Se szeri, se száma a magyar történelmet a kezdetektől napjainkig ismertető egy vagy többkötetes monografikus igényű munkának. Bryan Cartledge könyvére több okból esett a választásom: egyrészt viszonylag friss, 2021. őszi megjelenésű az újabb kiadás, másrészt nem hivatásos történész írta, harmadrész aktualitása van.
Kezdjük a végén, a kötet időszerűségével: az új kiadás fülszövegét a nemrégiben elhunyt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai történész jegyzi. Lukács rámutat:
„Kívülállónak nehéz feladat megírni egy ország történelmét, kiváltképpen ha az ország nyelve különleges és történelme véget nem érő önvédelmi és függetlenségi harcok sorozata. Természetes, hogy a nemzetek történelmét általában saját fiaik írják meg. Vannak azonban olyan példák is, amikor egy idegen rokonszenvező, érdeklődő tekintete olyan tisztánlátással hatol be események, bonyolult hajlamok és érzelmek vadonába, hogy többet sikerül elérnie, mint steril ,,tárgyilagosságot”.
Ilyenkor a távlat érdekes módon színezni képes az események megszokott értékelését is. Ez áll Sir Bryan Cartledge Megmaradni – A magyar történelem egy angol szemével című könyvére is, amely már címében elárulja a szerző legfontosabb felismerését: a magyar nemzet karakterének egyik legjellemzőbb vonása, hogy minden katasztrófa ellenére újra és újra sikerül megmaradnia, majd meglepő módon felemelkednie. A magyarság legpozitívabb jellemzői – a szellemi alkotások és a váratlan megújulási képesség – csaknem mindig felbukkannak a komor tragédiákat túlélő nemzetben. Igen, a megmaradás fontossága, hiszen nyugatról a germán tömb, míg azon túl minden irányból a szláv hegemónia. A napjainkban zajló ukrajnai háborús események is jelenkori értelmet adnak Cartledge könyvének, ne váljanak örök próféciává Ady Endre szavai: „Komp-ország, Komp-ország, Komp-ország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza.”
Visszatérve a könyv szerzőjére: Bryan Cartledge klasszikus karrierdiplomata, a brit diplomáciát szolgálta Svédországban, Iránban, majd 1980-ban átvette első nagyköveti kinevezését brit nagykövetként Magyarországon. Ekkor határozta el, hogy ha ideje engedi a későbbiekben megírja hazánk történelmét. A szerző saját előszavában így fogalmaz: „A Magyarországon töltött három és fél év alatt mély szeretet és tisztelet fejlődött ki bennem az ország iránt, de nem pusztán a vendégszeretet miatt…Ez a könyv az én csekély hódolatom. Nem mentes a bírálattól, néhány véleményemet talán nem fogják kellemesnek találni a magyarok, de a magyar nép iránti tiszteletemmel összeférhetetlen lett volna bármi más, mint az a tárgyilagosság, amelyre törekedtem.” Egy elég apró betűkkel szedett, 550 oldalas könyvből, mely időszámításunk előtt 400-tól kezdi a történet mesélését, egészen 2000. június 4. napjáig, a trianoni béke(diktátum) aláírásának 80. évfordulójáig, nehéz lenne bármit is szemelvényként kiemelni. Javaslom mindenkinek elolvasásra, akár csak bele-bele olvasgatásra, intenzív olvasmány, talán úgy lehet vele legjobban haladni, hogy nem regényszerűen olvassa az ember, hanem érdeklődése szerinti korszakok szerint haladva.
(Kiadja: Rubicon Intézet Nonprofit Kft., 2021.)
