1848. március 15-e nemzeti ünnepünk, s talán kissé hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy 1848-ban szinte egész Európán végigsöpört egy forradalmi hullám. Iskolai tanulmányainkból, de a különböző regényekből és az azokból készült filmfeldolgozásokból is tudjuk március 15-e hogyan zajlott le Budapesten, s miként jutott el a forradalom híre vidékre.
De talán érdemes kissé nagyobb összefüggésben is szemlélni a magyar eseményeket. A XIX. század első fele számos változást hozott szinte az élet valamennyi területén, amelyek alapvetően változtatták meg nem csak az elit, hanem az átlagemberek életét is. A XVIII. század végétől kezdődően az ipari forradalom, magának az iparnak a mind inkább előtérbe kerülése nem csak az országok gazdasági szerkezetét változtatta meg, hanem néhány évtized alatt a társadalmak összetételét is. A mind létszámában, mind gazdasági jelentőségében csökkenő parasztság mellett egyre inkább erősödött az ipari munkásság, illetve a polgárság. Utóbbiak nem csak erős öntudattal, hanem egyre határozottabb, és egyre határozottabban képviselt politikai célokat fogalmaztak meg. A század közepére szinte mindenhol kialakult egy(fajta) középosztály – Magyarországon ez a középnemesség volt –, amely haszonélvezője volt a változásoknak. Az, hogy mikor fogjál úgy érezni, hogy fel kell(ene) gyorsítania a változásokat, „csak” idő kérdése volt. A gazdasági változások mellett a XIX. század elejére nem csak kialakult, hanem el is terjedt a liberalizmus és a nacionalizmus ideológiája, utóbbi esetben nem egyszer ez irredentizmussal is vegyült. A két ideológia volt, hogy egyszerre, szinte párhuzamosan és egymást kiegészítve volt jelen a politikai életben – erre jó példa szinte a teljes közép-kelet-európai régió. Itt a társadalmi egyenlőségért folytatott küzdelem gyakran esett egybe nemzeti, nemzetegyesítési célokkal is. Ha jól megnézzük, az első forradalom Szicíliában tört ki (1848. január 12.), ahol nem csak a Bourbon uralom ellen lázadtak, hanem megjelentek a csírái az egységes Olaszország gondolatának is, habár arra még több mint egy évtizedet kellett várni.
A párizsi forradalom (1848. február 22.) már valóban európai jelentőséggel bírt, sokakra ösztönzőleg hatott. Bár látni kell, hogy a forradalom oka belső okokra vezethető vissza (pl.: már 1847-ben be voltak tiltva a politikai gyűlések az országban), s az uralkodó az utolsó pillanatig próbálta megmenteni az. un. „júliusi monarchiát”, de a forradalom napok alatt győzött. A létrejött II. Köztársaság 1852-ben megbukott, amikor is Charles-Louis Napoléon Bonaparte császár lett, hatalmát népszavazás is megerősítette… Ugyan találunk forradalmi eseményeket Moldvában, a felosztott Lengyelország területén, Belgiumban, Svédországban de még Írországban is, de ezek rövid életűek voltak. Moldvába 1848 szeptemberében bevonultak az orosz csapatok és „beszüntették” a forradalmat, vagy a Posenben történt tüntetése után a névleg autonómiával bíró Poseni Nagyfejedelemséget a porosz uralkodó megszüntette. Már utaltam rá a német nyelvterületeken a sajtószabadság és a gyülekezési jog kiterjesztése mellett a német egység volt a leggyakrabban említett követelés. A Frankfurtba összehívott ún. elő-parlament feladata előkészíteni az össznémet nemzetgyűlési választásokat, valamint egy alkotmány kidolgozása volt, hogy létrejöhessen az egységes német nemzetállam. Az 1848. március 31-én összeült parlament egészen 1849 tavaszáig ülésezett – még egy alkotmányt is elfogadtak – de a hőn áhított célokat nem sikerült elérni. A Habsburg Birodalom szinte minden szegletében történtek forradalmi események, nézzük akár Észak-Itáliát, Galíciát, cseh területet, nem is szólva Bécset vagy Magyarországot. A konkrét célok egyszerre voltak nagyon hasonlóak és nagyon különbözőek. Sokan gondolkodtak a Habsburg Birodalomtól való elszakadásban és önálló nemzetállam létrehozásában, de például Bécsben a fő cél a Habsburgok elűzése volt. A nyár folyamán az osztrák csapatok leverték az észak-itáliai és prágai felkeléseket, majd október folyamán a bécsi forradalmat is. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy az 1848-as forradalmi hév és lelkesedés végigsöpört ugyan a kontinensen, de a legtöbb helyen néhány hét, esetleg hónap után leverték a forradalmakat… Mindezen tényeket figyelembe véve, különösen nagyra kell értékelni őseinket, akik 1848-ban nem „csupán” kirobbantottak egy forradalmat, hanem az azt követő szabadságharcot is megvívták, amelyet csak külső segítség bevonásával tudtak a Habsburgok – hangsúlyozom – katonailag megnyerni.