Különleges előadást tartott Prof. dr. Róna Tamás

Szerző: ZSIMA
2022.06.10.

Interaktív előadás keretein belül mutatta be a zsidóságot és annak történetét Prof. dr. Róna Tamás. A főrabbi a Wojtyla Ház kistermében fogadta az érdeklődőket, ahol rövid bevezetőt követően sajátos párbeszéd alakult ki közte és az összegyűlt vendégek között, többek között a mai köznyelvben is használatos szavak történetén keresztül mutatta be a judaizmus alapjait. A hittudós előadásában fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy minden embernek be kell járnia egy utat, ha meg akarja ismerni I-tent illetve a saját hitét.

„Számos olyan kifejezés él a világban, amit már nem biztos, hogy pontosan értünk. De a tudománynak, a gondolkodó hívő embernek mindig a feladata, hogy útra lépjen. Mert az utak akkor születnek, ha rálépünk.” – mondta alföldi régió vezető rabbija, aki az esemény után ételt osztott a megjelenteknek.

A cikk a hiros.hu alapján készült.