni a történetnek, ahol a zsidóság egyre rémisztőbb közelgő sorsa végig átszővi a történetet, hiszen ekkor már volt Hitler Adolf terünk, a vegyesházasságok nem jelentettek egyik félnek se életbiztosítást, míg sokan hitük megtagadásában és a kikeresztelkedésben látták a megoldást. A direktor szürke, sötét és mocskos világot álmodott Kondor Vilmos folytatásos regényének legismertebb darabjához, ahol a hazai színjátszás krémje bizonyíthatta, érdemes lenne több kosztümös krimit készíteni hazánkban.

Kolovratnik Krisztián sármos, ám mégis slampos, életunt karaktere, érces hangjával tökéletes választás a kissé öntörvényű, de vérprofi újságíró szerepére, mellette Tenki Rékának kevesebb tér jut, ám azt igyekszik kihasználni. Szomorú, hogy ez volt az utolsó filmje Kulka Jánosnak a sztrókja előtt, pedig megrendítő alakítást nyújt a feleségét játszó Kováts Adéllal együtt, aki három jelenete alatt a film legemlékezetesebb szereplőjévé avanzsál. Mellettük olyan színészek tűnnek fel a vásznon, mint Anger Zsolt, Dobó Kata, Mucsi Zoltán vagy Bánfalvy Ági.

Nem hibátlan, ám elképesztően látványos és elgondolkodtató film a Budapest Noir, főleg a Holokauszt nemzetközi emléknapja árnyékában.

A Budapest Noir az Amazon Prime-on érhető el.