„Pénzt, paripát, fegyvert” – zsidók az 1848-as szabadságharcban

Kétségtelen, hogy a magyar zsidók szerepéről az 1848-as szabadságharcban Bernstein Béla főrabbi írta a legismertebb könyvet, így először erről a műről és alkotójáról kell megemlékezni.

Bernstein 1868. január 7-én Várpalotán látta meg a napvilágot. Szüleiről, gyerekkoráról keveset tudunk; felsőfokú tanulmányait a budapesti Országos Rabbiképző Intézetben végezte. Az Egyenlőség című lap 1917. július 17-i számában Kiss Arnold főrabbi így jellemzi: „… lázas szorgalmú, ugyancsak szigorú erkölcsű, mély vallásosságú, elegáns diák…” 1892 augusztusában a frissen végzett ifjú rabbi a szombathelyi hitközségnél helyezkedik el. Az itt töltött évei alatt készült el a Tóra fordításával, amely az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat (IMIT) kiadásában jelent meg 1896-ban. Ugyancsak Szombathelyen írta meg főművét, Az 1848-49-iki magyar szabadságharcz és a zsidók című monográfiát, amelyhez Jókai Mór írt előszót. A könyv végén név szerint felsorolt „zsidó honvédtisztek, fő-altisztek és közharcosok”, valamint „a szabadságharc után büntetésből az osztrák hadseregbe besorolt zsidó honvédek” listái összesen 2209 nevet tartalmaznak. Előszavában Jókai ezt írja: „Én, aki e tanulságos múltnak dicső és gyászos eseményeit keresztüléltem az akkori intéző körök közvetlen közelében, csak arról tehetek tanúságot, hogy ezek a rendbeszedett adatok valódiak.”

A szabadságharcban részt vett zsidók összlétszámát Kossuth Lajos húszezer főre becsülte. (1.) A magyar zsidók azonban nem csak fegyverrel az oldalukon, a csatatéren jeleskedtek, hanem jelentős szerephez jutottak a honvédsereg felszerelésében és folyamatos ellátásában is, ki-ki a saját területén. Példa erre Brachfeld Arnold lókereskedő, akit Mészáros Lázár hadügyminiszter azért rendelt magához, hogy megbízza: vásároljon 900 lovat, hogy felállhasson egy huszárezred. (2.) Az ügylet lebonyolítása lehetetlennek tűnt: Jellasics csapatai vészesen közeledtek, így mindössze nyolc nap maradt az intézkedésre. Ennek hallatán Brachfeld vállalta, hogy négy nap alatt teljesíti a rendelést. Sokan kételkedtek a küldetés sikerében, de csodák csodája, a negyedik nap reggelére a kereskedő megjelent a 900 lóval. 11 nappal később kerül sor a csatára, amelyben Jellasics vereséget szenved. A történet folytatása már nem ilyen szívderítő. A bukás után Haynaunak a fülébe jutott, hogy a zsidók nélkül nem lett volna lehetséges a lovasezred felállítása. Mikor a „bresciai hiéna” megtudta, hogy mindezt ráadásul nem is a busás haszon fejében, hanem hitelben, segítő szándékkal tették, mérgében egymillió forint hadisarcot rótt ki a zsidókra, Brachfeld Arnoldot ráadásul börtönbüntetésre ítélték. Hegedüs Géza erről írt, Kilencszáz ló balladája című versét (3.) ezzel a szakasszal zárja:

És amikor jött a bosszú

s Brachfeld Arnold annyi mással

hosszú börtönt szenvedett el

erős lelkű kitartással,

majd amikor rabságából

a szabadba lépett végre —

rágyújtott a pipájára

és azt mondta, hogy „megérte”.

Egy sereg ellátása, ügyelve rá, hogy közben a polgári lakosság se szenvedjen hiányt, nem egyszerű feladat. Klapka György tábornok, a komáromi vár hős védője Kohn Sámuel pesti főrabbihoz írt levelében így méltatott egy Eperjesen született magyar zsidót:

„Holländer Leó, vezető hadbiztosom Komáromban, aki a helység utóvédharcai során annak ellátásáról gondoskodott, mint őrnagy, s aki a civil lakosságnál – melynek szenvedéseit a lehetőségekhez képest enyhíteni tudta – ugyanolyan szeretetnek örvendett, mint a hadseregnél. Hála elővigyázatos működésének és lelkiismeretességének, a helység sohasem szenvedett hiányt.” (4.)

Az Egyenlőség című napilap 1938. március 17-i száma szerint Holländer Leó honvédőrnagy ezen túlmenően a kassai honvédtábor élelmezését is megoldotta, mégpedig saját pénzéből.

És még egyszer a pénzről: numizmatikus körökben ma is keresett cikkek a szabadságharc papírpénzei, amelyek megtervezése a zsidó származású Tyroler József litográfus, fa,- acél- és rézmetsző mester nevéhez fűződik. A Kossuth bankókról van szó, amelyek egy bő évig voltak mindössze forgalomban. Megrajzolásukért Tyroler börtönbüntetést kapott, de befolyásos ismerősei közbenjárására néhány hét elteltével szabadon engedték. A bankókat az osztrákok meg akarták semmisíteni, mert – bár vásárlóértékük már nem volt – a magyar függetlenséget jelképezték, mint ahogyan jelképezik mind a mai napig.

Jegyzetek: