A szeretet szavával köszöntöm minden Kedves Hitsorsosomat Kajrách hetiszakasz szombatjára készülve!
„És egybegyűjtötte ellene Kajrách az egész községet a találkozás sátrának bejáratához és az Ö-való dicsősége megjelent az egész községnek.” (4M:16, 19) Kajrách sok törekvő és törtető vezető egyéniséget gyűjtött maga köré, és sikerült őket a lázadás ügyének megnyerni. „És szólt az Ö-való Mózeshez és Áronhoz, mondván: »különítsétek el magatokat e község közül, hogy elpusztítsam őket egy pillanat alatt!«” (4M:16, 20–21) „És ők leborultak arcukra, és mondták: »Ö-való, minden test szellemének I-tene! Vajon, ha egy férfiú vétkezik, az egész közösségre haragszol?«” (4M:16, 22)
Kajrách, a főlázító, aki a tömegeket tévútra vezette: „Azokra, akiket ez az egy ember rászedett, és az ő félrevezetett társaira ne vonatkozzon Ö-való haragja!” – így érveltek a megrettent lázadók megmentése érdekében. Mondván: „bízni lehet abban, hogy aki minden emberi szívet teremtett, meg tudja különböztetni a bűnös szívét azok szívétől, akiket tévútra vezettek.” „És szólt az Ö-való Mózeshez, mondván: »szólj a községhez, mondván: ’távozzatok el Kajrách, Dátán és Ábirám hajléka köréből!’«” (4M:16, 23–24)
A lázadók pusztulása, és semmi más nem akadályozhatta volna meg eredményesebben Izráel népének teljes felbomlását. Az I-teni akarat érvényesülését világosan felismerhetővé tette a lázadás vezetőinek pusztulása. Több nem is történt. „És nagyon megharagudott Mózes, és szólt az Ö-valóhoz: »ne fordulj áldozatuk felé! Egynek a szamarát sem vettem el közülük!«” (4M:16, 15) Mózes mesterünk Kajráchnak, a nagy zendülés vezetőjének a Mózes ellen és a papok ellen intézett igaztalan vádaskodásain bánkódott és bosszankodott. Ezért azt kéri az Ö-valótól, hogy ne fogadja el áldozatukat, amit holnap fognak az Ö-valónak mutatni. Ők ugyanis zsarnoksággal vádolják, pedig soha nem élt vissza állásával és hatalmával. Még annyira sem, hogy valakitől a legcsekélyebb ajándékot is elfogadta volna. Azért idéztük ide a szentírási szakasz eme verssorát és parafrázisát, mert ehhez kapcsolódik hetiszakaszunk háftorója.
„Íme itt állok, tegyetek tanúságot rólam Ö-való előtt és fölkentje előtt: kinek a szarvasmarháját vagy szamarát vettem el magamnak, kit zsaroltam, kit nyomtam el, kinek kezéből fogadtam el vesztegetést, hogy szememet behúnyjam vele szemben, és visszatérítem nektek!” (1S’muel:12, 3)
De nem kellett visszatérítenie Sámuelnek, Izráel utolsó bírájának, mert: „És felelték: »nem fogadtál el senkinek kezéből semmit és nem zsaroltál és nem nyomtál el minket.«” (1S’muel: 12, 4)
Akkor hát miért e párbeszéd? És miről szól?
„És szólott Sámuel Izraelhez: »íme, én hallgattam hangotokra mindabban, amit mondtatok nekem, és királyt helyeztem fölétek.«” (1S’muel:12, 1) Mózes mesterünk nemzetté kovácsolta Izráel fiait, de az bomlásnak indult a Bírák korában, amelyet az anarchia jellemzett. Sámuel prófétánk, Izráel utolsó, és egyben legnagyobb bírája szervezte újjá, építette fel romjaiból. A törzsek lazán összefüggő csoportjából egységes néppé szervezte Izráelt. Ekkor váltak héberekből zsidókká Izráel fiai. Mielőtt magukra hagyta volna őket, mint bírájuk és államszervezőjük, Sámuel megteremtette a nemzeti királyság alapfeltételeit. A búcsúbeszédében felszólítja a népet, hogy vonja őt felelősségre minden bűnéért, ha van olyan, amelyet elkövetett a nép ellen.
„És most íme, a király itt jár-kel előttetek, én pedig megöregedtem, és aggá lettem, és íme, a fiaim itt vannak veletek, miután én jártam itt előttetek ifjúságom óta a mai napig.” (1S’muel: 12, 2)
Sámuel prófétánk lévita származású volt, és gyermekkorában Éli főpapot szolgálta a Szentélyben. Gyermekkora óta közismert személy volt, aki kora ifjúságától a köz szolgálatában állott. Izráel szolgálatában idő előtt megöregedett, elaggott, de sikerre vitte Izráel valamennyi ügyét. Most már, mint próféta működött tovább. Ebbéli tisztségében szemükre veti Izráel fiainak kishitűségüket és hálátlanságukat, amiért királyt kértek, de teljesítette óhajukat. Feltűnő az apológia, amelyet fiai kapcsán mond: Sámuel prófétánk, a filiszteusok ellen sikeres védelmi háborút vezető hadvezér, Éli főpap utódja, Izráel bírája, amikor fölmerült az utódlásának kérdése, két fiát, Jóélt és Áviját nevezte ki bírónak Beér Sevára. Ők az új nemzedékek ízlésvilágát képviselték Sámuel szokásaihoz képest. A Szentírás úgy érzékelteti, hogy „vesztegetést fogadtak el, és elferdítették a törvényt”. Bölcseink szerint az alapvető különbség abban mutatkozott meg, hogy ők Sámuellel ellentétben nem jártak ki helyszíni bíráskodásra, hanem megvárták, amíg a peres felek fölkeresik őket, „hogy növeljék az adminisztráció jövedelmét”. A vének elmentek Rámába Sámuelhez, kérvén, nevezzen ki királyt, aki bíráskodik majd fölöttük. Erre utal Sámuel szemrehányása, aki kifejti fiai kapcsán: nem ültette be őket olyan állásokba, amelyeknek betöltésére nem voltak alkalmasak.
„Hiszen nem hagyja el az Ö-való az Ő népét az Ő nagy Neve miatt, mert elhatározta az Ö-való, hogy néppé nevel a maga számára benneteket.” (1S’muel:12, 22)
Végül megvigasztalja népét a próféta: „ha eddig vétkeztetek is, ne vétkezzetek tovább; hogy Izráel által Ö-való tulajdonságait és a nevében rejlő nagy gondolatokat megértse, és az Ö-való uralmát elismerje az egész emberiség.” Kajrách hetiszakasz Mózes mesterünk; a Sámuel prófétánktól vett háftorója, pedig Izráel utolsó és legnagyobb bírájának dicsérete. Mózes mesterünknek még zengzetes címe sem volt, és sírja sem maradt fenn, ahová a hálás utókor eljárhatna, hogy lerója neki háláját vagy csodálatát. Ő az, akit mindhárom monoteista világvallás, és azoknak valamennyi irányzata elismer, és prófétájaként tisztel. Az elmúlt fél évezredben számos vidéken, mint Magyarországon, Helvéciában, vagy Németalföldön egyszerűen Mózes-hitűeknek nevezték hitsorsosainkat. Mózes az egyiptomi rabszolgaság utolsó időszakától, a 40 éves pusztai vándorláson át a honfoglalás előkészítéséig vezette a héber törzseket. A kivonulást végrehajtó, nagy formátumú vezér, a Szináj-hegyi Kinyilatkoztatás egyetlen kitüntetett személyisége még dinasztiát sem hagyott maga után, de megteremtette azt a nemzetet, amely az Egyetlenegy uralmának hirdetője, jelenbeni letéteményese. Sámuel a bírák korában bomlásnak indult nemzetet újjáépítette, és megteremtette egy nemzeti királyság alapfeltételeit.
„És szólt Sámuel a néphez: »menjünk, és vonuljunk Gilgálba, és alkossuk meg ott az új királyságot.«” (1S’muel:11, 14)
A Jerikó közelében fekvő Gilgálban táboroztak Izráel fiai, mielőtt Józsua vezetésével bevonultak az Ígéret Földjére. Sámuel ezt a szent helyet választotta Saul ünnepélyes felkenetésére. Ez az aktus és választott helyszín, ahol nagyszabású népgyűlést is tartottak, politikai kihívás volt a filiszteus igával szemben. Saul uralmával véget ért a Bírák kora, amelyet a Szentírás csak úgy jellemzett, hogy: „mindenki azt csinálta, amit jónak látott.” (Bírák:21, 22) Rabbi Niszim szerint a nép a bíráskodásnak a dájánok számára fönntartott jogát azért akarta a királyra ruházni, hogy a környezethez alkalmazkodó államérdekeknek megfelelően történjék az ítélkezés. Bölcseink szerint a zsidóknak három kötelességük volt, miután elfoglalták az Ígéret Földjét: királyt választani, a zsidóság ősellenségét (Ámálékot) kiirtani, és a Szentélyt fölépíteni. Csakhogy amíg Sámuel élt, és vezetése alatt fennállott a különleges zsidó államforma, addig nem jött el a királyság ideje. Málbim szavaival: „a zsidóknak csak akkor van szükségük királyra, amikor a természeti törvények szerint, világi módon élnek”.
Ugyanakkor Sámuel a nemzeti királyság megalapításánál szigorúan megszabta az uralkodó felelősségét az Ö-való iránt. A zsidó királyságban a felségjog Izráel népét illeti meg, és az uralkodó a Törvény hatalma alatt áll. A Tóra alapvető törvényei korlátozták a zsidók királyának hatalmát, akinek kötelessége volt tiszteletben tartani alattvalói szabadságát, becsületét és vagyonát. Nemcsak mi, és nemcsak ezen a szombaton említjük e két prófétát együtt. Maga a Szentírás (Jirmijáhu:15, 1) is együtt említi Mózest és Sámuelt. Miért éppen ezt a két prófétát említi az Írás az összes közül? A legalapvetőbb közös tulajdonságuk a megvesztegethetetlenség volt: csak így lehetett lelkierejük a zsidó nép elé állni és kötelességére figyelmeztetni! Álljon életük és jellemük példaként mindenkor a zsidó vezetők előtt!
Kívánok minden Hitsorsosunknak hozzájuk hasonlatos vezetőket!
Gut Sábesz!