Sziasztok, Riki vagyok, Rafi unokanővére. Tudjátok, ki az unokanővér? Csak azért kérdezem, mert én mindig keverem a rokonságot. Szóval Rafi apukája, aki aranyműves és az én apukám, aki takács, testvérek.

Azt tudjátok, mi a takács munkája? Nem, nem főz, az a szakács. A takács sző. Fonalból. Kelméket. Mi az a kelme? Anyag. Szőtt, kötött, hurkolt, horgolt. Fonalból készül, miután a fonalat valamilyen  szálból megfonták. A fonás elég pepecs munka, anyukámmal egészen sokat csináljuk, hogy apának legyen mivel dolgoznia. Úgy képzeld el, hogy rövid szálakat összesodrunk, aztán hozzárakunk még, még, hogy hosszú fonalat kapjunk. Ha van pulóvered, vagy szőnyeged, az mind fonalból készült. A fonal készülhet selyemből, gyapjúból, lenből, kenderből, teveszőrből, kecskeszőrből. Mi, anyával, hetek óta selyemfonalat és színes gyapjúfonalat készítünk, mert apa folyamatosan csodálatosan szép, színes  szőnyegeket és függönyöket sző. A sátrunk körül nagy keretek vannak, azokon készülnek a kék, piros, arany színű, mintás szőnyegek és a kék piros függönyök.

Tiszta szerencse, hogy nem esik az eső. Nemrég Mózes összehívott bennünket és figyelmezetett minket a szombat megtartására. Azok után, ami az elmúlt hetekben történt, úgy figyeltünk a szavaira, mint még soha. Hat napig dolgozunk, a hetedik nap viszont az Örökkévalóé és semmilyen munkát nem szabad végezni. Nem szabad tüzet gyújtani, még véletlenül sem, semmit nem csinálhatunk, amitől akár egy kis szikra is fellobbanhat. Miután ezt megértettük, felsorolta,  mire van szükség  a Miskán megépítéséhez.

“Aki tud és akar, hozzon aranyat, ezüstöt, rezet, kék és piros bíbort, kecskeszőrt, bőrt, akácfát, olajat és drágaköveket! A mesterek készítsék el az oszlopokat, rudakat, deszkákat, zárakat, takarókat, függönyöket, szőnyegeket, füstölőszert, edényeket, a lámpást, szögeket, köteleket és Áron ruháját!”

Szaladt mindenki, hogy összegyűjtse az ékszereket, az edényeket, a fát, az olajat, a füstölőszert, a drágaköveket, hatalmas nyüzsgés lett a táborban. Férfiak, nők, gyerekek, mindenki vitte az alapanyagokat, hogy a mesterek tudjanak dolgozni. Apukám keze alatt is égett a munka, amint felkelt a Nap, már dolgozott, az ebédjét a testvéreim vitték neki, leült az egyik készülő takaró  árnyékába és úgy evett. Anyukám is összeszedte a fülbevalóit, karperecet,  nyakláncát, én is vittem, amim volt. A Miskán megépítésére szívesen adtam, amikor azt a fura aranyborjút csinálták, akkor jól eldugtam mindenemet, nehogy valaki elvigye. Olyan sok adomány gyűlt össze, hogy végül Mózes szólt, hogy már ne vigyünk többet, elég, ami van, még marad is belőle. Becalel lett az építkezés vezetője, a mesterek meg hordták a szebbnél szebb műveiket, készült a Szentély, hogy az Örökkévalónak legyen hol laknia közöttünk.

Az emberek minden nap odamentek és csodálattal figyelték a munkálatokat. Férfiak, nők, gyerekek, még az idősek is előjöttek a hűvösből, hogy láthassák a készülő Miskánt.

A barátnőim is és én is minden nap mentünk, néztük, hogy hol tart az építkezés. Én még semmit nem láttam korábban, ami ennyire szép lett volna. A belső sátorszerű építmény teteje apukám legszebb szőnyegeiből készült, arany kapcsokkal összefogva, a bejáraton a függönyt is ő csinálta, annyira büszke voltam, hogy könnyezett a szemem. A barátnőim csak kicsit nevettek ki, láttam rajtuk, hogy ők is örülnek, hogy odaadták az ékszereiket a menóra készítéséhez.

Egyik reggel arra értünk oda, hogy épeen egy réz alapot készítenek. Kérdeztük, hogy oda mi kerül majd, a mesterember elmondta, hogy itt fog állni a kézmosáshoz a vizes medence. Tudjátok, hogy amikor a kohanita bemegy a Hajlékba, meg kell, hogy mossa a kezét és akkor is, amikor kijön onnan. Nagyon fontos része  a Miskánnak, pont, mint amennyire a víz fontos az élethez. Ekkor eszembe jutott valami. A zsebemben volt a kis réz tükröm, amit még Egyiptomban kaptam a nagymamámtól.

/réztükör, egyiptomi/

Azt mondta, hogy egy lánynak fontos, hogy legyen tükre. Ezt nem értettem, engem nem nagyon érdekelt, hogy éppen kócos-e a hajam, vagy maszatos-e az arcom, viszont a nagymamám okos asszony, így hát szépen eltettem a tükröt és néha bele is néztem. Anyukámnak és a többi nőnek is volt réz tükre, így az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha odaadnánk a réz mosótálhoz, hogy abból készüljön az edény belső része. Eleinte nem nagyon értették, mire gondolok, aztán elmagyaráztam, hogy szeretném, ha a tükör ránk, nőkre emlékeztetné az Örökévalót és milyen jó lenne, ha ez itt állhatna a Szentély előtt. A többiek egyetértettek, összegyűjtöttük a tükreinket és Mózesnek adtuk. Ha finoman szeretnék fogalmazni, akkor ő ettől nem lett túl boldog. Szerinte ez a női dolog nem való oda, de nem utasított el bennünket rögtön. Izgultam, hogy mi fog történni, nem is mentünk el onnan, amíg végül Mózes vissza nem tért hozzánk. Ekkor  azt mondta, hogy az Örökkévalónak kedves az ajándékunk, így elfogadja és felhasználják. Így lett a réz mosdómedence a mi  tükreinkkel kirakva, aminek nagyon örültem. Azon kívül, hogy az apukám szőnyegei díszítik a Hajlékot,  az  én kicsi csillogó  réz tükröm is benne van valahol.