„és midőn leteltek tisztulásának napjai fiúnál, vagy lánynál,….” (III.M.12/6.)

2022.04.01.

A Ramban (rabbi Moshe ben Nachman 1194-1270) a kásrut, azaz az étkezés rituális tisztasági szabály  racionális voltából kiindulva tanította:

A Smini hetiszakasza a tisztátalan állatok törvényeivel fejeződött be, a mostani pedig a fiú- vagy lánygyermeket szülő nő tisztátlanságával kezdődik. A két téma és a Tóra szakaszok közelsége (derech háremez) tanítja, hogy tisztátalan ételeket fogyasztása, következményeként, a születendő gyermekünk testben vagy lélekben károsodva jöhet a világra”.

A Tórai tisztátalanság speciális, egyben átmeneti állapot. Tisztátalanná válik az, aki emberi holttesttel vagy állattetemekkel érintkezik. A zsidó hagyomány a mély alvást a halál 1/60-ad részének tekinteti.

A tórai szöveg értelmezése eszerint a szülés, mint olyan, negatívitás, ad absurdum „rossz”! Nem önmagában rossz, hanem olyan „valami” ami negatívitást hordoz. A szülő nő tisztátalan állapotát az okozza, hogy szülést követően az anya méhében űr, „negatív tér” keletkezik. Számos népi mitológiában és folklórban ezt a teret, ártó szellem, démon töltheti ki, mely halálos következménnyel járhat a gyermekágyas nőre és gyerekre egyaránt. XIX. század előtt legtöbb néphagyomány használt amuletteket, de a mai napig készítenek névre szóló amuletteket gyermekágyas nőknek.

Salamon Testamentuma című kora középkori misztikus mű beszámol a találkozásról Salamon király és a démon között:

és akkor elém jött szellem női alakban… Kérdeztem tőle: „Ki vagy te?” Ő ezt válaszolta: „Nem! Te ki vagy? És miért akarsz nyugtalanítani engem?”… Akkor Salamon király leült és folytatta: „Ki vagy te?” Erre azt felelte: „A férfiak Obizuthnak hívnak (Lilit női démon egyik neve)…Ezernyi nevem és alakom van.” Salamon erre az Úrtól kapott gyűrűjével arra kényszerítette, hogy árulja el, mi képes hatástalanítani működését.  „Mond meg nekem, gonosz szellem: melyik angyal semlegesít téged,?” Ő azt válaszolta: „ I-ten angyala, Afarof, aki Rafáél! Aki nevét kimondja, vagy felírja valamire a gyermekágyas nő mellett, oda nem tudok belépni.’”

Ben Sira Alefbét című (másik misztikus tartalmú) könyve a védelmező amulett készítésének módját és metódusát tartalmazza. Nabukadnecár, babiloni uralkodó – szól a történet –  megkéri a káldeus varázslóvá lett zsidó bölcset, segítsen nemrég született súlyosan beteg kisfián: „Gyógyítsad meg  fiamat, különben megöllek!” Ben Sira ekkor leült, írt egy amulettet a Szent Névvel, és még ráírt három nevet. Nabukadnecár megnézte: „Kik ezek?” „Az angyalok, -válaszolta- akik a gyógyulásért felelősek:  Sanoi,  Sansanoi, Samnaglof. A démon mondta erre: „Bármikor, amikor látom ezeket, vagy neveiket, vagy az alakjukat az amuletteken, nem lesz hatalmam az asszony és született gyereke fölött!

Fiú szülését követően a szülő nő egy hétig tisztátalan, lány esetén két hétig. Azért tart a tisztátalanság  állapot két hétig lány szülése esetén, mert a újszülött kislány önmagában hordozza az új élet lehetőségét. A lány születése pillanatában potenciális, „szülő”!  Születésétől fogva hordozza az új élet lehetőségét. Arisztotelész értelemben az újszülött kislány akkor válik „aktuálisan szülővé”, amikor ő is új élet hoz a világra. Az anyaméh elhagyásakor keletkezett „űr” nagyobb egy lánynál. Az általa képviselt szentség erősebb, mint a fiúé, aki után ezáltal szülő anyja csak egy hetet van tisztátalanság állapotában. A szülő nő a fentiek értelmében átmeneti „negatív” tisztátalanság állapotba kerül. Spirituális értelemben örök és pozitív! A szülő nő testesíti meg a vallásfilozófiai: „Imitatio dei” Isten teremtő mivoltát.

Hiszen csak az ÖRÖK NŐ teremthet új életet és vele új világot!