I-ten követeinek lenni a világban.

Az e heti parsába ágyazva a judaizmus két legalapvetőbb parancsa van beágyazva – olyan parancsok, amelyek a zsidó identitás természetét érintik.

וְלֹא תְחַלְּלוּ אֶת שֵׁם קָדְשִׁי וְנִקְדַּשְׁתִּי בְּתוֹךְ בְּנֵי יִשְׂרָאֵל אֲנִי ה’ מְקַדִּשְׁכֶם: הַמּוֹצִיא אֶתְכֶם מֵאֶרֶץ מִצְרַיִם לִהְיוֹת לָכֶם לֵאלֹקִים אֲנִי ה’:

És meg ne szentségtelenítsétek szent Nevemet, hanem szenteltessem meg Izráel fiai között. Én vagyok az Ö-való, aki megszentel benneteket, aki kivezetett benneteket Egyiptom országából, hogy legyek a ti I-tenetek. Én vagyok az Ö-való. (3M22/32-33).

A két parancsolat egyrészt az I-ten nevének megszentségtelenítésének tilalma, a (חילול השם) – Chillul Hásém, másrészt a pozitív következmény, a (קידוש השם) – Kiddus Hásém, vagyis az a parancs, hogy meg kell szentelnünk I-ten nevét. Mik ezek a parancsok és mit jelentenek? Először is meg kell értenünk a „név” fogalmát, ahogyan az I-tenre vonatkozik. I-ten „neve” az Ő tekintélye a világban. Elismerik-e Őt az emberek, tisztelik-e, becsülik-e Őt? A Kiddus Hásém és a Chillul Hásém parancsolatai ezt a felelősséget a zsidó nép viselkedésében és sorsában helyezik el. Erre gondolt Jesája, amikor azt mondta:

אַתֶּם עֵדַי נְאֻם ה’ וְעַבְדִּי אֲשֶׁר בָּחָרְתִּי לְמַעַן תֵּדְעוּ וְתַאֲמִינוּ לִי וְתָבִינוּ כִּי אֲנִי הוּא לְפָנַי לֹא נוֹצַר קֵל וְאַחֲרַי לֹא יִהְיֶה:

Ti vagytok tanúim, úgymond az Ö-való, és szolgám, akit választottam; azért, hogy tudjátok és nekem higgyetek és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem nem alkottatott I-ten és utánam nem lesz. (Jesája 43/10).

Izrael I-tene az egész emberiség I-tene. Ő teremtette a világegyetemet és magát az életet. Mindannyiunkat – zsidót és nem zsidót egyaránt – az Ő képmására teremtett. Mindannyiunkról gondoskodik:

טוֹב ה’ לַכֹּל וְרַחֲמָיו עַל כָּל מַעֲשָׂיו:

Jóságos az Ö-való mindenekhez, és irgalma rajta van mind az ő művein. (Zsoltárok 145/9).

Mégis Izrael I-tene gyökeresen különbözik azoktól az istenektől, amelyekben a régiek hittek, és attól a valóságtól, amelyben a mai tudományos ateisták hisznek. Ő nem azonos a természettel. Ő teremtette a természetet. Nem azonos a fizikai világegyetemmel. Ő meghaladja a világegyetemet. Őt a tudomány nem képes feltérképezni: megfigyelni, mérni, számszerűsíteni. Ő egyáltalán nem ilyen. Hogyan ismerhetjük meg Őt? A Tóra radikális állítása az, hogy Őt nem kizárólag, hanem elsősorban a zsidó történelmen és a zsidók életmódján keresztül ismerhetjük meg. Ahogy Mózes mondja élete végén:

כִּי שְׁאַל נָא לְיָמִים רִאשֹׁנִים אֲשֶׁר הָיוּ לְפָנֶיךָ לְמִן הַיּוֹם אֲשֶׁר בָּרָא אֱלֹקִים אָדָם עַל הָאָרֶץ וּלְמִקְצֵה הַשָּׁמַיִם וְעַד קְצֵה הַשָּׁמָיִם הֲנִהְיָה כַּדָּבָר הַגָּדוֹל הַזֶּה אוֹ הֲנִשְׁמַע כָּמֹהוּ: הֲשָׁמַע עָם קוֹל אֱלֹקִים מְדַבֵּר מִתּוֹךְ הָאֵשׁ כַּאֲשֶׁר שָׁמַעְתָּ אַתָּה וַיֶּחִי: אוֹ הֲנִסָּה אֱלֹקִים לָבוֹא לָקַחַת לוֹ גוֹי מִקֶּרֶב גּוֹי בְּמַסֹּת בְּאֹתֹת וּבְמוֹפְתִים וּבְמִלְחָמָה וּבְיָד חֲזָקָה וּבִזְרוֹעַ נְטוּיָה וּבְמוֹרָאִים גְּדֹלִים כְּכֹל אֲשֶׁר עָשָׂה לָכֶם ה’ אֱלֹקֵיכֶם בְּמִצְרַיִם לְעֵינֶיךָ:

Mert kérdezd csak az elmúlt időket, amelyek előtted voltak, vajon azon nap óta, midőn I-ten embert teremtett a földön és az ég egyik végétől az ég másik végéig, történt-e ilyen nagy dolog vagy hallható volt-e ilyesmi? Vajon hallotta-e valaha egy nép, amint szól I-ten a tűz közepéből, úgy, amint te hallottad és életben maradt? Vagy megkísérlette-e I-ten, hogy elmegy és vesz magának egy nemzetet a többi nemzet közül próbákkal, jelekkel és csodákkal, háborúval és erős kézzel és kinyújtott karral és nagy, félelmetes tettekkel, aminőket veletek tett az Ö-való, a ti I-tenetek Egyiptomban szemed láttára? (5M4/32-34)

Harminchárom évszázaddal ezelőtt Mózes már tudta, hogy a zsidó történelem egyedülálló, és az is marad. Egyetlen más nemzet sem élt túl ilyen megpróbáltatásokat. I-ten kinyilatkoztatása Izraelnek egyedülálló volt. Egyetlen más vallás sem épül I-ten közvetlen kinyilatkoztatására egy egész nép számára, ahogyan az a Szináj-hegynél történt. Ezért I-tent – a kinyilatkoztatás és a megváltás I-tenét – Izraelen keresztül ismeri meg a világ. Magunkban is tanúságot teszünk valamiről, ami túlmutat rajtunk. Mi vagyunk I-ten követei a világban. Ezért amikor úgy viselkedünk, hogy csodálatot váltunk ki a judaizmus, mint hit és életforma iránt, az Kiddus Hásém, I-ten nevének megszentelése. Amikor ennek az ellenkezőjét tesszük – amikor eláruljuk ezt a hitet és életmódot, megvetést keltve az emberekben Izrael I-tene iránt – az Chillul Hásém, I-ten nevének megszentségtelenítése. Erre gondol Ámosz, amikor azt mondja:

…לְמַעַן חַלֵּל אֶת שֵׁם קָדְשִׁי:

…azért, hogy megszentségtelenítsék az én szent nevemet. (Ámósz 2/7)

Amikor a zsidók rosszul, etikátlanul, igazságtalanul viselkednek, Chillul Hásémet követnek el. Az emberek azt mondják: nem tudok tisztelni egy olyan vallást vagy I-tent, amely arra ösztönzi az embereket, hogy így viselkedjenek. Ugyanez vonatkozik nagyobb, nemzetközi szinten is. Az a próféta, aki nem fáradt bele, hogy erre rámutasson, Jechezkél volt, aki az Első Templom lerombolása után Babilonba ment száműzetésbe. Ezt az üzenetet hallja I-tentől:

וָאָפִיץ אֹתָם בַּגּוֹיִם וַיִּזָּרוּ בָּאֲרָצוֹת כְּדַרְכָּם וְכַעֲלִילוֹתָם שְׁפַטְתִּים: וַיָּבוֹא אֶל הַגּוֹיִם אֲשֶׁר בָּאוּ שָׁם

וַיְחַלְּלוּ אֶת שֵׁם קָדְשִׁי בֶּאֱמֹר לָהֶם עַם ה’ אֵלֶּה וּמֵאַרְצוֹ יָצָאוּ:

És elszélesztettem őket a nemzetek közé és elszóródnak az országokban, útjuk és cselekedeteik szerint ítéltem őket. És odajöttek a nemzetekhez, a hová jöttek és megszentségtelenítették szent nevemet, midőn azt mondják róluk: az Ö-való népe ezek és az ő országából mentek ki; (Jechezkél 36/19-20)

Amikor a zsidókat legyőzik és száműzetésbe küldik, az nem csak számukra tragédia. Tragédia I-ten számára is. Úgy érez, mint egy szülő, amikor látja, hogy gyermekét megszégyenítik és börtönbe küldik. Szégyent érez, és ami még ennél is rosszabb, megmagyarázhatatlan kudarcot. „Hogy lehet az, hogy mindannak ellenére, amit érte tettem, nem tudtam megmenteni a gyermekemet önmagától?” Amikor a zsidók hűségesek küldetésükhöz, amikor zsidóként élnek, irányítanak és inspirálnak, akkor I-ten neve felmagasztosul. Erre gondol Jesája, amikor azt mondja:

וַיֹּאמֶר לִי עַבְדִּי אָתָּה יִשְׂרָאֵל אֲשֶׁר בְּךָ אֶתְפָּאָר:

És mondta nekem: Szolgám vagy, Izrael te, akivel dicsőítem magamat. (Jesája 49/3).

Ez a Kiddus Hásém és a Chillul Hásém logikája. I-ten „nevének” sorsa a világban tőlünk és attól függ, hogyan viselkedünk. Soha egyetlen nemzet sem kapott nagyobb és sorsdöntőbb felelősséget. És ez azt jelenti, hogy mindannyiunknak megvan a maga része ebben a feladatban. Ha egy zsidó, különösen egy vallásos zsidó, rosszul viselkedik – etikátlanul jár el az üzleti életben, vagy szexuális visszaélést követ el, vagy rasszista megjegyzést tesz, vagy megvetően viselkedik másokkal szemben –, az rossz fényt vet minden zsidóra és magára a zsidóságra. És ha egy zsidó, különösen egy vallásos zsidó, jól cselekszik – hírnevet szerez azzal, hogy tisztességesen viselkedik az üzleti életben, vagy gondoskodik a bántalmazottakról, vagy szembetűnően nagylelkű –, az nem csak a zsidókra vet jó fényt. Növeli az emberek tiszteletét a vallás iránt általában, és így I-ten iránt is. Így fogalmaz Maimonidész a törvénykönyvében, amikor a Kiddus Hásémről beszél:

Ha valaki lelkiismeretes a viselkedésében, szelíd a társalgásában, kedves embertársaival szemben, barátságos a vendéglátásban, nem vág vissza, ha megsértik, hanem udvariasan viselkedik mindenkivel, még azokkal is, akik lenézik őt, tisztességesen intézi üzleti ügyeit…. És mindenben többet tesz kötelességénél, miközben kerüli a szélsőségeket és a túlzásokat – az ilyen ember megszentelte I-tent. (1.)

Norman Lamm rabbi elmeséli a pincér Mendel mulatságos történetét. Amikor egy tengerjáró hajóra eljutott a hír az Entebbe elleni merész izraeli támadásról 1976-ban, az utasok valamilyen módon tisztelegni akartak Izrael és a zsidó nép előtt. Utánanéztek, hogy van-e zsidó tag a legénységben. Csak egyet találtak: Mendel, a pincér. Így egy ünnepélyes ceremónia keretében a kapitány az utasok nevében gratulált Mendelnek, akit hirtelen, de facto a zsidó nép nagykövetévé választottak. Akár tetszik, akár nem, mindannyian a zsidó nép nagykövetei vagyunk, és az, ahogyan élünk, viselkedünk, és bánunk másokkal, nemcsak rólunk, mint egyénekről, hanem a zsidóság egészéről, és így a zsidóságról és Izrael I-tenéről is árulkodik.

„Ne féljetek a nagyságtól. Vannak, akik nagynak születnek, vannak, akik elérik a nagyságot, és vannak, akikre a nagyságot ráerőltetik” – írta Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című művében. A történelem során a zsidókra a nagyságot rákényszerítették. Ahogy a néhai Milton Himmelfarb írta: „A zsidók száma a világon kisebb, mint egy kis statisztikai hiba a kínai népszámlálásban. Mégis nagyobbak vagyunk, mint a létszámunk. Úgy tűnik, hogy nagy dolgok történnek körülöttünk és velünk.” (2.)

I-ten eléggé bízott bennünk ahhoz, hogy az Ő követeivé tegyen minket egy gyakran hitetlen, brutális világban. A választás a miénk. Kiddus Hásém lesz-e az életünk, vagy I-ten ments, az ellenkezője? Ha tettünk valamit, akár csak egy cselekedetet is az életünk során, amivel valakit hálára késztetünk azért, hogy van egy I-ten a mennyben, aki arra ösztönzi az embereket, hogy jót tegyenek a földön, az talán a legnagyobb eredmény, amire bárki törekedhet. Shakespeare helyesen fogalmazta meg a kihívást: „Ne félj a nagyságtól”.

 

Jegyzetek