A régóta vágyott egyenjogúsítás megszületésében bízva a zsidók többsége örömmel és lelkesen csatlakozott az 1848. március 15-én kitört forradalomhoz. E hőn áhított remény megvalósulása azonban még váratott magára. Az országszerte fellángoló antiszemita pogromok késleltették a kormány számára is az egyenjogúsítás törvénybe iktatását. A zsidók ennek ellenére nagy buzgalommal vettek részt a fegyveres küzdelemben is, és jócskán kivették részüket a honvédsereg felállításához szükséges anyagiak megteremtésében. A kulturális életben e téren kiemelkedő szerepet játszott a zsidó Szegfi Mór Mihály, aki a márciusi ifjak egyikeként költő, újságíró, tanár és miniszteri titkár is volt.
Szegfi Mór Mihály (1825-1896)
A Somogy megyei Szilen született 1825. március 5-én. Berlinben és Prágában végezte tanulmányait. Szegény sorsú fiatalként óraadással, írogatással tartotta fent magát. 1848-ig az izraelita magyar nyelvterjesztő egyesület titkára volt, s már akkor feltűnt népies hangvételű költeményeivel. Versei, elbeszélései és tárcacikkei jelentek meg különböző szépirodalmi folyóiratokban. Hugó Károly mellett a legkoraibb magyar zsidó szépírók egyike volt.
Zsidósága mellett mindig kiállt, sőt, felszólalt antiszemita írótársai ellen és novellákat írt a zsidók védelmére. 1848-ban közreműködött az Első magyar zsidó naptár és évkönyv kiadásában. A szabadságharcban kapitányi rangot nyert, majd Szemere Bertalan titkára lett. A világosi fegyverletétel után menekülnie kellett, elhagyta az országot. 1861-ben tért vissza, feleségül vette Kánya Emíliát, a Családi Kör című lap szerkesztőjét és folytatta írói, újságírói munkáját Pesten. A kiegyezést követően a Kereskedelmi Minisztériumban kapott titkári állást, de mégis a tanítás volt a szívügye, ezért Lőcsén, majd Kassán a főreáliskolában tanított. 1886-ban vonult vissza nyugalomba, és Fiumében élt családja körében.
Amikor a szabadság eszménye átitatta egész Európát, újra előtérbe kerülhettek a zsidóság magyarosodási szándékával kapcsolatos kísérletek is. A forradalom előszelében a zsidóság nem csak hazájáért, Magyarországért szállt síkra, hanem azért is, hogy kivívja régóta vágyott egyenlőségét is. Ebben a légkörben született meg 1848-ban Szegfi Zsidó vagyok című verse, mely egyfajta önvallomásnak is tekinthető, s emellett tükrözi az adott kor képét is. A vers Kohn Sámuel megzenésítésében került közlésre az Első magyar zsidó naptár és évkönyvben. Soraiban érzékelhető, hogy maga a „zsidó” szó a szégyen, a szitok, a kivetettség tartalmával volt egyenlő. Ezek ellen szál síkra, hogy bizonyítsa: minden negatív érzés a zsidósággal kapcsolatban ok nélküli rágalom. Szegfi büszkén vallja magát zsidónak, sőt, fölé kerekedik mindazoknak, akik a másik embert más vallása, más nemzetisége miatt nyomják el. Az utolsó versszak mégis a remény hangján szólal meg, bízva abban, hogy a sok évszázada gyökeret vert előítélet eltűnik, s beigazolódik a zsidóság hazája, a magyar hon iránt érzett hűséges, odaadó szeretete.
Zsidó vagyok
Az vagyok és százszor mondom
Én zsidó vagyok igaz;
Mert zsidó a nemzettségem
És hitem szivem is az.
Mért ne mondanám, mi tagadni
Van ebben, mi kárhozat,
Nincs ez ennek szégyenére,
Aki szégyent rá nem adt.
Van pirito vád e szóban,
Van mi szűt és vért fagyaszt,
Van gyalázat rút e szóban,
De zsidó nem érzi azt.
Érzi ki a kinos jármot
Ráveté kegyetlenül
És örül ha törpe lelke
Mind alább alább merül.
Ki ezen nevetni képes,
Irtsa ki a szót: zsidó:
Mert ha tud pirulni, szégyent
Süt reája majd e szó.
Mert ha végre hő imánkra
Szétszakad a rabbilincs,
Megmutatjuk a zsidónál
Jobb magyar a földön nincs.
Felhasznált irodalom:
-Magyar Életrajzi lexikon L-Z, szerk.: Kenyeres Ágnes. Akadémia kiadó, Budapest, 1982.
-Múlt és Jövő, 1999. 2. szám. szerk.: Kőbányai János és Vermes György.
–Róna Tamás – Mezei Mónika: A magyarországi zsidóság története 2018 In: https://szitkonyvek.hu/termek/4968