Pészáhi készülődés

Orbán Anna
2022.03.28.

Kevesebb, mint három hetünk maradt Széder estéig. Minden évben nagyjából ilyenkor, teljes erővel berobban a tavasz és eljön a Pészáhra való készülődés időszaka. Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a pár hetet, elsőre a kalandos jelző ugrik be.

Ahány ház, annyi szokás, tartja a mondás, ez fokozottan igaz erre az időszakra is. Mi egy hagyománytisztelő, ám nem vallásos háztartást vezetünk, néhány gyerekkel kiegészülve. Pészáh mindig is fontos volt, igyekeztünk rendesen “hamectalanítani” és tartani az ünnepet, amennyire lehetséges. A gyerekek óvodájában egész sok társuk maceszt evett, kenyér helyett. Első évben érdekesség gyanánt, később már várták, mikor jelenik meg a gyerekeim fakkjában a több doboz ellátmány és boldogan ropogtatták az uzsonnához. Nekem a maceszos tejeskávé jelentette a nyolc napi ellátmányt, a gyerekeimnek viszont már egyéb igényei merültek fel. A klasszikus krumpli-hús-kompót egy-két alkalommal rendben volt, de hamar el kellett kezdenem recepteket keresgélni. Ahogy haladtunk a kamaszkorban, lett vegetáriánus, egy időre vegán gyermekem és barátaik, ami újabb kihívást jelentett. Nálunk szokás, hogy Pészáhkor nem eszünk kint, csak Széder este, így egészen sokat főztünk, sütöttünk. Lentebb mutatok egy kétfogásos pészáhi vegán vacsorát, melynek elkészítése nagyjából fél óra munkával megvan és meglepően finom.

Néhány ötlet Pészáhi készülődéshez, kisgyerekekkel

Időben tanuljuk meg a Má Nistanát!

Minden évben komolyan készültek a gyerekeim, hogy ki (nem) mondja el abban az évben a Mánistanát közönség előtt. Egész kicsi koruktól tudták, így inkább csak a lámpaláz csökkentette a lelkesedést. Kezdjünk el pár héttel Széder előtt gyakorolni velük, akár útközben, autóban, elalvás előtt, hogy a nagy napon már teljes hangerővel szólhasson a dal.

Süssünk maceszt!

Az otthoni macesz sütés jó móka, időre megy, így a gyerekek nagy élvezettel mérik a perceket és szurkolnak a lelkes szülőnek, hogy mindennel együtt benne legyen a 18 percben. Egészen sok liszt lesz mindenhol, de a végeredmény megéri a takarítást. Fontos! Forró sütőben, forró vaslapon készül, így a kisebbek inkább időt mérjenek, esetleg a kis lukak készítésében vegyenek részt.

Készítsünk elő egy sodrófát, egy deszkát, vagy használjuk a konyhapultot, szitát, egy stoppert, egy tálat, egy villát és a két alapanyagot, egy bögre lisztet és egy ugyanakkor bögre vizet. A kenéshez olívaolajat, ecsetet és sót. Szükségünk lesz egy fém sütőtálcára és egy konyhai csipeszre.

Lisztezzük ki a felületet, amin nyújtunk, melegítsük elő a sütőt 245 fokra, benne a sütőtálcával. Amint a sütő elérte a kívánt hőfokot, indulhat a keverés és az időmérés. Szitáljuk a lisztet a tálba, adjuk hozzá a vizet, közben keverjük folyamatosan. Amikor az összes víz a tálban van, a villával gyorsan dolgozzuk össze, majd borítsuk ki a lisztezett felületre és gyorsan gyúrjuk át. Vágjuk négy részre, majd felezzük el és formáljuk kis lepényeket a tésztából. Egyesével nyújtsuk olyan vékonyra, amilyenre tudjuk, igyekezzünk négyzet szerű formát elérni. A kinyújtott tésztát szúrjuk át a villával 25 helyen, fordítsuk meg és újra. Vegyük ki  sütőtálat a forró sütőből, nagyjából négy lapot tudunk egyszerre megsütni. A sütő tetejéhez közeli helyen süssük. Ha minden jól megy, most tartunk 9 percnél. Tegyük be az első adagot, süssük 2 percig, fordítsuk meg a fogóval, süssük tovább majdnem 2 percig, vegyük ki és tegyük fel a maradék lapokat. Ha nagyon gyorsak voltunk, sikerül a 8 lapot megsütni. Hűtsük ki, kenjük le olajjal és jól sózzuk meg. Ha véletlenül kerül egy kis zúzott fokhagyma is az olajba, még jobb. Hajrá!

Készítsünk papírból pészáhi kemencét!

A macesz sütő kemence készülhet egy nagyobb cipősdobozból, vagy kartonlapokból. Tegyünk bele papírtüzet és készítsünk egy lapátot is, amit majd a papír maceszeket ki és be lehet tenni a kemencébe. Játszunk macesz sütőset, egy valaki méri az időt, a többiek ki-be rakosgatják a rajzolt maceszeket. Tanuljuk meg, hányig kell számolni, hogy jól megsüljön a macesz!

Készítsünk Tíz Csapás forgót!

Három lap, egy körző, egy vonalzó és egy milton kapocs segítségével készítsünk egy kört rajta a tíz csapással, sorrendben. A tetején lévő kört díszíthetjük kivonulást ábrázoló rajzzal. Ahogy forgatjuk a kört, a kivágott szelet a következő csapást mutatja. A sorrendiség gyakorlása sosem árt. Ha gyermekünk tudja a csapásokat egymás után, szinte biztosan iskolaérett.

Készítsünk jelölőket a kitakarított helyek címkézésre!

Egyik évben a gyerekem szerzett rendőrségi szalagot, hogy a kitakarított szekrényeket eképpen jelölje. Ez sem rossz ötlet, bár Pészáhkor a konyha úgy nézett ki, mint egy bűnügyi helyszín.

Kedves ötlet szalagokkal saját készítésű címkéket aggatni a kitakarított szekrényekre, vagy szobák ajtajára.

Készítsünk saját széder tálat!

Rajzoljunk, ragasszunk, gyurmázzunk asztali díszeket, hogy ezzel is éreztessük gyermekeinkkel a  a Széder este fontosságát. Tervezzük meg az otthoni Szédert, készítsünk vendéglistát, mondjuk el, hogy meddig fog tartani, mi fog történni és, hogy a gyerekeknek mi lesz a dolguk az este során. Minél részletesebben átbeszéljük, annál jobban be tudnak majd kapcsolódni az egészen kicsik is.

Vegán vacsora Pészáhra

#veganpeszah

Töltött padlizsán édes paradicsomszószban, kesudióval

Ennek a receptnek egy klasszikus török étel az alapja, ezt dolgoztam át kissé. Egyszerűen elkészíthető, egy lábasban. Ha rendelkezünk klasszikus vas lábassal, használjuk azt. Az alapanyagoknál érdemes néhány jó tanácsot megfogadni, mivel azok minőségén múlik a végeredmény.

Hozzávalók két személyre:

  • 1 db közepes padlizsán, lehetőleg frissen, a vásárlás után pár napon belül használjuk fel, az a jó padlizsán, amelyik sima felületű, tapintásra tömött és van súlya
  • 1 nagy fej hagyma, lehet fehér is, ha találunk, én sima vöröshagymát használtam, de abból jó nagy fejet választottam, azok kevésbé csípnek szeleteléskor
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 db paradicsom, legyen neki illata, ne az agyonhűtött sápadtakból válasszunk
  • 1 doboz hámozott, passzírozott paradicsom konzerv, sűrített nem jó
  • 1 dl extra szűz olivaolaj, nagyon fontos, hogy jó minőségű legyen, ez az ételünk alapja
  • 2 evőkanál olaj, sütéshez (Pészáhra szőlőmagolaj, esetleg dió olaj)
  • 1 nagy marék pörkölt kesu (helyettesíthető mandulával)
  • 1 egész csokor petrezselyem
  • 1 evőkanál cukor
  • 1/2 evőkanál só
  • 1 chili (elhagyható)

 

A padlizsánt félig meghámozzuk, zebra csíkosra, majd egy éles késsel bevágjuk, mintha bagettből csinálnánk szendvicset. A végeitől egy-egy centi helyet hagyjunk. Alaposan besózzuk és 20 percet pihentetjük. Fontos, hogy fekve beleférjen a lábosba. Az olajat és két evőkanál olívaolajat felhevítünk. A padlizsánról lemossuk a sót, megtöröljük és közepes lángon gyakran forgatva sütjük, 10-12 percig. Ennyi idő alatt a padlizsánnak  gyönyörű színe lesz és elkezd puhulni. Egy csipesszel kiemeljük és hagyjuk hűlni. A felszeletelt hagymát, fokhagymát az olajon megpirítjuk, majd hozzátesszük a nagy darabokra tört kesut, majd a hámozott, kockára vágott paradicsomot.Pár percig pároljuk, majd lehúzzuk a tűzről. A padlizsánt egy csipesz segítségével megnyitjuk a vágott résznél, visszatesszük a lábosba és a hagymás, kesus tölteléket belekanalazzuk. Visszatesszük a tűzre, ráöntjük a maradék olívaolajat és a konzerv paradicsommal körbelocsoljuk. Sózzuk, cukrozzuk.  Ha csípősen szeretjük, mehet bele a felszeletelt chili és egy kis bors. Kislángon főzzük még 20 percet, lefedve, sűrűn mozgatva a lábost, hogy ne égjen le. Ezt a mozzanatot kiválthatjuk a sütőben, 200 fokon, 30 perces sütéssel, a vaslábosban, fedve.

Tálaláskor megszórjuk a felaprított petrezselyemmel. Fogyaszthatjuk forrón, melegen, de hidegen is tökéletes.

 

Gyümölcsös macesztorta, sütés nélkül, vegán

Macesztortát minden évben sütök, a klasszikus maceszliszt, tojás, kakaó, olaj, cukor alapút, kávés bevonattal, vagy aszalt gyümölcsöset, rengeteg dióval. Az itt leírt sütemény kellemes ízű, nem túl édes, felnőtt társaságnál nagy sikere van, ha borral készítjük, gyerekeknek a jó édes izraeli szőlőlé a felhasznált folyadék. Tipp: mérjük ki a szőlőlevet, ne hagyjuk elől, mert nem marad Széder estére. Nem feltétlenül a kisgyermek fogyasztja el, vannak szülők is, akiknél a lila címke felkelti a rájárás ösztönét és megisznak egy fél üveggel, kortyonként. Ez most egy boros verzió lesz, édes kidus borral érdemes készíteni, nekem most félszáraz kóser bor volt a hűtőmben, így az került bele.

Hozzávalók 8 szelet, vagy 16 darab süteményhez

  • 3 lap macesz
  • 15 dkg csokoládé (minimum 40%-os, tejmentes)
  • 10 dkg kókusz zsír, vagy margarin
  • 15 dkg dió, pekándió vegyesen
  • 10 dkg aszalt áfonya, vagy datolya, felkockázva
  • 1,5 dl szőlőlé, vagy bor
  • 1 evőkanál méz

A maceszt egy tálba törjük, meglocsoljuk a mézzel és az olvasztott kókusz zsírral, vagy margarinnal. A borba, vagy szőlőlébe  beáztatjuk a gyümölcsöt és a diót, majd 10 perc után kézzel összedolgozzuk az egészet. Egy 24×24 cm-es formát kibélelünk sütőpapírral, vagy frissentartó fóliával, és a keveréket belenyomkodjuk. Az olvasztott csokoládé felével leöntjük, egy spatulával rásimítjuk és a hűtőbe tesszük, 15 percre, kivesszük, olvasztjuk és ráöntjük a megmaradt csokoládét, majd újra hűtjük, fogyasztásig.

Jó étvágyat!