A születésnap

2022.04.27.

Tisztelt Rabbi, közeleg a születésnapom, és azon gondolkodtam, hogy van olyan zsidó forrás, amely betekintést nyújt a születésnapok ünneplésébe?

A Rabbi válaszol:

Köszönöm a kérdést, nagyon érdekes, hogy az egyetlen születésnap, amelyet a Tóra említ, az nem más, mint az egyiptomi fáraó születésnapja (1Mózes 40:20-22) aminek a megünneplésére a fáraó lakomát rendezett minden szolgájának. Emellett számot vetett minden szolgájáról, és megjutalmazta, illetve megbüntette őket a saját megítélése szerint, így került ki a börtönből a főpohárnok és így végezte ki a fősütőmestert. Ebből a néhány Tórai sorból láthatjuk, hogy a fáraó úgy kezelte a saját születésnapját, mint ha az az ítélet napja lett volna, úgy tekintett a születésnapjára, mint minden felett uraló eseményre.

 Hasonló koncepciót találunk Ros Hásáná a zsidó újévvel kapcsolatban is. Ahogyan Ros Hásáná napján Isten egyenként megítéli az embert, jutalmaz és büntet úgy tekintette a fáraó a születésnapját, a mindenki feletti uralkodó ünnepnek. Ez a kis Tórai epizód, betekintést ad a számunkra a születésnap megünneplésével kapcsolatban, vagyis ugyanúgy, mint Ros Hásánákor az embernek számvetést kell tartania, felmérnie a személyes erősségeit és gyengeségeit, és el kell köteleznie magát arra, hogy eredményesebb, legyen azokon a területeken, amelyekben eddig kudarcot vallott. Persze nem kell aggódni, a születésnap mégiscsak az öröm ünnepe. Egyen finom kóser csokoládétortát és fagylaltot. Hívja meg a barátait, és fejezze ki, mennyire hálás az életében lévő sok áldásokértt.

Boldog születésnapot! És ahogy a judaizmusban mondjuk, éljen 120 évig (ezt a kort Mózes is elérte).

A Rabbi