A férfi, akinek nem csak frizurát, de Izrael függetlenségét is köszönhetjük

2022.06.26.

„Hiszek az emberek egyenlőségében; és úgy gondolom, hogy a vallási kötelességek az igazságszolgáltatásból, az irgalmasság szeretetéből és az embertársaink boldogítására való törekvésből állnak.”

                                                         Vidal Sassoon

Vidal Sassoon világhírűvé tette hajvágási stílusát, sztárok ragaszkodtak hozzá és hajápolási termékeihez. Ám élete nem csak csillogásból állt: állandóan csúfolt zsidó fiúként, hatalmas szegénységből, árvaházból indult, majd harcolt Izrael függetlenségét, és keményen dolgozott, hogy jó fodrász legyen.

Egy 1969-es portré Vidal Sassoonról (1928-2012)

Nehéz gyerekkor

1928-ban, Londonban született, ukrajnai menekült zsidó anya és Görögországban született apa gyermekeként, egy testvére volt. Amikor Vidal 3 éves volt, édesapja elhagyta őket, ezzel olyan szegénységbe taszítva a családot, hogy az anyának árvaházba kellett adnia gyermekeit. Az intézetből egy helyi keresztény iskolába járatták, ahol folyamatosan bántották zsidó származása miatt. Kóristafiúnak jelentkezett a zsinagógába, hogy legalább a szertartásokon láthassa édesanyját, aki később újra férjhez ment és újra magához vette fiait. Betty, az anya minden alkalmat megragadott, hogy elmondja fiának: a legnagyobb vágya, hogy Vidalból profi fodrász legyen, így a fiú beiratkozott egy fodrásziskolába, éjjelente pedig London utcáin harcolt a fasiszták ellen.

 

Következő állomás: Izrael

1948 áprilisában toborzók meggyőzték, hogy harcoljon Izrael függetlenségéért. A Negev-sivatagba repítették, ahol apró sátrakban laktak, hetekig nem volt lehetőségük zuhanyozni, vagy átöltözni. A nehéz körülményekhez hozzájárult az is, hogy Vidal alig 1–2 szót tudott héberül. „Minden parancsot héberül adtak, amit egyikünk sem értett, bár hamar megtanultuk a hangokat felismerni, vagy valamennyire elkülöníteni” – fejtette ki egy interjúban. Valószínűleg felettesei figyelmeztették arra is, amikor egy egyiptomi páncélozott autó tüzet nyitott rájuk, de Sassoon ezt sem értette, és kishíján odaveszett. „Senki sem mondta meg nekünk, hogyan kell mondani, hogy »Fuss, mint az őrült!« azon az ősi nyelven. Talán azt hitték, hogy soha nem fogjuk hallani” – fogalmazott egyik visszaemlékezésében. A 20 éves fiú persze futni kezdett, de elszakadt az öve, nadrágja lecsúszott, és ő hasra esett. Emiatt csak társainál jóval később ért fedezékbe. „Körbement a hír, hogy mi történt velem. Körülbelül 1 hónapig rajtam nevettek a katonák. Zavaró volt, de emlékezetes lecke.”

Legmegrázóbb élménye a háború alatt az volt, amikor az egyik barátját megölték, miközben Vidal felé rohant. „A fél fejét előtték. Egy mesterlövész elkapta. Azt hiszem, ez az egyetlen alkalom, amikor tényleg kiborultam. Odamentem az árokhoz, és csak hánytam” – mesélte egy 2010-es interjúban.

A másik nagyon élénk emléke abból az időből az volt, amikor levonulva a csatatérről, egy kibucban végre lezuhanyozhatott. Úgy fogalmazott: élete legnagyobb luxusa volt az akkor, ott. „A víz ránk zúdult, elmosta a napok szennyét, és elmosott néhány komor emléket is.” Bár csak éppen hogy túlélte az izraeli harcokat, de mégis jót tett neki. Olyan önbizalmat adott neki, amilyennel korábban sosem rendelkezett. Visszatért Londonba, és nagyon keményen kezdett dolgozni, mert végre elhitte, hogy egy csóró zsidó fiú is elérheti az álmát.

Sassoon 1954-ben nyitotta meg első szalonját Londonban. Az általa megálmodott frizurát ezer közül is felismeri bárki.

Megérdemelt siker

Az 1960-as években már a popkultúra része volt Vidal Sassoon, akinek legendás rövid haj stílusához számos világsztár ragaszkodott. Az egész világról utaztak szalonjába, hogy eltanulják technikáját, és a piacra dobott hajápolási termékei is nagy sikert arattak. Igazi híresség volt, aki nem sokat mesélt magánéletéről. 1968-ban megjelent első könyvéből derült ki részvétele Izrael függetlenségi harcában. Minden bizonnyal kizárólag miatta tartották meg az Amerikai Zsidó Kongresszus első éves Beauty Hall of Fame díjátadó vacsoráját, ahol ő volt az egyetlen díjazott.  Vidal Sassoon élete hátralévő részében nagyon sok zsidó szervezetet és cionista mozgalmat támogatott, többek között a Héber Egyetemet és annak Vidal Sassoon Nemzetközi Antiszemitizmuskutató Központját. Úgy vélte, hogy a globális antiszemitizmust csak a fiatalok oktatásával és egy „nagyon erős Izraellel, amely mindenhol védi a zsidók méltóságát” lehet legyőzni.

Izrael méltóságot adott nekünk. Izrael a mi életünket jelenti” – mondta egy 1981-es divatbemutatón, hogy pénzt gyűjtsön az Israel Bonds számára.

 

Aki többet szeretne tudni itt egy másfélórás interjú a Mesterrel.