A nem Auschwitzban kötött szerződésről. Zsidó rendszerváltás,1989–2019

Az elmúlt hónapokban került a kezembe Kőbányai János több, mint alapos munkája. Már első olvasatra is tudtam, hogy a kötetnek könyvajánlóban a helye, de e meglátásom csak erősödött, amikor az internetet böngészve észleltem, hogy mindezidáig recenzió a dolgozatról – a tévedés kockázatát fenntartva (© by Fiala János) – nem készült. A szerző, Kőbányai János író, szerkesztő, szociográfus, fotóművész, a Múlt és Jövő című zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője. A fülszöveg felteszi a kérdést:

„A magyar zsidó elbeszélés összes fejezete a modern kori egyetemes magyar történelem is. Ezért oly érzékenyen húsba(létbe)vágó e kötet kérdése és kételye: vajon magyarok és zsidók együttélésének legújabb szakasza a rendszerváltás fordulatával (szabadságával) megvalósította-e, vagy meg tudta-e valósítani zsidói szerves visszaboronálását a magyar televénybe? Megvolt-e a holokauszt túlélőinek és itthon maradottjainak a lehetősége, hogy a magyar zsidó történetet „megújítva megőrizze” előzményeihez méltó színvonalon?”

Erre a nem könnyű felvetésre keresi a választ a kötet nem kevesebb, mint 650 oldalon keresztül. Életinterjút olvashatunk 1986-ból Elie Wiesellel – az „emberiség hírvivőjével”, ahogy a Nobel-díj Bizottság nevezte őt – Nobel-békedíjának odaítélése alkalmából. A kötet címadó írása 2000-ből származik, és a futballpályák antiszemita rigmusából kiindulva vizsgálja a magyar-zsidó együttélés kereteit a vészkorszakot követően. Átfogó interjú olvasható ugyancsak az ezredforduló időszakábó prof. dr. Schőner Alfréd  főrabbival, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektorával az egyetem akkreditációjáról, múltról és jövőről, pályaívéről.

Betekintést nyerhetünk azon a fel-feltűnő vitába, mely a zsidóság nemzetiséggé válásának felvetése körül zajlott az 1990-es évek legelején, illetve az ezredforduló első éveiben. Ha egy mondatot kell kiemelnem a könyvből, akkor Göncz Árpád alábbi gondolatával tenném: „Ki kell végre mondanunk: a magyarországi holocaust magyarok ellen irányult. Ez teszi olyan kegyetlenül nehézzé, hogy a kérdéssel szembenézzünk.”

A könyv címlapján Raul Wallenberg szobra előtt Antall József, az első szabadon választott országgyűlési választások nyomán megválasztott miniszterelnök, Göncz Árpád, a rendszerváltás utáni időszak első köztársasági elnöke és Szabad György, az 1990-es demokratikus parlament első elnöke szerepel. A belső borítón ugyanezen szobor előtt – sokakkal egyetemben – Schőner Alfréd és Raj Tamás főrabbi, Zoltai Gusztáv a BZSH-MAZSIHISZ akkori ügyvezető igazgatója, Jancsó Miklós és Sándor Pál filmrendezők, Töröcsik Mari és Bánffy György színművészek, Nagy Erzsébet, a mártírsorsú Nagy Imre lánya, Rajk László építészmérnök, díszlettervező, országgyűlési képviselő, Fodor Gábor, Roszik Gábor és Zsigmond Attila akkori országgyűlési képviselők állnak.Nem véletlenül tettem e hosszú „névsorolvasást”, hiszen a 30 éves visszatekintő során sok-sok aktuálpolitikai ügy és polémia kerül elő.

Sok kérdésben lehet Kőbányaival egyetérteni, legalább ugyanennyiben – főleg kellő időtávból – vitába szállni vele, de egyet nem lehet: megkerülni a könyvet, mert az az elmúlt harminc évünk torzításmentes tükre.