„…írtassanak ki a személyek, akik teszik népük közül.” (III.M.18/29.)
Milyen „kiirtásról” van szó a Tóra-szakaszban? A „kiirtás” Isten, a természetes halál idő előtti végzete. Három ilyen kiirtásról tudunk. Olyanról, amiben „csak” a test írtatik ki. Másik, amiben csak a lélek. Van ahol a test és a lélek is.
Rabbi Joszé elérte a hetvenedik életévét. Ünnepet tartott, megünnepelte, hogy megmenekült a testi kiirtástól. Hiszen így áll: „Életünk hossza nem több, mint hetven év…..” (90. Zsolt. 9.). Élete éveinek száma teljessé vált és hiánytalan lett. Rábbá mondta: „Igaz évek kiirtásától megmenekültél, de nem a napok elvágatásától, hátha nem éred el az égben kiszabott napjaid” Hiszen úgy folytatódik: „…..legföljebb nyolcvan év!” (uo.) Az évek kiirtása felismerhető, ha valaki harmincötödik éve előtt hal meg, de a napok kiirtása ebből még felismerhetetlen.
Bölcseink a következő jeleket adták a napok kiirtására: ha öreg ember olyan vétséget követ el, amiért kiirtás jár, három napi betegség után hal meg. Ha éhes ember faggyút eszik, bár tudja, hogy annak fogyasztása súlyos tilalom alá esik, vagy megszegi a Szombatot, amiért kiirtás jár, akkor betegsége első napján hal meg. „Haragos kimúlásának” nevezik, mivel Isten megharagudott rá. Ha betegségének második napján hal meg, az a „hirtelen halál”. Ha betegségének harmadik napján hal meg, az „irtó halál”. Mindez „csupán” testi kiirtás, mivel a lélek nem irtatik ki. Ha valaki Pészachkor kovászosat eszik, Jom Kipurkor nem böjtöl, fajtalanságot követ el, lelke nem részesül az öröklétből, bár életben marad. Ha valaki Istent gyalázza, annak teste és lelke is kiirtatik. Ilyenről mondja a Tóra:
„Irtva irtassanak ki!” (Talmud Avoda Zara)
„Boldog az ember, kinek nem számít fel vétket Isten” (32. Zsolt.2.)
Hogyan kell ez érteni? A Dubnói Mágid (Jáákov Kranz rabbi, 1741–1804) magyarázta:
„Ha valakinek nem számítanak fel valamit, akkor azt rögtön ki kell fizetni. Egyszer egy jámbor zsidó úton volt és betért egy útszéli kocsmába, ahol nagy mulatság, zenebona volt. Az ember leült, és rendelt valamit. Csodálkozva vette észre, hogy a mulatozók egyre-másra rendelik a pálinkát, bort és ételeket, majd fizetés nélkül távoznak. Csak odakiáltották a söntésbe: felírni! – és mentek is útjukra. Így jöttek-mentek a duhajok a kocsmában anélkül, hogy egy kopejkát is fizetnének. Miután az ember is fizetés nélkül akart távozni, megjelent a gazda a cédulával, hogy: „tessék kiegyenlíteni a számlát!” –Hogyan? –kérdezte az utas–, a többiek nem fizetnek, csak én fizessek? –Hja, te más vagy –felelte a kocsmáros. –Te csak egyszer vagy itt nálam, többé meg se fordulsz házamban, neked rögtön fizetned kell. A többieknek azonban már annyi van a rovásukon, hogyha fogyasztanak itt valamit, csak felírom. Azok, majd a végén fogak fizetni. De neked nem írok fel, neked nem teszek el, neked nem rovom fel a táblára semmiféle tartozást. Te becsületes ember vagy, neked rögtön kell fizetni.”
– Így van ez – magyarázta a magid – a jámborral is, ki egyszer vétkezik, az rögtön megbűnhődik érte. A gonoszok, akiknek ezer bűnük van, azok vidáman élnek a földön, azoknak annyi fizetni valójuk van, hogy az Úristen elveszi a vétküket, és egyszere fizet nekik a túlvilágon. Ha jámbor embert látunk görnyedni a sors csapásai alatt, akkor ne csóváljuk fejünket hitetlenül, hanem lássuk be, hogy jobb így, jobb mindjárt fizetni. Az a jámbor bizonyára megtévedett: elkövetett kivételesen valami bűnt, hát rögtön bűnhődik is érte. És így ne csóváljuk fejünket, ha gonosz embereket látunk vidáman, boldogságban: lássuk be, hogy ezeknek csak a végén fog fizeni az Isten. Egyszerre később. Ezért mondja a zsoltár: „Boldog az ember, kinek nem számít fel vétket Isten” (uo.). Nem számít fel, nem ír rovására, hanem rögtön behajtja az árát.