Eric Whitacre korunk egyik befolyásos zeneszerzője, aki elsődlegesen kórusoknak, azon belül is az a-capella kórusoknak írt műveivel emelkedik ki. A zeneszerző mesterien használja az emberi hangok által megszólaltatott akkordokat, effekteket és színeket arra, hogy a legkülönbözőbb érzelmeket és képeket jelenítse meg műveiben. A modern technológiát és az internetet felhasználva hozta létre a “virtual choir” (virtuális kórus) kezdeményezést, amelyben az énekesek a világ bármely részéről tölthetnek fel videót az adott mű szólamairól, majd a több ezer hangot digitálisan összevágva hoznak létre egy országhatárokat áthidaló grandiózus kórust.
Bár ő maga nem zsidó származású, életművében találunk zsidó témájú műveket is. Az egyik legismertebb zsoltár a 137-ik, mely számos zeneszerzőt (klasszikust és könnyűzeneit egyaránt) ihletett meg, többek között Eric Whitacre-t is 2013-ban. A zsoltárt oly sokan feldolgozták, hogy ennek a témának egy külön írást fogok szentelni a rovat következő részében. A zeneszerző akkori feleségével, Hila Piltmann énekessel, 1996-ban meghívást kapott egy koncertre Németországba, mely alkalomra egy szoprán énekhangra, hegedűre és zongorára íródott kompozíciót kellett írnia. Feleségét kérte meg, hogy írjon rövid szövegeket anyanyelvén, és mivel Hila Pittman izraeli születésű énekesnő, pár nap múlva elő is állt néhány rövid héber verssel. Így született meg az Öt héber szerelmi dal című mű, mely az évek folyamán jelentős változásokon ment keresztül. Az eredeti művet később különböző módokon áthangszerelte, így jelenleg a műnek öt különböző verziója létezik: az eredeti szoprán, zongora és hegedű felállás; kórus és vonósnégyes; kórus, hegedű és zongora változat; szoprán, alt és vonósnégyes; illetve szoprán alt, zongora és hegedű variáns.
Érdekesség, hogy minden szöveg Hila és Eric egyik közös emlékét idézi fel. A mű itt hallgatható meg.
A dalok szövege nyersfordításban:
1. Kép
Egy kép van a szívembe vésve,
Amely a fény és a sötétség között mozog.
Egyfajta csend borítja a testedet
És a hajad az arcodba hullik
2. Könnyű Feleség
Könnyű feleség,
Mind az enyém
És ő könnyen
Meg fog csókolni
3. Beláthatatlan
„Beláthatatlan” mondta a tető az égnek,
A köztünk lévő távolság végtelen.
De nemrég ketten felszálltak ide,
És csak egy centiméter maradt közöttünk.
4. Micsoda Hó!
Micsoda hó!
Mintha kis álomdarabok
hullanának az égből.
5. Gyengédség
A férfi tele volt gyengédséggel,
A nő kőkemény volt
És akármennyire is szeretett volna ilyennek maradni,
Egyszerűen, minden ok nélkül
A férfi magához vette őt
És a legpuhább helyre tette.
A továbbiakban a kórusra írt változatot vizsgáljuk meg kicsit közelebbről. A dalciklus első műve a Tmuná, azaz a kép címet viseli. A dal bevezető és záró hegedűjátéka keretbe foglalja a rövid énekes részt és egy csodálatos képet jelenít meg a zene eszközeivel. A Könnyű feleségben férfiszólamok vezetnek be egy vonósnégyessel kísért dallamot, melyre a női kórus egy ritmusos, táncos énekléssel felel, így jelenítve meg a könnyedséget, játékosságot. A dal végére a férfi és a női hangok összefonódnak. A következő mű a legrövidebb a ciklusban, egyfajta átvezetőként is felfogható a negyedikhez, melyben a zeneszerző igazán megmutatja azt, hogyan lehet az emberi hanggal és hangszerekkel képet festeni. A hanghatások valóban felidézik a hóesés varázsát. A zenét hallgatva szinte látjuk magunk előtt, ahogy felfelé nézve csodáljuk a végtelenből hulló fehér hópelyheket. A hangfestés az utolsó dalban is fontos szerephez jut, akárcsak az első dalból ismerős hegedű szóló, mely az énekhangokkal gyönyörűen olvad egybe, és az az érzésünk támad, hogy a zene minket is könnyed szárnyakon repít magával.
Sámuel második könyvének 18-ik fejezetében olvashatjuk a megható történetet, miszerint Dávid király a fiát, Absalom-ot siratja. Eric 1999-ben zenésítette meg a bibliai szöveget egy barátjának ajánlva, aki akkortájt veszítette el a fiát balesetben. Az a-capella kórus a zeneszerző egyik kiemelkedő művének számít. A több helyen 18 szólamot megszólaltató alkotás különböző kóruselemeket (szóló, egyszólamú dallam, különféle akkordok, súrlódások) váltakoztatva és egymásra építve teremt monumentális egységet. Elnyújtott, hosszú, szinte fojtott akkordokkal vezeti be a szerző a szöveget. Szoprán szólam vezeti fel, majd a többi szólam is csatlakozik, végül hatalmas feszültséget teremtve, mintegy kirobbanva, segélykiáltássá alakul a „Fiam, Absalom!” megszólítás. A műben különös szerepet kapnak az elnyújtott szünetek, melyek az ürességet és a gyászt hivatottak megjeleníteni. A műre jellemző eme hármasegység: szünetek, halk, imaszerű dallamok és akkordok, valamint a szinte már kaotikus, mégis rendszerben lévő felkiáltások, amellyel a szerző hitelesen ábrázolja a gyászoló apa fájdalmait.
Mivel Eric Whitacre a mai napig is aktív zeneszerző elképzelhető, hogy a jövőben több, a zsidósághoz kötődő művel járul hozzá a zenei világhoz.