Tisztelt Rabbi, minél jobban megismerem a zsidóság történetét, annál inkább az az érzésem, hogy Isten bizony jól cserbenhagyta a kiválasztott népét. Többször olvastam, hogy Isten megígérte a zsidóknak, hogy nagy nemzetté lesznek, aztán megtörténtek a zsidóüldözések majd a Holokauszt, ma meg azt tapasztalom, hogy a zsidók nagy többsége hallani sem akar a vallásról. Én ezt nem értem, kérem, magyarázza meg. Köszönöm.
A Rabbi válaszol:
A kérdésére a pontos választ, ha megtudnám adni, akkor most Izraelben az egyik tanácsadója lennék a vallási ügyekkel foglalkozó Rabbiságnak. De komolyra fordítva a szót, az tény, hogy a Tóra beszámol róla, hogy Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, és ezt a szerződést nem lehet felbontani. Ugyanakkor ebben a szerződésben benne van az is, hogy a zsidóság jóléte, vagy éppen ellenkezőleg, a szenvedése attól függ, hogy mennyire teljesítik az alku rájuk eső részét:
Vagyis, hogy betartjuk a micvákat, és szent nép leszünk, amely arra inspirálja a világot, hogy ismerje fel a Mindenható létezését és uralmát mindenek felett, vagy elhagyjuk a szerződésben vállaltakat, és akkor, ahogy a Tóra írja: ha a zsidó nép fellázad, “elrejtem előlük arcomat” mondta Isten/5 Mózes 31:16-18
A zsidóság rengeteg szenvedésen ment keresztül a történelem során, és ezekre szinte mindegyikre külön-külön is mondhatjuk, hogy felfoghatatlan, de minden addigi szenvedés eltörpül a holokauszthoz képest. Hogy lehetett ez, hogyan történhetett meg, hol volt Isten, törnek fel a kérdéseink?!
Egy túlélő írta a visszaemlékezésében, hogy: „az Örökkévaló még a legsötétebb időkben is velük volt.“ És ez már önmagában is a Vele való kapcsolatunk próbája, hogy a sötétségben is képesek legyünk meglátni az Ő vezető kezét.
“Reggeltől estig egy jelért kiáltottunk, hogy hátha még Isten mindig velünk van. Kerestük Őt, de nem találtuk. Mindig az a nyomasztó és nyugtalanító érzés kísértett bennünket, hogy Isten eltűnt közülünk“.
Sajnos, volt időszak amikor Isten elrejtette az arcát a népe előtt, de én hiszem, hogy a felfoghatatlan ellenére nem hagyta cserben a zsidókat, és van egy küldetésünk, ami visszavezet Őseinkhez, hogy folytathassuk a munkánkat, hogy vezessük a világot a józan észhez. Tegyük a dolgunkat – legyünk hűségesek a Tórához, és találjunk megoldást az előttünk álló problémákra.
A Rabbi