Smini hetiszakasz a pusztai Szentély felavatásával kezdődik, amit az egyiptomi rabszolgaságból szabadult nemzedék épített fel. Az avatás a pusztai vándorlás második évében, Niszán hónap elsején volt, vagyis egy évvel azután, hogy véget ért őseink hosszú egyiptomi rabszolgasága. “Volt a nyolcadik napon”. Ez a nap a “nyolcadik”, ami követte a felavatás hét napját. Ez a magány, a megtérés, a megtisztulás hét napja volt és ezzel váltak Áron és Fiai méltóvá arra, hogy I’sten és a világ új kapcsolatában betöltött szolgálatot ezen a napon elkezdjék. Így niszán hónap első napja rendkívüli fontosságot kap. Bölcseink a világ teremtés napjaival hasonlítják össze. Így ír erről a Tánja: “Ez a nap olyan örömteli volt a Mindenható előtt, mint az a nap amikor a föld és az ég teremtetett.” Mert ez az új alkalom az első emberpár óta, hogy a Sehina az Isteni szellem az emberek világában van, nem rejtve és nem átmenetileg, mint eddig, amikor I’steni kinyilatkoztatást kaptak a pátriárkák vagy próféták.
Sehina, vagyis az I’steni jelenlét közelségének a felismerése a világban adta annak a bizonyosságát, hogy a világ nem a véletlen szüleménye, hanem a legfőbb akarat alkotása. Valójában, az emberi magatartás függvénye a Teremtő jelenléte a világban. Ahogyan ezt a Brésit rábá 19: 13- ban olvashatjuk:
„A Sehina eredetileg az alsó világban volt, de amikor Ádám vétkezett, az első mennyországba távozott. Amikor Káin vétkezett, a másodikba, Enos nemzedékében a harmadikba, az özönvíz nemzedékében a negyedikbe, Bábel tornyának nemzedékében az ötödikbe, Szodoma nemzedékében a hatodikra, az egyiptomiak nemzedékében a 7.-ig. 7 igaz ember született: Ábrahám, Izsák, Jákob, Lévi, Kehát, Amram és Móse. Ábrahám lehozta a 6. mennyországba, Izsák a 6.-ról az 5.-re, Jákob az 5.-ről a 4.-re, Lévi a 4.-ről a 3.-ra, Kehát a 3-ról a 2-ra, Amrám a 2.-ról az 1-re, Mózes lehozta az alsó világba..”
Valójában I’sten egy adott időben távol és közel is van. Az ember számára a Sehina a közelség élményét adja a végtelen távolság ellenére. Tehát a Midrás szerint a Mindenható szelleme, jelenléte egyik mennyből egy másik mennybe emelkedik az emberek erkölcsi romlásával. És ez az állítás éppen úgy igaz az egyénekre, az egyes társadalmakra vagy az egész emberiségre. Az első ember bűnével az I’steni szellem az első mennybe távozott és a következő nemzedékek bűnei miatt az Teremtő jelenléte egyre csak távolodott. Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal, nemzedékről nemzedékre, majd Izrael fiai önazonosságának megerősödésével újra érzékelhetővé válik a Sehina jelenléte az emberi világban. Az egyiptomi fogságból szabaddá vált néphez visszatér és újra betölti a teremtett világát a Mindenható jelenléte, mint az első emberpár idejében: “Az Örökkévaló leszállt a Színáj-hegyére”. Niszán hónap első napján amikor felszentelték a pusztai Szentélyt Sehina betölti azt.
A második Templom lerombolása óta az I’steni jelenlét ismét “száműzetésben” van. Nem csak arról van szó, hogy elkíséri Izrael népét a száműzetésbe, hanem szenvedi szenvedéseit. Az I’steni jelenlét távozásának a gyásza nem csupán az ember gyásza, aki érzi megfosztottságát az isteni jelenléttől, hanem gyásza magának a Teremtőnek is, aki „száműzetésben” van a világából. Ezért mondják a bölcsek, ahhoz, hogy visszatérjen az I’steni jelenlét : “Elég, ha a gyászolók kitartanak gyászukban” / szanhedrin traktátus 97b/.
