Mert vízilabdában mi vagyunk a császárok… tudatta évekkel ezelőtt a reklám. S valóban, sokan vallják, ha foci, Brazília, ha kosárlabda, Amerika, ha jégkorong, Kanada, ha pedig póló, akkor Magyarország. Az olimpiai bajnokok, világbajnokok, és a sportvezető után jöjjön az a legendás edző, aki trónra emelte a magyar vízilabdát, akit nemes egyszerűséggel a magyar vízilabda atyjának neveznek.
Éppen százharminc esztendeje, 1892. március 15-én Budapesten született, Dr. Komjádi József és Frita Berta fiaként egy zsidó családba Komjádi Béla. A szabadságharc ünnepén született, míg ő maga forradalmasította a honi vízilabdát. Az MTK-ban kezdett el úszni 1910-ben, ebben nem volt sikeres, ezért (is) váltott 1914-től a vízilabdára. Hátvédként csendes csapatjátékosnak és jó taktikusnak számított, s már az együttes kapitánya is volt, alig húsz évesen. Aztán közbeszólt az első világháború, melyben számos kitüntetést kapott, majd súlyosan megsérült, egyik lábából kioperálták a térdkalácsot, s emiatt egész életében sántított, ráadásul gyermeke sem születhetett. Még a Császár-fürdő katonai utókezelővé alakított szállodájában lábadozott, amikor a labdázó gyerekeket figyelve döntött úgy, a tehetséges úszó és a vízilabdás fiatalokat támogatja. Érettségi után a Magyar Általános Kőszénbányánál lett tisztviselői, ezt az állását feladta, más források szerint nyugdíjazták – egy biztos, ezt követően járta az uszodákat, strandokat, vagy éppen Duna partját és kereste az ügyes gyerekeket. Számos későbbi olimpiai bajnokot ekkor fedezett fel. Sérülése ellenére még pólózott az MTK-ban, míg tanítványai szintén a klubban sportoltak. Védenceit nem engedték be egy válogatott, vagy egy MTK futballmérkőzésre, – egyes hírek szerint az elnök-mecénás Brüll Alfréd mondott nemet – ezen megsértődött és az egész társaságot átvitte a III. kerületi TVE-be. Itt még két évig játszott, sőt, egy Ferencváros elleni 9:4-es vereség során csapata mind a négy gólját ő szerezte, 1919-ben. Két évvel később, már edzőként először az osztrák, majd a magyar bajnoki címet is megszerezte együttesével. Közben bekerült a Magyar Úszó Szövetség játékvezetői keretébe, ő lett a szervezet titkára, akihez természetesen a vízilabda tartozott. 1924-ben nagy reményekkel indult a válogatott a párizsi olimpián, akkor is, ha a szövetségben akadt, aki csak úgy engedte volna rajthoz állni az együttest, ha tisztességgel szerepel előtte Bécsben, az osztrákok ellen. Nos, Komjádi fiai 9:2-re nyertek… S az olimpia is remekül kezdődött, háromszori hosszabbítás után 7:6-ra verték az olimpiákon még veretlen, négyszeres győztes Angliát. Ám a folytatásban egy győzelem mellett jött két vereség is, így a csapat végül az 5. helyen zárt. Komjádi pedig kifejtette, szükség lenne az összeszokottságra, a több komolyabb ellenfélre, de legnagyobb gondként azt emelte ki, „téli uszoda” híján a szezon június 15-től szeptember 15-ig tart. Kis szünet után 1926-tól újra a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányává nevezték ki. A válogatottal ezalatt háromszor nyert Európa-bajnokságot (1926, 1927 és 1931), míg az 1928-as olimpián „csak” az ezüst jött össze. Bár a döntőben már 2:0-ra vezettek a németek ellen, a vetélytárs egyenlített, majd a hosszabbításban három gólt szerzett és 5:2-re nyert. 1930-ban megvalósult Komjádi nagy álma, amelyért oly sokat küzdött, megépült és átadták (fedett medencével) a Nemzeti Sportuszodát, melyet a magyar vízilabda bölcsőjeként is emlegetnek. Komi bácsi elszántan harcolt játékosaiért is, akadt, akinek munkát igyekezett szerezni, más esetben a család tartozását fizette ki a saját zsebéből. (Homonnai Márton finoman szólva sem hálálta meg a figyelmet, mert a nyilas hatalomátvétel után a Fegyveres Nemzetszolgálat országos főparancsnokahelyettese lett, ezért a második világháború után távollétében elítélték. Németországon keresztül Dél-Amerikába távozott, Argentínában telepedett le.)
A modern vízilabdasport megalkotójaként megannyi újítás fűződik a nevéhez, többek között bevezette a medencén kívüli, tornatermi edzést, itthon elsőként foglalkozott az utánpótlással. Cirkuszi zsonglőrtől leste el és fejlesztette tovább a légstopot és a légpasszt – hogy a játékos a levegőben érkező labdát kapásból passzolja tovább, vagy lője kapura. Korábban ugyanis még a legjobb játékosok is hagyták a vízbe esni a labdát és csak utána nyúltak érte. Szakkönyvet is írt, A vízipóló címmel. Ebben a sportág története mellett olvashatunk a szabályokról, a kezdő, a haladó és a jó játékos tréningjéről. Sőt, a hölgyeket is megemlítette – már 1924-ben! Komjádi munkájának 1932-ben lett meg a várva várt eredménye: az olimpián győzelemre vezette a válogatottat. A felkészülés során több bemutató mérkőzést tartottak, hogy fedezni tudják a kiutazás magas költségeit. Los Angeles-ben a címvédő németeket úgy verték 6:2-re, hogy már 6:0-ra is vezettek, Japánt 18:0-ra, míg a házigazdákat 7:0-ra győzték le. Ekkor indult el a magyar póló olimpiai remeklése, a mai napig kilenc aranyéremmel. Nem sokáig örülhetett a sikernek, s nem lehetett részese az 1936-os berlini címvédésnek sem, a következő év márciusában agyvérzést kapott, s másnap, tíz nappal 41. születésnapja előtt, 1933. március 5-én agyvérzésben elhunyt. Tiszteletére, róla nevezték el a Császár-uszoda mellett felépült fedett uszodát. Utca és egy utánpótlás-emléktorna is őrzi nevét és emlékét.
