Monda Margó: Emlékezés
Származásuk volt a bűnük, és hogy éltek,
Hős viselői megkülönböztetés bélyegének,
Mellükre tűzve tündöklő, sárga csillag,
Létükért fájdalmas csatát vívtak.
Ahogy vonultak végtelen, hosszú sorba,
Várva egy emberi, megmentő szóra,
Mely nem hangzott el, de helyette,
Volt a gázkamra, mely testüket temette.
Arcukra gyász könnye festett bánatot,
Gyermek, kit szülője utoljára láthatott,
Kinyújtott kezek a semmit markolva,
Egymástól, emberi méltóságtól megfosztva.
Férfiak, nők, gyerekek és öregek,
Fájdalomtól megtört, elgyengült tömegek,
Hatmillió ártatlan halálba űzve,
Mellükre egy őrült bélyege tűzve.
Kiszolgáltatva tébolyult elmének,
Ember hús szagát ontották kémények,
Ezen a napon rájuk emlékezzünk,
Fájdalmas örökség, nem szabad felednünk.
Vétkükért nyerjenek irgalmat, kegyelmet,
Azok, kik e népirtásért felelnek,
Kiknek milliók jajszava égett lelkébe,
Emlékezzen a világ szégyenteljes tettére!
Ne ismétlődjön soha ily gazság,
Vezéreljen minket emberség, igazság,
Hogy enyhülni tudjon a fájdalom végre,
Váljon egy egységgé a Föld nemzetsége.
És kik életük kockáztatásával védték őket,
Az ártatlanul halálba menetelőket,
Áldasson nevük, míg ember él e Földön,
Hogy ez a borzalom meg ne ismétlődjön!
Nincs olyan zsidó család, amelyet ne érintene a Holokauszt borzalma. Akiknél ne lenne áldozata a borzalomnak. Ahol ne imádkoznának mindennap azért, hogy ez a szörnyűség ne történjen, ne történhessen meg újra! Féltjük és óvjuk azokat, akik még köztünk vannak és mesélnek. Féltjük és óvjuk azokat, akiknek mesélnek, a gyermekeinket. Emlékezünk és emlékeztetünk. Halálukkal mi nyertünk életet, de életünkben hordozzuk a halálukat. Még ha fáj, ha nagyon fáj is.
Ebben az írásomban egy olyan hölgynek szeretnék emléket állítani, aki élete kockáztatásával, mindennapos tragédiák között próbált meg menteni és megmenteni, segíteni, támasza lenni nőtársainak. De legfőképp embernek maradni az embertelenségben.
Dr. Gisella Perl élete
Gisella Perl zsidó családban született 1907-ben, az akkor Magyarországhoz tartozó Máramarosszigeten. A nyolcgyermekes család életében, a vallás rendkívül fontos szerepet játszott. Gisella édesapja nem szerette volna, ha a kitűnő tanuló, több nyelven beszélő lánya orvos lenne, mert attól tartott, hogy eltávolodik majd a gyökereitől. Ő viszont ennek ellenkezőjéről biztosítva édesapját, jelentkezett az egyetemre. Kolozsváron éveket tanult, majd Berlinben folytatta tanulmányait. Hazatérve pedig férjhez ment Ephraim Krauss sebészhez. Gyermekük nem született, de örökbe fogadták Imrét, Gisella egyik testvérének kisfiát. Gisella Perl Máramarosszigeten kezdett praktizálni, Kiváló és közkedvelt nőgyógyász volt. 1944 márciusában a családot a máramarosszigeti zsúfolt gettóba vitték, a gettóban élőket hamarosan Auschwitz haláltáborába szállították, a rokonokat szétválasztották. Gisella haját levágták, alkarjára tetoválták a rabszámot, és értesítették, hogy nőgyógyászként fog tevékenykedni. Hamarosan azonban sebeket látott el, fogakat húzott ki, az őrök által okozott sérüléseket kezelte a rendelkezésére álló szegényes eszközökkel. Amikor Mengele megtudta, hogy dr. Perl végzettsége szerint nőgyógyász, megbízta, hogy minden terhes nőt vizsgáljon meg, és jelentsen neki róluk. Mindezt azzal magyarázta, hogy őket külön táborba küldik, ahol jobb ellátásban lesz részük. Gisella hamar rájött, hogy korántsem ez a helyzet, valójában a várandós nőket válogatott kínzásoknak vetik alá, Mengele vezetésével élve kísérleteznek rajtuk, majd megölik őket a gyermekeikkel együtt.
Levonta a következtetést: ahhoz, hogy az anyákat megmentse, el kell vennie a gyermeküket. Mint Perl később egy interjúban elmondta, Auschwitzban az egyik legnagyobb bűnnek a terhesség számított. Amikor rájött, hogy egy fogoly állapotos, felvilágosította róla, hogy mi vár rá és a gyermekére. Eleinte próbálta elrejteni a testi jeleket, később olyanra is volt példa, hogy egy már megszületett babát kellett megölnie. A történtek rendkívüli módon megviselték, de úgy látta, hogy nincs választási lehetősége, ha azt szeretné, hogy az anya tovább élhessen.
Nappal Mengele parancsai szerint dolgozott, látta a szörnyű emberkísérleteket, és tudta, hogy az ő helyzete is bizonytalan, mert Mengele a kiválasztott segédeit is bármikor krematóriumba küldheti. Az éj leple alatt pedig dolgozott tovább, terhességmegszakításokat végzett. Auschwitzban nem volt helye a mérlegelésnek. 1945-ben dr. Perlt, a bergen-belseni koncentrációs táborba szállították. Itt érte a felszabadítás. Néhány hónapot még a helyi kórházban dolgozott, újszülötteket segített a világra. Amikor elindult, hogy felkutassa a családját, szembesülnie kellett a ténnyel, hogy minden szerettét elpusztították. Ezt nem bírta elviselni, és öngyilkosságot kísérelt meg. A felépülése után egy ideig előadásokat tartott, és később nem tért vissza orvosi hivatásához. 1947-ben érkezett New Yorkba. Négy évre rá kapott állampolgárságot, miután kivizsgálták, hogy pontosan milyen szerepet játszott a koncentrációs tábor működésében, ugyanis eleinte felmerült annak a lehetősége is, hogy munkája elvégzése miatt háborús bűnösnek nyilváníthatják.
1948-ban megjelentette önéletrajzi könyvét, melynek címe Doktor voltam Auschwitzban. Írásának részleteit más fogvatartottak beszámolói is megerősítették. A könyvből 2003-ban filmet készítettek, amely magyarul a Porrá zúzott álmok címet kapta. Egy manhattani kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályán kezdett dolgozni, majd saját rendelőt nyitott, ahol kifejezetten a meddőnek nyilvánított nőkön próbált segíteni. Az 1970-es évek végén vagy az 1980-as évek elején Gisella Izraelbe költözött, ahol egyik testvérének a lányával, Gabriellával élt. 1988-ban hunyt el, hat nappal a 81. születésnapja után.
