A kásrut 10 parancsolata

2022.06.09.

Sávuot, a Tóraadás ideje, zmán mátán Toráténu, a Tóraadás ünnepe. A hagyomány szerint ekkor kapta a zsidóság az Írott Tant, a Tórát, és a Szóbeli Tant, a Talmudot az Ö-rökkévalótól, mely akkor, és most is meghatározta a zsidó nép sorsát. A két kőtáblán levő parancsolatok száma megegyezik a kóser konyhánk alapjait képező szabályok számával. A 10 legfontosabb szabály, amelyek a kóserság betartásával kapcsolatban felmerülhetnek.

Természetesen ennél sokkal több mindent kell betartanunk, még inkább körültekintőbbnek kell lennünk. De kezdésnek, egy jó alapnak mindenképp megfelel. Ha további tanácsra, segítségre lenne szükségünk, kérdezzük a rabbinkat!  Ne feledjük, az a legrosszabb kérdés, amit nem teszünk fel!

A húsos és tejes edény

A húsos és tejes ételeket tilos ugyanabban az edényben készíteni. Sőt tilos azokat ugyanazokkal az eszközökkel tálalni. Ezért a húsos és tejes ételekhez használatos edényeket, tálakat, eszközöket, egyszóval mindent, jól elkülönítve, és akár megjelölve kell tárolni. Bevált gyakorlat, hogy a tejes evőeszközök kékek, a húsosak pirosak, vagy a tényér széle kék, illetve piros. Nem kell szégyellni, nyugodtan feliratozzuk a szekrényeket és a fiókokat. Ne feledjük, kis idő múlva már mosolyogni fogunk a kezdeti rutintalanságunkon! Emlékezzünk arra, és biztasson bennünket az a tudat, hogy mindenki elkezdi valahol!

Várakozás tejes és húsos között

A húsos étel után tilos tejes ételt fogyasztani! A törvények háromtól hat óráig tartó időtartamban határozzák meg a tilalmat. Tehát az ebédre elfogyasztott rántott pulykamell után nem zárjuk az étkezést tejszínhabos kávéval. De nézzük a miértet! Abból kell kiindulnunk, hogy húsos étel után bizonyos ideig nem szabad tejest enni. A különböző törvények különbözőképpen határozzák meg ezt az időtartamot, a háromórás várakozási időtől a hatórásig. Egyes magyarázatok szerint azért kell szünetet tartani, mert a gyomorfalra zsírmaradványok tapadnak, amelyek csak lassan szívódnak fel, és a fogak között is maradhatnak húsfoszlányok. Tejes után rögtön lehet húsost enni, ha vízzel szájat öblítünk, esetleg meg is mossuk a fogainkat, és eszünk egy falat párve ételt, például kenyeret. Ennek az az oka, hogy a tejes ételek maradványai nem rakódnak le a gyomorfalon, illetve a fogak között. Ha viszont olyan tejes ételt ettünk, amelynél ez megtörténhet, például kemény sajtot, amit akár több éven keresztül érlelnek, akkor ugyanannyi időt kell várni, mintha húst fogyasztottunk volna. A betegek és a nagyon kis gyerekek rövidebb – de legalább egyórás – szünetet tarthatnak. Gondosan ki kell öblíteni szájukat, és ha a húsos ételt ették előbb, el kell mondaniuk az asztali áldást, hogy a második szakasz ne tűnjék az első folytatásának.

Párve étel

A páros (párve) kategóriába tartozik minden, ami a földben és a földön terem. A zöldségek, gyümölcsök, magvak, a kávé, a fűszerek, a cukor és a só. A kósernek számító halak és a tojás. A párve ételeket mind a húsos, mind a tejes ételekkel lehet együtt készíteni vagy enni. A húsos edényben készült párve ételt húsosként kell tálalni (húsos tányéron és evőeszközökkel), és nem szabad tejessel együtt enni. Ettől persze nem válik húsossá, és rögtön utána lehet tejest fogyasztani.

Külön mosogatás

A mosogatás során a tejes és húsos ételek fogyasztására használt edényeket külön mosogatóban kell elmosogatni. Külön csepegtetőt és külön mosogatószivacsot kell használni. A konyharuhák és terítők színükben eltérnek egymástól. A mosogató, hacsak nincs kettő, azonnal tréfli lesz, ha akár húsos, akár tejes ételmaradék kerül bele.

A mosogatógépet mind húsos, mind tejes edények elmosására szabad használni, ha külön-külön rácsot használunk hozzájuk, és a két mosogatás között üresen járatjuk. Nem kell az egész programot végigfuttatni, elég a tisztító- és az öblítőprogram. Más vélemények még a fenti előírások betartása mellett sem engedélyezik ugyanannak a mosogatógépnek a használatát.

Külön terítés

Nem szoktunk tejes és húsos ételeket egy asztalnál, egy étkezésen belül fogyasztani. Ha bármilyen okból kifolyólag megoldhatatlan lenne a külön terítés és az étkezés, akkor legyünk nagyon körültekintők! Kerülni kell, mert a megszokás akaratlanul is bűnbe sodorhatja az embert, gondolok itt arra, nehogy véletlenül is beleegyen, aki épp tejes ételt fogyaszt!

Tipp: tegyünk elválasztó jelet a két teríték közé vagy terítsünk két abroszra, úgy, hogy félbehajtjuk őket, a tejesre tálaljuk a tejest ételt, a húsos terítőre értelemszerűen a húsos ételt.

Üvegedény a tejeshez és húsoshoz

Vizet lehet inni ugyanabból a pohárból tejes és húsos ételhez egyaránt, mert az üvegek párvék, a duralex poharak kivételével.

Rabbinikus igazolás

Vásárláskor akár húsos, akár tejes vagy párve termékeket vásárolunk, ellenőrizzük, hogy megtalálható-e rajta a rabbinikus igazolás, hogy valóban kóser-e.

Tréfli edényből tréfli lesz

Azok az eredetileg kóser élelmiszerek, amelyek tréfli edényben készülnek, tréflivé válnak.

Meleg kóser étel

Minden kóser étel, amely kóser edényben készült, ám tálaláskor melegen olyan tányérra, tálra került, amelyik nem kóser szintén tréflivé válik. Elfogyasztása tiltott. Ennek oka, hogy a meleg hatására a kóser étel magába szívja a tiltott étel illatát és anyagait.

Hideg kóser étel

Abban az esetben, ha hideg kóser étel kerül hideg nem kóser tálra, akkor az étel kóser marad, és fogyasztható. Kivéve, ha a kóser étel erős fűszereket tartalmaz. Ajánlott a hideg kóser ételekhez papír vagy egyszer használatos tányérok, evőeszközök, poharak használata. Napjainkban már hatalmas a választék, egyszerűtől az elegánsig!