„A barát mindig szeretetről tesz tanúságot, de szorult helyzetben testvérnek bizonyul.” Példabeszédek 17. 17.

Charles Orde Wingate (1903 – 1944) az indiai Nainital városában született egy skót keresztény család gyermekeként. Három testvérével együtt anyja tanította meg az alapvető ismeretekre, emellett magántanítóktól sajátította el a francia, görög és latin nyelveket, a matematikát, a rajzot és a zenét. A vasárnapok imádkozással és a Szentírás tanulmányozásával teltek. 18 éves korában beiratkozott a Woolwich-i Királyi Katonai Akadémiára, amelyet sikeresen elvégzett. Katonai karrierje elején megtanult arabul, egyiptomi utazása és szudáni szolgálata alatt tovább gazdagította nyelvtudását.

1936 őszén brit hírszerző tisztként érkezett Erec Israelbe, ahol rövidesen a cionista eszme lelkes támogatója lett. Különleges éjszakai osztagokat szervezett, zsidó fiatalokat képezett ki harcosokká, akik később a Cahal (1.) kiváló tisztjei lettek. Erec israeli zsidó körökben csak így emlegették: a Barát. Pedig odaérkezésekor, hasonlóan tiszttársaihoz, szinte kötelezőnek mondható előítéletekkel volt tele: a zsidók élvezik világszervezetük támogatását, vagyonuk és nemzetközi kapcsolataik segítségével ki akarják szorítani az arabokat a térségből. Az előítéletek azonban nem elég, hogy nyomtalanul eltűntek, de személyi anyagába évekkel később a következő bejegyzés került:

„Kiváló tiszt, ám ami palesztinai szolgálatát illeti, ott biztonsági kockázatot jelent. Nem szabad bízni benne, mert a zsidó érdekek fontosabbak számára országa érdekeinél, ezért nem engedhető meg, hogy újra Palesztinába vezényeljék.”

Miként történt ez a fordulat? Haifára érkezve hamar átlátta, hogy a helyzet közelről sokkal bonyolultabb, mint amilyenre felkészítették: a zavargásokat az arabok kezdeményezik, a zsidók a védekezésre szorítkoznak, a brit vezetőség meg zavarodottan kapkod össze-vissza. Megtapasztalta, miként zsigereli ki a jeruzsálemi főmufti a hozzá közelállókkal karöltve a szegény sorsú arabokat, ezzel egyidőben arra is rádöbbent, hogy nem az arab, hanem a zsidó lakosság szorul védelemre. Három hónap ott-tartózkodás után már cionista nézeteket vallott. Kapcsolatokat keresett zsidó vezetőkhöz, hogy előadja nekik tervét: át kell térni a passzív védekezésről a megelőzésre és a visszavágásra. Egyikük, David Ha’Kohen megkérdezte tőle, vannak-e ismeretei a cionizmusról. Wingate azt felelte, hogy ebben a témában egyetlen fontos könyvet olvasott, de azt elejétől végéig: az Ószövetséget. A cionista vezetőnek ezek után csak társait kellett meggyőzni, hogy szavazzanak bizalmat új szövetségesüknek. Nem volt könnyű, de végül sikerült.

1938 májusában Wingate a mintegy egy hónappal azelőtt alapított Hanita kibucba látogatott. Mikor látta, hogy a védelmet a kerítésen belülről szervezték meg, bejárta a környéket és javaslattal állt elő. Szakértelmét felhasználva még aznap éjjel hét fegyveressel elindította az éjszakai őrjáratot a kibuc körüli ellenséges területen. Első tapasztalatai után ezt írta nagybátyjának: Biztosíthatlak, hogy a zsidók olyan harcosokat állítanak majd ki, amelyek felülmúlják a mi katonáinkat.

Parancsnokainál elérte, hogy a rendszeresített éjszakai katonai őrjáratokba bevonják a zsidó települések őreit, legálisan fegyvereket biztosítva számunka. Az egység létszáma így több mint száz főre emelkedett. Sikeresen léptek fel a fegyvercsempészek és az ellenséges bandák ellen, emellett többször megakadályozták az iraki olajtársaság vezetékeinek felrobbantását. Wingate brit katonákat vezényeltetett a kibucokba, ahol elszakadva a merev katonai szabályoktól, a lakosokkal közösen jóval hatásosabban látták el a védelmet. A legapróbb részletekre is figyelt: a katonák szöges bakancsának talpára vastag gumiréteget ragasztatott, hogy ne üssenek zajt az éjszakai őrjárat során. Már az első hónapban több alkalommal összecsaptak az ellenséges bandákkal, komoly veszteségeket okozva azok soraiban. Hírszerző tiszthez méltón Wingate több forrásból kapott információkra alapozta akcióit, amelyek során személyes példát mutatott vezetésből és emberségből. Egy tikkasztó gyalogmenet után egy forráshoz érve felpofozott egy őrmestert, mert az előbb akart inni, mint a katonái. A külsőségekre nem adott, de akció idején vasfegyelmet követelt mindenkitől, és gondosan ügyelt rá, nehogy ártatlan emberek megsérüljenek.

A kérdésre válaszolva: mi vitte a cionizmus felé, elmondta, hogy az ok talán iskolás korában keresendő, mivel akkoriban sokan lenézték, és ettől úgy érezte, sikertelen és nincs helye a világban.

„Izraelbe érve egy egész nemzetet találtam, amellyel nemzedékeken át hasonlóan bántak, mint velem. Ennek ellenére nem győzték le őket és képesek voltak újjáépíteni hazájukat. Úgy érzem, nekem egy ilyen néphez kell tartoznom.”

Nevét Izraelben az 1957-ben alapított netanjai Wingate Testnevelési és Sportintézet őrzi.