Így kívánnak kellemes purimi ünnepet egymásnak a hívő emberek. Hagyományaink ugyanis az Ö – való által irányított sorsnak tulajdonítják a nép hajdani csodás megmenekülését, a zsidóság fennmaradását. Mindennek a hagyománynak, a bibliai Eszter tekercsben olvasottak képezik az alapját.
Eszter könyve világirodalmi bestseller lett az elmúlt közel két évezred folyamán. A könyv olvasói véletlenek sorozatát látják benne, a kiszámíthatatlan, irányíthatatlan élet fordulatos eseményeit. Mi viszont nem a véletlen játékát látjuk benne. A hívő számára ez maga a Sors, amelyet Ö – való (a rejtőzködő I – ten) irányít. Az Eszter könyvéből eredő zsidó ünnep neve, Eszter története szerint perzsa szó. A pur szó sorsolást jelent.
“Az első hónapban, vagyis niszán hónapjában, Áchásvéros király tizenkettedik évében purt, vagyis sorsot vetettek Hámán előtt, napról napra, hónapról hónapra, a tizenkettedik hónapra, vagyis ádár hónapjára.” (Eszter könyve: 3.fejezet, 7. vers)
A király és gonosz minisztere, Hámán sorsot vetettek, hogy melyik napon öljék meg az ország zsidóit. Hol volt ez az ország és mi közük volt a perzsáknak a zsidókhoz? Joggal merül fel a kérdés. Mégis, a kérdést helyesen úgy kell feltennünk; hogyan kerültek oda a zsidók és mi közük volt a perzsáknak ehhez az országhoz? A Közel – Keleten és a Közép – Keleten az ókorban hosszú századokon át a Nílus; a Tigris és az Eufrátesz köze; a kisázsiai Hattus egymást követő birodalmai uralkodtak. A három birodalom folyamatosan küzdött egymással, mígnem egy negyedik birodalom mindhármukat legyőzte. Az ókori perzsák a hettitákat, a mezopotámiai államokat és Egyiptomot is, mint világbirodalmat végleg leigázták. Egyiptom rabszolgaságba hurcolta a tőle függő területek lakóit. A hettiták és az asszírok legyilkolták, deportálták a meghódoltatottakat. A Babilóniai Birodalom különféle korszakaira is jellemző volt a széttelepítés, elhurcolás. Ezzel szemben a perzsák a leigázott területek “önkormányzatiságát” meghagyták. Szokásaikat, nyelvüket, vallásukat megtarthatták. A tartományi önállóság az említett kérdésekben, a deportáció rendszerének megszüntetése; egy kiegyensúlyozottabb, a birodalom polgárai számára a korábbiaknál biztonságosabb életet biztosítottak. Mindezeken felül a birodalom hivatalos nyelvévé az arámi (akkorra kihalt) nép nyelvét tették. A birodalmi arámi lehetővé tette, hogy ne csupán a perzsa elit versenghessen az egyéni érvényesülésért. A zsidóságot a babilóniai fogságban érte a perzsák világbirodalmának létrejötte és felszabadulásként élték azt meg. A legvidámabb zsidó ünnep méltatásának nem része a történelmi párhuzam a birodalmak, akár a későbbi birodalmak sajátosságai között. Mégis ezt a zsidó ünnepet nem héber, mégcsak nem is birodalmi arámi nyelven, hanem ezzel a perzsa eredetű szóval illették évezredeken át mindmáig. A zsidó emlékezet a zsidó tapasztalatokat a történelem évezredekkel régebbi korából hozza magával és hozza elő, ha egybe kell vetni újabb és újabb idők változásaival.
“Ö – való, a seregek Ura mondja ezt: A negyedik hónap böjte, az ötödik hónap böjte, a hetedik böjte és a tizedik böjte örömmé és vigalommá, kedves ünnepnapokká lesznek Juda házában, csak az igazságot és a békét szeressétek.” (Zechárja: 8. fejezet, 19. vers)
A Zechárja prófétánk által megénekelt történelmi böjtnapok máig léteznek a hagyományőrző zsidóság közösségeiben. A jeruzsálemi Szentély, mégpedig az első, a Salamon királyunk által épített Templom pusztulására emlékeztetnek az idézett böjtnapok. Áv hó 9 “az ötödik hónap böjte” a legjelentősebb gyásznap. Ante 587. áv hónap 9 – én Nebukadnecár Jeruzsálem és a Szentély lerombolása után a zsidóság legjavát hurcolta Mezopotámiába. Ehhez kapcsolódik a Talmud gyakorta idézett mondása: “Egykor majd a legnagyobb gyásznap, áv hó 9 – e lesz a legnagyobb öröm ünnep Izráelben“. Mindehhez az kell amit Zechárja prófétánk mond: “csak az igazságot és a békét szeressétek“.
Purim ünnepének leírása az ókor legnagyobb lélekszámú zsidó populációjának megmenekülését tárja elénk: “(ez a) hónap, amely átváltozott számukra bánatból örömre, gyászból ünnepnappá“. (Eszter könyve: 9. fejezet, 22. vers) Purim bibliai ünnep, annak ellenére, hogy Eszter könyvében Ö – való neve egyetlen egyszer sem fordul elő. Az Eszter tekercs felvételét a bibliai kánonba komoly vita előzte meg, amelyet i.sz. 100 körül folytattak le a javnei főiskolán. Az egyszerű zsidó ember elfogadta, hogy a Megilla, amelyet az ünnepen felolvasunk – ha rejtett módon is – tartalmazza Ö – való gondoskodó jelenlétét, irányító hatalmát. Esztér perzsa eredetű nevét akár héberül is elolvashatjuk: héberül eszatér – ként ejthető, ami annyit jelent = “elrejtőzöm”. A talmudi korban úgy gondolták, az Eszter könyvében valójában rejtve, de mindvégig ott munkál Ö – való akarata. Ezért az Eszter tekercs a “rejtőzködő I – ten könyve“. Megilla, tekercs az Eszter könyv neve a liturgiában. Az i.e. 539 – ben Kürosz perzsa király elfoglalta Babilont és engedélyt adott a fogságban lévő zsidóknak a hazatérésre, a szentély újjáépítésére. Mindezt Ezra könyvének 1.fejezetében olvashatjuk. A zsidók nagy tömegei elfogadták a perzsa uralmat és ottmaradtak a Folyóközben. Gazdaságilag megerősödve, a perzsa társadalomba beilleszkedve idegen neveket vettek fel. Esztér a perzsa Astarte, Mordekháj pedig a szintén perzsa Murduk megfelelője.
” Van egy nép, szétszórtan él a népek között. Vallásuk különbözik minden más nép vallásától, a király törvényeit nem tartják be. A királynak nem érdeke, hogy ez a nép fennmaradjon. És pedig tízezer tálentumot fizetek be a (zsidók vagyonából) a király pénztárába.” (Megilla:3,8)
Az idézett bibliai mondat kifejezi minden idők zsidógyűlöletét. Az antijudaizmus, majd az antiszemitizmus vádjai mellett az elrabolható zsidó vagyonra való utalás minden uszításnál jobban hatott a pogromokhoz csatlakozókra. Az ámálékita Hámán az uralkodó engedélyét megszerezve már a napot is (Ádár 13.) kijelölte, amikor Perzsia zsidóságát kiírtja. Azt a zsidóságot, amely I – tenfélelem nélkül volt. Az i.e. 356 – ban, ádár 13 – án Esztér királyné nagybátyjával Mordekhájjal és a perzsiai zsidóság nagy részével együtt böjtölt és esdekelt, hogy meggátolják Hámán majd egy évvel korábban kitűzött tervének megvalósulását. Ennek emlékére böjtölünk szerdán, ádár 13 – án napkeltétől napnyugtáig, Purim bejöveteléig. Majd ádár 14 – én megemlékezünk a perzsa uralom alatt élő zsidó nép i.e. 356 – ban történt csodás megmeneküléséről, amelyről a Megilát Esztérben olvashatunk részletekre menően. Ez a bibliai elbeszélés Esztér befolyásának tulajdonítja a Hámán – i terv meghiúsítását. Ugyanakkor feltűnő az Esztér böjtjén résztvevő zsidóság nagy száma: a beolvadás felé tendáló zsidó tömegek visszatértek zsidóságukhoz. Talmud utal rá, hogy Izráel sokszor csak külső csapások nyomán tér meg I – tenéhez, hitéhez. Csakhogy a külső veszedelmeket nem mindig követi Purim. Ha a zsidó nép egységes, mentes a testvérgyűlölettől és Izráel számára egymás megértése, segítése az ideál, akkor az örök Ámálék sem törheti meg.
Ám Jiszráél cháj!
Izráel népe él és élni fog! Úgy legyen!
Chág Purim száméách!
