Izrael öt arab országgal vívott függetlenségi háborújában sorsdöntő jelentősége volt egy „csodafegyvernek”, amelyet megalkotójáról Dávidkának neveztek el. Aki olvasta Leon Uris Exodus című könyvét, emlékezhet rá, milyen félelmet váltott ki az arab harcosokból a fegyver bevetése: „A kémek perceken belül hírül vitték, hogy a Dávidka a zsidók titkos fegyvere. Egy óra alatt Cfát minden arabja tudta a döbbenetes újságot: a zsidóknak atombombájuk van.”
Mondanom sem kell, nem atombombáról, hanem mindössze egy különösebb károkat nem okozó aknavetőről volt szó, amelynek inkább pszichológiai hatása volt, mert fülsüketítő hangja hallatán az arabok fejvesztve menekültek. A fegyver megalkotója, David Leibowitz (1904–1969) Oroszországban született. 23 éves korában érkezett az Országba, ahol egy mezőgazdasági iskolában kapott állást előbb gépészként, később vezető oktatóként. Tel-Avivban csatlakozott az izraeli hadsereg elődjéhez, a Hagana nevű félkatonai szervezethez, ahol aztán tartalékosként felelős beosztásba került. 1947 novemberében aktív szolgálatba tért vissza, és ekkor merült fel benne egy aknavető elkészítésének ötlete, hogy megkímélje társait a közelharctól. 1948 márciusában néhány társa segítségével elkészítette a prototípust, amelynek 81 milliméter átmérőjű csövét egy régi ágyúcsőből alakították át. A két részből álló lövedéket, amely 37 kilót nyomott, az első kísérletnél 220 méterre sikerült kilőni.
A hatótávolság később sem lett sokkal nagyobb, 300–350 méter között mozgott. Minden alkalommal kétséges volt, sikerül-e a kilövés, a célzás pedig szinte lehetetlen volt. A sikeres kísérlet után Leibowitz és társai két nap alatt újabb három aknavetőt raktak össze. A fegyver – amelyből összesen talán egytucatnyi készült – először a Bolha nevet kapta, mert elsütéskor jókorát ugrott a légnyomás hatására, amit a háromszög alakú fémalapra halmozott homokzsákokkal igyekeztek mérsékelni. Később feltalálójáról Dávidnak, majd becézve Dávidkának nevezték el, ezen a néven ismert a mai napig. Az évtizedek során több alkalommal kiállították, 1964-ben például a New York-i világkiállítás amerikai-izraeli pavilonjában tekinthette meg a közönség. Izraelben Cfát városában és Jeruzsálem központjában látható egy-egy eredeti, emlékművé alakított példány. Az előbbin az idézet Jeremiás próféta könyvéből való (1.18.): „És én íme teszlek ma erősített várossá, vasoszloppá és ércfalakká…”, az utóbbin a Királyok II. könyvéből (19.34.): „Megvédem e várost, hogy megsegítsem a magam kedvéért (és szolgám, Dávid kedvéért).”
1956-ban, Izrael függetlenségének nyolcadik évfordulóján Leibowitz levelet kapott a tel-avivi Har Nevo iskola első osztályos tanulóitól, amelyben többek között ezt írták:
„A tanító néni mesélte, hogy a felszabadító háborúban a Dávidka mentette meg őket az életveszélyből. Mi fiatalabbak vagyunk, mint Izrael Állama, így hát nem emlékezhetünk erre, de téged soha nem felejtünk el!”
A következő izraeli fegyver, amelyet Uziel – röviden: Uzi – Gal (1923–2002) fejlesztett ki, 1949 és 1955 között világszerte ismertté vált. Viszonylag kevés alkatrészből áll, megbízható, kiválóan alkalmas kommandóakciókra, rövid csöve miatt azonban nagy távolságra nem hatásos. Kis méretének és könnyű kezelhetőségének köszönhetően biztonsági cégek és bűnbandák egyaránt kedvelik. Megalkotója német zsidó családban született Weimarban, Gottgard Glass néven. Apja, Erich otthagyta a családját, és Palesztinába költözött, a Haifa melletti Jagur kibucban telepedett le. A nácik hatalomra jutása után Gerhardot anyja Angliába küldte tanulni, ahonnan aztán apja után ment, és felvette az Uziel nevet. Mivel apjának Németországban komoly fegyvergyűjteménye volt, ő is élénken érdeklődött a fegyverek iránt. Problémája volt ebből az iskolában is, de akkor keveredett igazán bajba, mikor a brit katonák rájöttek, ő a felelős a kibuc titkos fegyverraktáráért. Három évre börtönbe került, ahol elméleti ismereteit gyarapította. Akkoriban az illegális zsidó mozgalmak kezében olyan egyszerű, olcsó és gyenge minőségű géppisztolyok voltak, mit például a 9 milliméteres Sten. Uzinak állandóan azon járt az esze, miként lehetne ezektől hatékonyabb fegyvert kreálni.
Az állam kikiáltásakor bevonult az izraeli hadseregbe, és tovább kísérletezett. Egy alkalommal a tiszti tanfolyamon az általa összeállított géppisztolyt bemutatta parancsnokának, aki javasolta a vezérkari főnöknek, vizsgálják meg, mit tud a fegyver. Innen már sima volt az út a sorozatgyártás megkezdéséig. Az izraeli hadiipar több millió Uzi géppisztolyt gyártott, kezdve a nyitott válltámaszútól a behajthatón át a mini- és mikrováltozatig. Akciófilmekben gyakran felbukkan az ikonikus fegyver, de játékboltokban is kapható a filmbélieknél is ártalmatlanabb, patronos változat.
